A Hashimoto, edzés, egészség bejegyzés 2. része.

Múlt héten találkoztam a coach-ommal. Megállapodtunk, hogy egy időre minden bizonnyal ez volt az utolsó találkozásunk, utamra enged. Hogy lehetséges ez?

Mert 3 hónap után végre tényleg azt tudom mondani, hogy újra a régi vagyok!

De hogy jönnek ide a célok?
Amikor készültem a találkozásra, megnéztem a jegyzeteimet és meglepődtem.
3 hónappal ezelőtt értem el azt a pontot, amikor úgy éreztem, hogy a korábbi mélyrepülésből elég, nagyon nem jó úton járok, változtatnom kell, vissza akarom kapni a régi önmagamat!
Ugyanekkor nyitottam is egy virtuális jegyzettömböt az elefántos alkalmazásomban, aminek az “Én” nevet adtam. Még aznap felírtam bele mindazokat a célokat, amikre vágytam és amiket el akartam érni.
  • Újra gondtalan és jókedvű akartam lenni, aki nem stresszel olyan dolgokon, amiken nem szükséges.
  • Véget akartam vetni a negatív szakasznak az életemben.
  • Célokat akartam, előrefelé nézni.
  • Szerettem volna egyszerűen csak jól lenni, rendszert az életemben, optimizmust.
  • Szerettem volna építkezni.
egészséges életmód, célok, motiváció, fejlődés, coaching
A régi-új én:)
Múlt hét kedden ránéztem a kis listámra, és végre azt mondhattam: mindent kipipálhatok, mindent elértem! Megérkeztem.
Ugyanekkor tudatosult bennem az is, hogy mennyire fontos, hogy tudjunk célokat kitűzni magunk elé. A listámra talán egyszer néztem rá azóta, hogy megírtam, és az eltelt időben részben tudatosan, részben pedig ösztönösen, folyamatosan haladni tudtam a megfogalmazott célok felé.
Tudtam, hogy amiket leírtam magamnak, jó dolgok, érdemes értük dolgozni. Egy olyan pillanatban írtam fel őket, amikor a lehető legtávolabb voltam tőlük, éppen ezért éreztem, hogy mennyire vágytam is rájuk!
Amikor leírtam a céljaimat, az egyet jelentett azzal is, hogy döntést hoztam: el akarom érni őket. Változtattam a gondolkodásomon, hajtott a vágy, hogy újra jól legyek, ezért a kitűzött célok eléréséhez dolgozni kezdtem.  De nem ám akárhogy! Elkezdődött az a folyamat, ahogyan a célokért dolgozni érdemes: az apró lépések sokaságának útja.
Miért legyenek tehát céljaid? Mert a semmi felé nem lehet haladni. Ha nincs irány, akkor egy helyben toporogsz. Olyan nincs, hogy majd “valami lesz”. Meg majd “valamerre megyek”. Abból egy dolog lesz: egy jó nagy semmi!
Ahhoz, hogy elindulj, célokat kell kitűzni magad elé. Az, hogy milyen lesz az utad, már egy más kérdés, de ahhoz, hogy egyáltalán legyen miről beszélni, el kell indulni. Ezért kellenek a célok.

A coachingról

Az elmúlt időszakban is sokat dolgoztam magamért. Ahhoz, hogy végre újra a régi lehessek, nagyon jól jött a külső segítség, a coach formájában. Sosem vettem még részt coachingon, de éreztem, hogy az a fajta gyakorlatiasság, amit ők kínálni tudnak, számomra nagy segítséget fog jelenteni.
A legfontosabb dolog, amit a coach-tól megtanultam: a befelé figyelés, a magamra figyelés és ennek számtalan módja. Nekem erre volt nagy szükségem.
Az elmúlt 3 hónapban egy dolgot csináltam következetesen: azt tettem, amit a szívem diktált és nem féltem őszintének lenni. Megtanultam időt kérni (és adni) magamnak, ha nem tudtam azonnal döntést hozni egy-egy kérdésben. Megvártam, amíg megérik bennem az őszinte válasz.
Elkezdtem segíteni magamnak és ezért a környezetem is elkezdett segíteni nekem.
Elkezdtem figyelni magamra és ezért a környezetem is figyelt rám. Illetve rájöttem és egyúttal észrevettem, hogy milyen sokan segítenek nekem. Végre minden, amit tettem, apránként kifelé vitt mindabból a szarból, amibe belevittem saját magamat, persze csupa jó szándékból.
Nem lehet elégszer elismételni: minden fejben dől el. A világ ott születik meg a fejünkben. A korlátainkat saját magunk rajzoljuk magunknak. Az elmúlt 3 hónapban egy csomó belső korlátot sikerült ledöntenem magamban.

Készülj: megújul a blogom!

Nagy változásokat, nagy döntéseket hoztam meg ebben az időszakban. Az egyik legfontosabb, hogy elkezdtem tanulni: hogy többet tudjak adni nektek és hogy több emberhez jusson el az, amit én közvetítek.
Amit facebookon már mondtam, itt is megismétlem: megújítom és portállá bővítem a blogot.
Személyes történetemen és példámon túl az elkövetkezendő időszakban bővülni fog a tartalom is: amit én képviselni kívánok az egészséges életmódban, azt számotokra is használható tudás formájában fogom átadni.
De ez még nem minden, mert még többet fogok tanulni. Tanulni kezdek azért, hogy aztán egy napon coach-ként, építve mindarra az önismeretre és rengeteg releváns tapasztalatra, amivel már rendelkezem, én is segíteni tudjak nektek, hogy rálépjetek az egészséges életmód útjára. Arra az útra, ami elsősorban saját magatok számára egészséges és fenntartható.
A sztereotípiák, a külső elvárások és a félelmek pedig mennek a kukába!
Don’t worry, lift heavy! az instagramon és a Pinteresten.
Don’t worry, lift heavy!

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder