Önfeláldozás: anyának muszáj?

Önfeláldozás. Van benne valami nagyon nemes és nagyra becsült dolog. Belső késztetésből fontosabbnak tartani saját magadnál valaki/valami mást, és az ő szolgálatára szentelni az életed. Felnézünk azokra az emberekre, akik ekkora áldozatot képesek hozni.

Sokan egyenlőségjelet tesznek az önfeláldozás és az anyaság fogalmai közé is. “Ha anya vagy, akkor az a küldetésed, hogy feláldozod a saját életedet a gyereked boldogságáért, boldogulásáért.” – mondják. 

A legtöbben viszont akkor szembesülünk az önfeláldozással és annak valójában sokszínű mivoltával, amikor már úgy érezzük, hogy túl sokat adtunk magunkból és fájó hiányérzetünk támad. “Hová lettem én mióta megszületett a gyerekem?” – kérdezed magadtól a tükör előtt állva kócos hajjal, nagy karikákkal a szemed alatt, egy nagy bögre kávéval a kezedben.

Vajon hol a határ az anyaságban az “ön” (te) és a feláldozás között? Szinonimája-e az anyaságnak az önfeláldozás? Hogy kerültél abba a helyzetbe, hogy most úgy érzed, megszűnik a saját életed? Hogyan indulj el a saját utadon?  

Fejesugrás az átalakult életünkbe

Ahogy az anyaság-önfeláldozás-énidő témáját ízlelgetni kezdtem, egyből felderengett bennem mindaz a “csomag”, amivel az anyaságnak nekiindultam. Elkezdtek előjönni azok az elképzelések, amik a fejemben voltak annak idején, amikor még nem volt gyerekem, arról, hogy én majd milyen anya leszek vagy hogy milyen egyáltalán anyának lenni.

Amikor várandós voltam és az első közös találkozásra vártam a kisfiammal, megjelent bennem is az önfeláldozás gondolata, bár én inkább valamiféle végtelen, mindent átölelő gondoskodást értettem alatta. Amiben megszűnik a határ köztem és a gyerekem között, egyek vagyunk. Amíg a pocakomban volt az első gyerekem, ezt valóban meg is élhettem. Ez még teljesen összhangban volt az anyaságomról elképzelt ideállal.

Olyan könnyű anyának lenni gyerek nélkül, nem?

Majd megszületett a fiam, egy évvel később pedig a lányaim, és mindkétszer fejbe vágott a realitás.

Nem feltétlen önfeláldozásként indul az anyaságod, hanem csak egyszerűen elkezded magadat odatenni a feladatba. Ami persze van dögivel. Folyamatosan igyekszel felvenni az állandó gondoskodás szüntelen szükségének ritmusát. Emberekről gondoskodni pedig az egyik legnehezebb szakma a világon, te pedig a krónikussá váló alváshiányoddal együtt próbálsz lavírozni jobb és rosszabb időszakok között kitartóan. Szeretettel és odaadással.

Csinálod, mert persze ott van a gyereked, akinek szüksége van rád, főleg amíg baba, és persze csinálod, mert azt gondolod, hogy akkor vagy jó anya, ha csinálod. Megállás nélkül.

Sok oka lehet, hogy ki miért gondolja úgy, hogy az önfeláldozás a jó anyaság fokmérője, de valamiért ez sokakban mélyen ott gyökerezik. Ráadásul annak ellenére van ott, hogy sok esetben a saját anyukád önfeláldozásának is szemtanúja lehettél már, és bár szentül állítottad a gyereked születése előtt, hogy te biztos nem lépsz rá erre az útra, végül mégis csak arra eszmélsz, hogy nem találod saját magadat.

Hogy jutunk el idáig, hogy feláldozzuk magunkat?

Én azt gondolom, hogy ebben egyrészt megvan a saját felelősségünk, meg ott van a környezeté is. Az anyaság hihetetlen mód próbára teszi azt, hogy mennyire vagyunk képesek kiállni a saját határaink mellett, miközben persze nagy neon feliratokon csak az jön szembe, hogy eszedbe se jusson senki és semmi más, mint a gyereked gondozása és az ő boldogsága. Megkapod a  #szaranya hashtag-et, ha nem így teszel, igaz?

Az önfeláldozás nem önmagában jön létre.

Makroszinten a patriarchális társadalmi struktúra, ami látványosan megmutatkozik például az idei járványhelyzetben, ahol javarészt a nők veszítik el a munkájukat, plusz bízzák az anyákra az esetleg megmaradt munkájuk és meglévő egyéb teendőik és a láthatatlan munkájuk mellett a leálló egészségügy és a ki/hazaszervezett oktatás feladatait is.

A családok szintjén az anyagi lehetőségek, a lakóhelyünk, tágabb környezetünk jellege, az elérhető és/vagy megfizethető segítség, az igénybe vehető infrastruktúra, és egyéb lehetőségek, amik segíthetnek téged abban, hogy ne rád szakadjon minden gyerekgondozási teher.

Nagyon jó példa erre a sajátunk, ahol a helyi önkormányzat egy helyi rendelete alapján (segítségnyújtás olyan családoknak, ahol 2 éven aluli gyerek mellé ikrek születnek) tudott a családunknak egy bölcsődei gondozót biztosítani kedvezményes díjért, aki heti 5 nap, napi 7 órát töltött velünk és segített a gyerekek körül 5 hónapon át (!) az első évben. Ezután pedig bölcsődei helyeket kaptunk. Ha van valami, amiért hálás vagyok, hogy intézményi szinten elismerték a ránk háruló terhek nagyságát és a gyerekeink ellátásával járó feladattenger nehézségét és biztosítottak nekünk segítséget.

Az egyének szintjén pedig döntések sorozata és az elmaradt kommunikáció vezethet ahhoz, hogy elveszettnek, feláldozottnak érzed magad.

Döntések, amelyek olyan prioritások mentén születtek, ahol te voltál az utolsó.

Magadat hátra rangsorolva döntöttél, mert például:

…azt gondoltad, hogy ez a legegyszerűbb megoldás.

…azt gondoltad a legjobbnak, ha mindent te intézel.

…azt gondoltad, hogy csak te tudod jól, te tudod A legjobban csinálni.

…azt gondoltad, hogy a gyereknek mindig és kizárólag az anyjára van szüksége.

…szorongtál valamitől és nem mertél a magad javára cselekedni.

…féltél felvállalni egy konfliktust.

…nem volt senki melletted, aki segített volna.

Ezzel apránként, döntésenként, elvetted magadtól a pihenés lehetőségét, a feltöltődés lehetőségét, a tanulás lehetőségét, a fejlődés lehetőségét, a szabadság lehetőségét.

És ott volt a környezet, aki például:

…segíteni szeretett volna, de nem úgy tette, ahogy az neked jó lett volna.

…aki nem akart zavarni.

…aki magadra hagyott.

…aki meg akart leckéztetni/passzív agresszív volt/vagy akár bántott.

…aki egyetértett azzal, hogy egy anyának az önfeláldozás a dolga.

…aki nem tudott eleget arról, hogy miként lehet a segítségedre.

…aki maga is szorongott a tehetetlenségtől.

…aki magában nem bízott annyira, hogy segítségedre legyen.

Ezért végeredményben hagyta, hogy kizárólag vagy javarészt te lásd el a gyerekkel kapcsolatos feladatokat.

Az önfeláldozás nem egy egyszerű képlet. Az biztos, hogy akár kicsi, akár nagy gyerekekről van szó, gondoskodni nem egy egyemberes feladat. Sőt, hajjajj! Szóval a környezetnek nagyon nagy felelőssége van abban, hogy részt vállaljon a teendőkből és levegye a terheket az anyák válláról.

A támogató környezet elsődleges fontosságú abban, hogy az anya maga is képes legyen másként döntéseket hozni. Hogy az anyának ne kelljen azt éreznie, hogy csak ő az egyetlen, aki a gyerekről gondoskodni képes. Hogy ne ő legyen az egyetlen, akinek gondoskodnia kell éjjel és nappal is, mert magára van hagyva.

Az anyai részről pedig itt jön képbe az asszertív kommunikáció és a bátorság. Merni kell beszélni a társaddal és a tágabb környezeteddel. Ki kell mondanod, hogy mire van szükséged. Meg kell tanulnod kifejezni a szükségleteidet és megmutatni a határaidat. Meg kell tanulnod kompromisszumot kötni és együttműködni. El kell fogadni a segítséget. Meg kell engedned magadnak a pihenést és a feltöltődést. Előre kell venned magad a prioritási listán. Fel kell tenned a légzőmaszkod.

Azzal kell foglalkoznod, amire hatással tudsz lenni, ez nagyon fontos.

Kristina Paukshtite fotója

Üzenet

Az önfeláldozás lehet egy választott út. Akár hitből, akár más megfontolásból.

Ha te viszont úgy érzed, hogy inkább csak belekeveredtél, de már tudod, hogy te mégsem ezt az utat szeretnéd járni, és az anyaságodat nem akarod egyenlővé tenni saját magad megszüntetésével, akkor akad tennivaló bőven. Hidd el: lehetsz anya úgy is, hogy közben őrzöd az integritásodat.

Az önfeláldozásból nem lesz kiút akkor, ha nem osztod meg másokkal, hogy mire van szükséged. Édesapa! A gyermeked anyja a legnagyobb jóindulattal lesz önfeláldozó, ha nem mutatod meg neki, hogy bízhat benned, számíthat rád és képes vagy helytállni. 

Nagy önismereti utazás szülőnek lenni. Ahol a leghétköznapibb helyzetekben is bekapcsolhat a lelkedben és a fejedben egy-egy gyerekkorodban átélt rossz vagy jó élmény, és a nevelési helyzetekben a saját szülői minták megváltoztatni vagy épp megtartani akarásának szándéka. Ott kísér(t)het minden útravaló, amit valaha kaptál. A maximalizmusról, a jókislányságról, a ‘helyes’ viselkedésről, a teherbírásról, a szorgalomról, az anyai-női mintákról. De ez nem csak az anyákat érinti. Az apáknál ugyanez a képlet. Elvárások, anyunak való megfelelés, apai minta, felnőtté válás, vezetővé érés. Családi sorstörténetek. Nem csak az anyák tudnak önfeláldozók lenni: az apák is könnyen csúsznak bele többek között a “családfenntartás és az anyagi javak biztosítása mint az önfeláldozás módja” mintájába.

Szóval egyszerű lenne azt mondani, hogy holnaptól kezdj el más prioritások mentén dönteni, hogy elkerüld saját magad feláldozását, de ez nem ilyen egyszerű. Vagy hát néha az, néha meg nem. Viszont megmakkanni talán mégsem érdemes az anyaságban, hiszen azt már te is olvastad minden, a témáról szóló cikkben, hogy boldog anya=boldog gyerek, mégis, ezt megvalósítani apró lépésekkel lehet talán a legeredményesebben.

Ha keresel egy kapaszkodót, ami megtart abban, hogy bizony érdemes megőrizni és nem feláldozni magadat, akkor a következőt tudom mondani:

Szülőnek lenni egy út, amit jársz, amíg csak élsz. Állandó lesz benne a változás, ahogy nőnek a gyerekek. Ezért az út akkor lesz könnyebb, ha önazonosságra törekszel. Ha levetkőzöd a mások elvárásait, ha képes vagy rálelni arra, hogy mire van szükséged és kapcsolódni is tudsz a saját szükségleteidhez.

Nem kell feláldoznod magad. Ha szülővé váltál, egy életre szóló kapcsolatod lesz egy másik emberrel. Az pedig nem fog működni, ha te eltűnsz, ez teljesen biztos. Igen, szülőként adunk. Rengeteget. Ez a kötelességünk. Ezt diktálja a szívünk.

De.

Önfeláldozás helyett érdemes azon dolgoznod, hogy megtaláld a kapcsolódási pontokat, ahol megélheted azt a végtelenséget, ahogy egy szülő képes a gyerekéről gondoskodni és mellette fenntartod/újrateremted azokat a pontokat, ahol saját magadhoz is vissza tudsz térni.

Nem kell megszűnnöd a saját életedben. Az anyaságnak nem szinonimája az önfeláldozás.

Életre edzelek!

Anna

Ha beszélgetnél még a témáról, várlak szeretettel a csoportomban: Életre edzünk!