Az úgy volt, hogy múlt szombaton lementem edzeni egyet. Aznap volt a Thor háziverseny is, amit lopva figyelgettem. Jó volt a hangulat, lelkesek voltak a fiúk-lányok, kedvet adott nekem is a saját Power Builderes háziversenyünkhöz.
Elég hadilábon állok ezzel a versenyzés dologgal: számomra ez az év nem arról szólt, hogy az edzést tudjam fókuszba helyezni, mint korábban, idén sokkal inkább “csak” támasz volt nekem mindabban, amiken végigmentem. Aztán ősszel, ahogy kezdtek helyrebillenni a dolgok, lenyugodni a körülmények, az edzésre is egyre jobban tudtam már fókuszálni. De az eltelt több mint fél év alatt, amikor hónapokig nem tudtam egy-egy programot befejezni, a tavaszi eredményeimhez képest nem fejlődtem, gyakorlatilag a legelejétől újra kellett építeni magam. Aztán az elmúlt hetek odafigyelése, az elkötelezettségem, a lelkesedésem és az életemben beállt egyensúly elkezdték hozni az eredményeket az edzésben is.
A guggolásban végre már nem akadályozott az a sok lelki trauma és feszültség, amik miatt hetekig-hónapokig gyakorlatilag féltem a gyakorlattól és féltem nagyobb súlyokra merészkedni. Az edzésszeretetem és az erőemelés iránt érzett lelkesedésem leginkább a deadliftben csúcsosodott ki: élveztem minden egyes ismétlést, minél nehezebb volt, annál jobban.
Múlt szombaton aztán, amikor lementem, izgalommal vártam, hogy sikerül-e a kitűzött 3 ismétlést 85 kg-val megcsinálni. Persze magamban tudtam, hogy sikerülni fog és így is lett, nem volt vele gond! Aztán erről persze akartam írni is, mivel utólag jöttem rá, hogy ez bizony egy 3 ismétléses maxom volt! Soha ennyit nem emeltem korábban. Csak végül nem adódott erre időm, mert elég sűrű volt a programunk a hétvégén.
A legutóbbi edzésprogramot követően a dec.14-i háziverseny előtt még maradt 3 hetem. Az eredeti terv az volt, hogy lesz még 2 nehéz hetem és 1 pihenős. Az edzésprogram véghezvitele azonban leterhelte a szervezetemet, ekkor volt az a néhány nap, amikor lebetegedtem. Ugyanazon a héten mentem munkaügyben Amszterdamba, és mivel egyáltalán nem akartam ott kint betegeskedni, ezért csak 1 edzésem volt azon a héten. Viszont az utazás, akármennyire is izgalmas volt szakmailag és jó dolog volt egy új országban egy fantasztikus városban eltölteni 5 napot, nagyon lefárasztott. Ezért a 2. héten ismét csúsztak az edzéseim. A hétfői elmaradt, így lett kedd-csütörtök és végül az a szombat, amiről az előbb írtam. Így adódott, hogy az eredeti 2 nehéz hetemből csak 1 maradt. Kicsit úgy éreztem, hogy az utolsó pillanatban próbáljuk behozni a “lemaradásomat”, de aztán elengedtem ezt a dolgot és elfogadtam, hogy nem ebben a maradék 2 hétben fogom megváltani a világot. Ennyire tudtam felkészülni, ebből kell kihozzam a lehető legtöbbet majd adott helyen és időben.
Mindenesetre kértem Zsolt tanácsát, hogy a maradék 1 hetet a verseny előtt mivel töltsem. Azt írta, hogy módosítja a tervet.
Hétfőn reggel néztem rá az új tervre és hangosan felnevettem: az esti terv mindenből 1 ismétléses maxot tartalmazott, meg voltak adva a súlyok: guggolás 75 kg, fekvenyomás 50 kg, deadlift 90 kg.
Vicces. Nekem az eltelt több mint 1 év alatt még soha nem volt olyan edzésem, hogy mindhárom gyakorlatból maxot kellett volna csinálnom. Ilyen szempontból ez egy főpróba is volt a vasárnap előtt, kicsit segített orientálódni abban, hogy miként próbáljak gazdálkodni majd az energiáimmal.
Izgultam. A guggolás volt az első. Bemelegítéskor problémák voltak a mélységgel, erre majd igyekszem odafigyelni. Aztán szép lassan emelkedtek a súlyok, míg végül eljutottam a 75 kg-ig. Ilyenkor a tárcsák fölpakolása a rúdra mindig egyfajta rítus, megteremti számomra a “személyes kapcsolatot” a rúddal, a tárcsákkal, a hideg fémmel. Amiket fel akarok emelni. Összeszedtem magam és mindent beleadva odaálltam a 75 kg alá és probléma nélkül beleguggoltam és felálltam a súllyal. Röhögtem, mert nem is volt olyan erőlködősen nehéz, mint ahogy számítottam rá. 🙂 A guggolás nehéz súllyal, amitől idén hónapokig paráztam.
Aztán pihentem és jöhetett a fekvenyomás. Ezzel küszködök a legtöbbet, de ez sokaknál látom, hogy gyenge pont, nehéz ráérezni szerintem. Igyekeztem itt is jól ütemezni és időzíteni a bemelegítést, míg végül elérkeztem a célszámhoz: 50 kg-t végre kinyomni fekve. Hetek, hónapok óta vártam már ezt, hogy idáig eljussak. Hányszor de hányszor kellett ezt is újrakezdenem. Hát 2-3x biztos. De ott voltam végre, felpakoltam 50-re a tárcsákat, odafeküdtem és minden erőmet beleadva, megcsináltam az 1 ismétlést az 50 kg-val! Nagyon boldog voltam: végre az 50-es klubba léptem 🙂 Nagyon szeretnék egy saját testsúly közeli fekvenyomást elérni valamikor.
Sok idő eltelt már ekkora, és hátra volt még a legnagyobb kedvenc: a deadlift. Szintén óvatos bemelegítés, a nagyobb súlyoknál már csak 1-1 ismétléssel. Az egy ismétlés 85 kg után, ami elég nehéznek tűnt, tartottam egy nagyobb lélegzetvételnyi, kb. 5 perces szünetet. Felpakoltam még 5 kg-t. Odaálltam, tényleg minden energiámat összeszedtem, lelkesített a fülemben a zene is, majd felhúztam azt a 90 kilót! Nagyon gyorsnak tűnt a dolog belülről is, sokkal lassabb ismétlést is csináltam már életemben: akkor igazán a nehéz egy elemelés, ha ráadásul lassú is. Ez viszont nem volt lassú, sőt! Kedvesem le is videózta, aztán együtt visszanéztük és kívülről látni még viccesebb volt: nagyon gyorsan feljött a 90. Kicsattantam a boldogságtól, de tényleg 🙂
Így végül a 3 gyakorlatban 3 egyéni rekorddal zártam a napot. Másnap madarat lehetett volna velem fogatni, egész nap vigyorogtam, rettentő boldog voltam 🙂 Úgy éreztem, hogy minden magamba, az edzésbe, a következetességbe és kitartásba fektetett munkám meghálálta magát. Úgy éreztem, hogy most már jöhet bármi, szívesen megyek versenyezni is, mert nem fog számítani az, hogy elérek-e helyezést vagy hogy mások mekkora előnnyel indulnak velem szemben, vagy hogy én milyen hátrányból próbálom felküzdeni magam. Csak az számít, hogy mindezt saját magamért teszem és hogy ez erőssé és …őszintén? kibaszott boldoggá tesz 🙂
A héten a diétát sem tartottam már: egyrészt a hétfői edzés eszméletlen mód felpörgette az anyagcserémet, azóta gyakorlatilag folyton éhes vagyok. Ma már lecsúszott egy szép szelet csokitorta is. Egyszerűen kívánja a szervezetem a kalóriákat. Vasárnapig mérsékelten, de ez marad, aztán a verseny után szép lassan visszaállok az egyensúlyra.
Levezető edzésem volt még szerdán, de ez a visszavételes nap nehezebbnek tűnt mint a maxolós. Pihenésképp még korcsolyáztunk is egy nagyon jót csütörtökön, kellett ez a másfajta terhelés a lelkemnek meg a testemnek is. Ma-holnap meg pihenés és lélekben+testben rákészülés a vasárnapra ezerrel. Utóbbinál egy kis SMR hengerezgetést, laza átmozgatást tervezek csak, nem többet. Meg annyi alvást, amennyi csak belém- és rámfér :))
Vasárnap klassz lesz, jó társaság, jó hangulat és azt csináljuk, amit a legjobban szeretünk: MINDENT FELEMELÜNK :)))
0 hozzászólás