Én, a saját coach-om

A coach sem ússza meg

Elvégeztem a coach képzést és sikeres vizsgát is tettem. A képzés során minden egyes eszközt, amit tanultunk, saját életünkön, példánkon, kihívásainkon keresztül próbáltunk ki és gyakoroltunk első körben. Saját magunkat adtuk bele minden egyes gyakorlatba. Ennél hitelesebb és élesebb próba nem is kellett, hiszen ez segített megértetni számomra minden eszközünk működését, Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hétköznapi boldogság

Voltatok már úgy az életben, hogy úgy éreztétek, életetek minden területe rendben van? A minap sétáltam reggel a belvárosban, útban a munkahelyemre. Ahogy tettem a lépéseket előre, egy dolgot vettem észre magamon: szélesen mosolygok. Függetlenül attól, hogy épp azért kellett gyalogolnom, mert teljesen átvariálták a tömegközlekedést és emiatt kerülővel kellett Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Egyszer vékony voltam

Akik követik a történetem, azok tudják, a többieknek pedig elmondom: több mint 3 évvel ezelőtt váltottam életmódot, 70 kg-ról indultam akkor. A 154 cm-emhez képest ez elég sok volt. Tudtam, hogy nem jó úton jártam, egészségtelenül éltem, tudtam, hogy változtatnom kell. Több mint 3 éve belevágtam az életmódváltásba és igen hamar sikerrel is jártam, átmeneti eredmények helyett, tartós változást sikerült elérnem.

Egy dolog nem sikerült viszont soha: arányaiban vékonyra fogyni. Olyan igazán karcsúra. Aminek reményében sokan elkezdenek lefogyni. Ami az én magasságomhoz nagyjából 52-54 kg körül körvonalazódna (attól függetlenül, hogy épp mennyire vagyok izmos vagy sem, hiszen tudjuk, hogy az izom térfogata kisebb mint a zsíré, így ugyanannyi testtömeg mellett lehet valaki vékonyabb, ha izmos)

Akkor még nem tudtam, hogy az 55,5-56 kg körüli platómhoz (2013 nyara, 2014 tavasza) nem csak a módszereim vagy akár a kitartásom, következetességem esetleges hiánya vezetett, hanem más is. Idén autoimmun pajzsmirigy gyulladást, Hashimoto-t, diagnosztizáltak nálam, illetve pajzsmirigy-alulműködést. Ez olyan hormonális megborulás a szervezetemben, ami gyakorlatilag minden élettani folyamatomra hatással van: így többek között az emésztésre, fogyásra való képességre (de legalább hízni kurva könnyű:D), energiaszintemre, a hajam vagy éppen a bőröm állapotára – csak hogy egy néhányat említsek. Valószínűleg már hosszú évek óta élhettem ebben az állapotban, így amit az életmódváltással ki tudtam hozni magamból, azt vélhetően maximálisan teljesítettem és a platóm ezt az autoimmun/pajzsmirigy alulműködéses állapotomat is jelezte már. Sokszor megfogalmaztam egyébként, hogy nagyjából 56-58 kg között ingadozva, nagyon kényelmes egyensúlyi állapotban van a testem. Fejlődik az izomzatom, az erőm, van energiám. De nem vagyok szálkás. Meg nem vagyok vékony se. Amúgy nagyon szeretem a testalkatom, meg ami én vagyok, szóval ezt abszolút nem negatívumként mondom 🙂

Egyszer viszont vékony voltam. 2015 február-március környékén, nagyjából 55 kg voltam. A barátnőm meg is dicsért:

“Most úgy nézel ki, mint egy vékony lány!”

Bár tudom, hogy minden jó szándékkal és csupa szeretetből mondta, azért egy ilyen mondattal sokunknak nehéz mit kezdenie. Miért, 2 kg plusszal nem voltam “elég jó”? Úgy nem voltam elég csinos, kedves, szerethető, bájos, szép? Vagy éppen okos, tehetséges és értékes? Miért érdem és dicsérendő vékonynak lenni? Bennem ilyen kérdések fogalmazódtak meg többek között.

(tovább…)

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az életet utólag értékeljük, de előre éljük

Az életet előre éljük, de utólag értékeljük. Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Cry a little. Not a lot. Just a little.

🙂 Klassz napokban, közte egy mosolygós, csodaszép esős tavaszi reggelben és napsütéses délutánokban volt részem. Meg előtte volt olyan két hetem, ami ismét megér egy átgondolást. Hétfőn másodszorra is találkoztam a coach-ommal, átbeszéltünk egy csomó dolgot. Az elmúlt két hét nagyon felszabadult, nyugis, mosolygós és boldog volt. Persze a végére elfáradtam. Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Tovább az úton

Legutóbb megírtam egy viszonylag negatív hangvételű posztot, aztán ahogy teltek a napok egyre jobb lett a közérzetem. Múlt hét elején még volt olyan estém, amikor úgy éreztem, hogy csak egy jókora sírás segít rajtam – néha nehéz lehet velem együtt élni, na 🙂 én viszont tudom, hogy teret kell adjak Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Nem vagyok jól – mit teszek azért, hogy jobban legyek?

Az előző bejegyzést nem akartam elrontani azzal, hogy leírjam, hogy amellett, hogy az életem boldog, szerelmes vagyok és szeretve vagyok, az elmúlt napokban mégis úgy érzem, hogy valami kurvára nem stimmel velem. Az átlagosnál többet káromkodok ma. Nem vagytok hozzászokva ahhoz, hogy az ilyen negatív gondolataimat is megosztom, de talán Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Follow your hopes and not your fears

Most már tényleg MAJDNEM meggyógyultam, mára már csak enyhe orrdugulás jelzi, hogy 3 hétig szopóágon voltam. Jól visszavett ez a korábbi tempómból, már ami ezeket az életmódos dolgokat illeti. Valószínűleg ebben az új helyzetben, amit a Hashimoto hozott, talán jobb is, hogy volt egy ilyen külső körülmény, ami miatt voltak Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A kód neve: Hashimoto tireoiditis

Több mint 2 héttel ezelőtt írtam utoljára. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy össze tudjam magam szedni ismét és egy összeszedettebb, átgondoltabb bejegyzést tudjak megfogalmazni. Mert ezt szeretném. Mert nekem is voltak most nagyon negatív napjaim, az elmúlt két hét nagyon furcsán kiszakított a jól megszokott életemből, de nem ezeken a Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Egyéni rekord hegyek :)

Az úgy volt, hogy múlt szombaton lementem edzeni egyet. Aznap volt a Thor háziverseny is, amit lopva figyelgettem. Jó volt a hangulat, lelkesek voltak a fiúk-lányok, kedvet adott nekem is a saját Power Builderes háziversenyünkhöz. Elég hadilábon állok ezzel a versenyzés dologgal: számomra ez az év nem arról szólt, hogy Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta