Annyira jó, hogy itt vagy!
Íme a mai videó (ha csak olvasnád, görgess lejjebb!)
Miért fontos az énidő? Beszéljünk az anyai önfeláldozásról!
Ma az önfeláldozásról fogunk beszélni és arról a bizonyos oxigénmaszkról, amit akkor veszünk fel, ha zuhan a repülő.
Az előző részben körüljártuk az énidő definícióját. Az énidő olyan tevékenység, amit azért végzünk, hogy a saját szükségleteinkre válaszoljunk általa. De nem csupán egy tevékenység az énidő. Vannak olyan helyzetek, amikor az énidő megteremtése lehet maga a cél, illetve ennek a következő lépése, amikor az énidő egy eszköztárrá alakul, amivel különböző szükségleteinkre tudunk reagálni.
Az énidő egy út, amit azért járunk, hogy kiegyensúlyozott legyen az életünk.
Egyes témák érzékenyen érinthetnek. Ha így érzed, nyugodtan hagyd félbe az olvasást és folytasd akkor, amkor komfortosnak érzed.
Kezdjük az önfeláldozással. Ez olyan nemes és nagyrabecsült dolog, nem igaz?
“Belső késztetésből fontosabbnak tartani valakit vagy valamit saját magunknál és ennek a szolgálatára szentelni az életünket.” Sokan egyenlőségjelet tesznek az önfeláldozás és az anyaság, a szülővé válás, a szülőség fogalmai közé is.
De vajon ennek így kell lennie?
Azért is fontos ez a kérdés, mert sokan akkor szembesülnek az önfeláldozással, amikor szülővé válnak. Szülővé válásunk nem önfeláldozásként indul feltétlenül, hanem egyszerűen csak belevetjük magunkat ebbe a 0-24-es feladatba, amit egy kisbaba gondozása jelent. Aztán telnek a hetek, a hónapok és talán az évek is, és egyszercsak azt vesszük észre, hogy valami baj van.
Hová tűntem én? Hol vagyok én a saját életemben? Mintha minden csak a gyerekeimről szólna. Jól van ez így? Lehet ezen változtatni?
Az anyai önfeláldozás nem önmagában jön létre. Társadalmi szinten, családok szintjén is hatnak erre folyamatok. De mi most nem ezekkel foglalkozunk. Engem az érdekel, hogy az egyének szintjén mit tehetünk mi magunk, hogy elkerüljük az önfeláldozást. Ez az, ami most érdekes. Itt tudunk beavatkozási pontokat is találni.
De hogyan is néz ki az egyének szintjén az önfeláldozás?
Az önfeláldozás az egyének szintjén valójában döntések sorozata és elmaradt vagy félrecsúszott kommunikáció eredménye. A döntések pedig olyan döntések, amik olyan prioritások mentén születtek, ahol a saját szükségleteink háttérbe szorultak.
A szülővé válásunk nem önfeláldozásoként indul, egyszerűen csak odatesszük magunkat ebbe a feladatba. Beleállunk, csináljuk. Aztán valahogy a feladatok nagy része mégis csak ránk marad, de miért?
Mert mondjuk azt gondoljuk, hogy egyszerűbb, ha mindent mi csinálunk, vagy mondjuk azt gondoljuk, hogy csak mi tudjuk jól csinálni, ezért nem hagyjuk másnak, hogy ő csinálja, hogy segítsen.
Vagy valaki azt mondta, hogy csináljuk így vagy úgy és nem merjük másként csinálni. Lehet ez az édesanyánk vagy a védőnő vagy a szomszéd. Mindegy, de elfogadtunk egy tanácsot, aztán azt gondoltuk, hogy talán nem is lehet másként.
Vagy esetleg nem volt előttünk minta. Ilyen vagy olyan okból nem volt mintánk arra, hogy miként lehet az anyaságot másként csinálni mint önfeldálozva. Hiszen, sokan a saját édesanyánkat látjuk ebben a szerepben, ebben a minőségben az életünkben.
Előfordulhat, hogy egyszerűen csak szorongtál ettől az egész helyzettől és nem mertél segítséget kérni. Nem merted kinyitni a szád. Nem mertél a szükségleteidért kiállni. És ez is teljesen normális. Lehet az is, hogy féltél felvállalni egy esetleges konfliktust, ami ezzel jár.
Ott van aztán a környezet, ami előfordul, hogy nem úgy segített, ahogy az nekünk jó lett volna, hanem csinált valamit valahogy és akár még az is előfordulhat, hogy nekünk ezért ‘hálásnak kellett lennünk’, úgy éreztük, hogy ezért hálásnak kellett lennünk, de valójában nem jelentett valódi segítséget. A saját szükségleteinket nem tudta gondba venni ez a segítség.
Előfordulhat, hogy azért maradtunk magunkra, mert egyszerűen nem akartak bennünket zavarni. Sajnos, az is előfordulhat, hogy meg akartak bennünket leckéztetni vagy bántani akartak minket, ezért maradtunk egyedül ezzel a hatalmas teherrel. Simán előfordulhat az is, hogy a környezetünkben élő emberek, a közvetlen környezetünk egyszerűen egyetértenek azzal, hogy egy anyának az önfeláldozás a dolga.
De az is előfordulhat, hogy a környezetünknek egyszerűen csak ugyanúgy nem volt információja, tudása arról, hogy hogyan is lehet a segítségünkre. hogyan is tud jól segíteni nekünk. Sőt az is előfordulhat, hogy a környezetünkben élő emberek maguk is szorongtak ettől a helyzettől, amit a kisbaba születése okozott az életünkben. Ettől a nagy változástól, amit eredményezett.
Szándékosan vagy akaratlanul, de az lett az eredmény, hogy egyedül maradtunk ezzel a hatalmas feladattal.
Hogy hangzik az önfeláldozás definíciója?
“Fontosabbnak tartunk valamit vagy valakit saját magunknál és ennek szenteljük az életünket.” Bár úgy tűnik, hogy ezen változtatni csupán annyi, hogy nem tartunk valakit saját magunknál fontosabbnak vagy saját magunkat tartjuk a legfontsoabbnak és akkor ezentúl így élünk, de ez sajnos nem megy ilyen csettintésszerűen …vagy hát néha megy, néha pedig nem.
Hiszen előfordulhat, hogy neked éppen elég most, ha hallod, hogy IGEN lehet úgy élni az életet, hogy abban te vagy a legfontosabb. Hogy élheted úgy az életed, hogy nem mindig mások kell, hogy legyenek a legfontosabbak benne. Néha ez ilyen egyszeű. A változás lehet csettintéssszerű.
De az is normális, ha te nem ezt tapasztalod. Hiszen a prioritásainkat megváltoztatni nem mindig könnyű dolog.
Hiszen ahhoz határokat kell átlépni. Elsősorban saját magunkban.
Ahhoz történeteket kell átírni, elsősorban a saját magunkról alkotott történeteinket. A saját életünkről alkotott történeteinket.
A saját hitrendszerünket kell ahhoz picit gondba venni és átírni vagy módosítani. Átértékelni.
Összességében pedig alapvetően újra kell tanulni magunkat és azt az életmódot, ahogy élünk. Hogy megtanuljuk újfajta prioritások mentén élni az életünket. Ez egy út. A szülővé válás egy út. A szülőség egy út.
Az énidő nem csupán egy eszköz és egy ‘jópofa tevékenység’, ami után jobban fogod magad érezni. Hanem az úton járás, az út maga.
Az énidő az út maga.
Bár az önfeláldozás szellemisége nagyon nemes és nagyon jó a marketingje is, ha lehet így mondani, hogy valami ennyire nagyszerű dolgot csinálunk, ha mások szolgáltaátra szenteljük az életünket. De én azt gondolom, hogy az anyaság és az önfeláldozás közé nem érdemes egyenlőségjelet tenni.
Azt gondolom, hogy helyette meg kell próbálni az életünket úgy élni, hogy megteremtjük a kapcsolódási pontokat a saját gyerekeinkkel, hogy megéljük ezt a fajta végtelenséget, amit az önfeláldozás szellemisége is hordoz magában, másrészt viszont megteremtjük a kapcsolódási pontokat saját magunkkal, hogy megéljük azt, hogy azért mert szülővé váltunk, még nem vesztünk el. Mi magunk is fontosak vagyunk.
A saját életünk, a saját szükségleteink és a saját boldogságunk bizony fontos. És itt jön a képbe a hogyan, és az oxigénmaszkos hasonlat, amit én egyébként nagyon kedvelek.
Hiszen hogyan is segíthetnénk másokon, ha előbb magunkon nem segítünk? Ha én magam nem kapok levegőt, hogyan is adhatnék másoknak levegőt?
Az énidő ez az oxigénmaszk. Az énidőt megteremteni ez a bizonyos oxigénmaszk. Az énidős utat járni egy olyan út, ahol a prioritások nem állandóak, hanem rugalmasak. Hiszen persze, vannak olyan élethelyzetek, hogy akármit is csinálunk, nem bírunk a prioritási listánk élére kerülni. Szülőként ezt vállaljuk és elfogadjuk, ugyanakkor ki kell állnunk amellett, hogy a prioritásaink változhatnak. Nem kell, hogy mindig ugyanazt az állandóságot képviseljék.
Ahhoz, hogy te a saját arcodra tedd fel ezt az oxigénmaszkot először, legelső lépés, amit ki kell mondanod, hogy a szükségleteid valósak és fontosak. Enélkül nem fog menni.
Ki kell állnod amellett, hogy a saját szükségleteid helyet érdemelnek a saját életedben. Nincs olyan, hogy szükséglet nélküli ember. Olyan van, hogy ezek kielégítéséről lemondunk, de legyen ez egy választás és egy döntés kérdése. Ne pedig áldozatok legyünk a saját életünkben.
Sokszor mondják, hogy ezt az egészet azért csináljuk, hogy a gyerkünknek jó anyukájuk legyünk, kiegyensúlyozott, kipihent anyukái legyünk, és ez természetesen fontos. De én most kifejezetten nem arról beszélek, hogy ezt az egészet ezért tedd meg. A gyerekeidért.
Arra szeretnélek bátorítani és biztatni, hogy mondd ki, hogy ez az egész saját magad miatt fontos és hogy ettől te nem vagy önző, hanem ettől vagy teljes és bátor!
Nem attól vagy jó anya, ha lemondasz a szükségleteidről. Hiszen a jó anyaságnak ez nem fokmérője. A legnagyobb ajándékot akkor adod, ha kimondod, hogy elsősorban saját magad miatt szeretnél jól lenni, és azért szeretnél kiegyensúlyozott életet élni, hogy TE jól legyél.
Ültesd gyakorlatba!
Mi lenne, ha lenne ma 10 perced, 1 órád, 1 egész napod. Mivel töltenéd? Milyen érzés lenne? Milyen lenne utána visszatérni a hétköznapjaidba. Milyen lenne, ha ezt rendszeressé tennéd és ezt azért szeretném, hogy átgondold, mert ezzel szeretnélek nyitottságra biztatni a saját életedben. Ne a falakat lásd magad körül, hanem próbálj ajtókat nyitni, hogy láss túl a jelenlegi kereteiden, hogy milyen lehetne MÉG az életed…
Szánj rá ma 10 percet, hogy átgondolod ezt a kérdést. Milyen és mennyi kikapcsolódásra, töltődésre vágysz? Mi esne jól?
Töltsd le ezeket a kis kártyákat és töltsd meg őket a gondolataiddal. Az énidőd megteremtése azzal kezdődik, hogy le mered írni, hogy mire van szükséged.
Kezdd el még ma!
Életre edzelek!
Úgy érzed, hogy egyedül nem megy? Segítek!
Az énidőteremtés nem egy álom – indulj el a saját coaching folyamatodban, hogy kezedbe vedd az életed, a mindennapjaid irányítását és előhívd magadból azt a nőt, akit talán ma még elveszettnek hiszel.
Érdekelnek a további ingyenesen elérhető tartalmak?
Beszélgetnél a hozzád hasonló, fejlődni, erősödni vágyó nőkkel, édesanyákkal?
Gyere, várunk szeretettel az Életre edzünk! FB csoportban!