Zsolti: bocs, nem tudok negatív dolgot írni továbbra sem 😀 

Ma PowerBuilder volt a javából. A színem mint a fehér fal, olyan volt, sápadt voltam, rég néztem ki ilyen rosszul 😀 Sokat küzdöttem, hogy emberszerűnek nézzek ki a tegnapi agonizálós történet után. De az akarás nagyon nagy volt bennem, úgyhogy bele is csaptunk a lecsóba: a munkasorozataimban 60 kilóval guggoltam. Nem ment még sok, de ment egy pár.

E L K É P E S Z T Ő E N 
J Ó
volt

Hullámokban tört rám a boldogság a kocsiban hazafelé (endorfin fuckyeah), szó szerint szárnyaltam:)

A 60kg lélektani határ, mert több mint a saját testsúlyom. Innentől kezd csak igazán érdekes lenni majd a dolog! Szóval én azt mondom, hogy aki csak teheti kezdjen el sportolni és addig ne nyugodjon, amíg nem talál olyat, ami boldoggá teszi. Nekem ez most ilyen 🙂 Sorozatban olyan élmények érnek, mint még soha életemben, kezdve a küzdéssel, a sikerekkel, folytatva az apró “kudarcokon” való túllépésekkel és végül eljutva persze a közös munkáig, amit aztán már igazán el se tudok hinni, hogy mennyire szeretem és mennyire jól működik. Főleg egy ilyen nehéz szériában mint a mai guggolásos, ez mentálisan/lelkileg nagyon sokat adott, nagyon motiváló és ezúton köszönöm itt is 🙂
Leküzdöttem aztán 18 húzódzkodást pici felugrásból, egy adag vállból nyomást egykezes súlyzóval, és volt egylábas felhúzás is. Zárásként 3 kör “megvariált:)” féloldalas farmer walk jutott, 20 kilós kettlebellel. 
A rehab repertoárom bővült egy légzőgyakorlattal, ráadásul egyre jobban érzem, hogy a dinamikus nyújtásoknak nagyon jó hatása van rám, ugyanis két egylábas felhúzás sorozat között lementem spárgába 😀 
Holnapra marad a mozgásmentesség és a k.va sok munka (…). Remélem kedden lejutok a terembe, mert felhúzás lesz soron 🙂

ps. este kipróbáltam otthon az egylábas guggolást… persze, hogy sikerült 😀 


4 hozzászólás

Flóra · 2013-11-11 - 12:14

Brutális vagy, gratulálok! És milyen szép az alján…

Angelocska · 2013-11-14 - 20:29

Sosem fogok tudni ilyen mélyre leguggolni 🙂 nagyon szép

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder