Stresszmentes várandósság és egy üzenet magamnak

Sok mondanivalóm van mostanában, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok leülni és megírni róla egy-egy blogposztot. Nem pontosan értettem, hogy miért van az, hogy az egyik kedvenc tevékenységemet, ami mindig, de tényleg mindig, feltölt engem, ha csinálom, miért olyan nehéz most elkezdeni is.

Aztán az egyik hajnali ébrenlétem során rájöttem: valószínűleg fáradtabb vagyok, mint ahogy érzékelem. Eszembe jutott a nyár, amikor a várandósságom első 3 hónapját töltöttem és bár rengeteg elfoglaltságom is volt, mégis, a legjobban vágyott dologra, az ügyfelek coachingjára képtelen voltam rávenni magam, pedig minden vágyam az volt, hogy csinálhassam. Ez pedig azért volt, mert ebben a 3 hónapban túlterhelt voltam.

A kedvenc időtöltéseink bizony nem energiabefektetés-mentesek. Magyarán szólva, a hobbidnak, a szenvedélyednek időt szentelni azért nehéz, ha fáradt vagy, mert egyébként észre sem veszed, hogy valójában mennyi energiát igényel csinálni, mert annyira szereted. Számomra a blogolás ilyen. Pedig nagy terveim vannak ám. Ehhez vannak már szép színes táblázataim, készülő sablonjaim, jegyezeteim. Mégis, lassabban tudok velük haladni, mint ahogy azt annak idején elképzeltem. De nem lehetek elégedetlen, ezt is pontosan tudom.

Ez az, amire rájöttem ismét.

Meg kell becsülnöm magamat az olyan hétköznapi cselekvésekért, amiket nap mint nap elvégzek.

Mert ezek a hetek sem úgy teltek, hogy feküdtem itthon a tévé előtt. Bár úgy teltek volna, mert valószínűleg több pihenésre volt, van (és lesz) szükségem. Intéztem a dolgokat (esküvő, karácsony, háztartás/napi rutin), ja meg mellette várandós is vagyok. Már pedig ez bizony tényező a javából. Még így is, hogy én tudom, hogy elég jól viselem a dolgot, azért fontos látni, hogy ez milyen komoly energiákba kerül a testemnek és így a kis lelkemnek is.

Üdv a harmadik trimeszterben

Már-már tankönyvszerűen halad a folyamat megint. Beléptem a 3. trimeszterbe és tényleg rákapcsolt megint a testem. Ezerrel dolgozik. Mostanában nőtt megint a pocakom, benne a baba is, aki szerencsére egyre aktívabb. 🙂 Ezzel együtt a mentális felkészülésem is zajlik: félelmekkel és várakozással teli gondolatok váltják egymást, amikkel hasonlóképp kell foglalkoznom és kezelnem őket, mint mondjuk, hogy épp húzódik a hasam vagy mondjuk bedagad a lábfejem és ezért lefekszem, pihenek és változtatok az eredeti terveimen.

Hogyan tudom jól viselni a várandósságot?

A legfontosabb dolog számomra, ami ugye az életem egészében is nagyon meghatározó, de egy ilyen helyzetben, amikor aztán a saját testem sincs a kontrollom alatt, még inkább megmutatkozik, hogy rugalmasnak kell lennem.

Rugalmasnak olyan értelemben, hogy nem ragaszkodhatok görcsösen elképzelésekhez, tervekhez, mert gyakorlatilag bármelyik pillanatban felülíródhatnak. Mint egyik reggel, amikor épp émelyegtem, szédültem és fogalmam sem volt mitől, hiszen előző este még jól voltam. Hiába akartam intézni az itthoni dolgokat, le kellett pihenjek, át kellett terveznem a napomat. Szerencsére egy-két óra alatt jobban is lettem és ez azóta sem jött vissza. Volt helyette más:-) Mindig van valami más.

Olyan ez, mint a blogoláshoz való viszonyom: tele vagyok tervekkel, elképzelésekkel. De a legfontosabb számomra, hogy hiteles maradjak, ezért nem csinálok olyat, ami nem jön szívből. Ezért, bár vannak terveim, ha úgy érzem nem megy, akkor változtatok rajtuk. Ezért olyan hektikus néha, hogy mikor van bejegyzés, facebook poszt vagy bármi. Nem ütemezett a rendszerem (bár szeretném, hogy ebbe az irányba haladjon), hanem életszerű.

Azért arról nem szabad megfeledkezni, hogy fontos, hogy legyenek céljaink. A célok és a tervek megadják a kereteket. Létrehozzák a medret, amiben haladunk előre.

A coaching munkámban, a weboldalamban, a gondolatébresztő cikkek írásában mind-mind nagyobb rendszerezettségre törekszem. Alakulni is fog a dolog, mert ez az, ami felé haladok, de lassabban, mint ahogy egyébként szeretném.

Ugyanígy, én leginkább egy stresszmentes várandósságot céloztam meg magamnak. Ebben bizony van meló rendesen! Hasonlóan, az életemben is, a stresszfaktorokat igyekszem a leginkább csökkenteni (ez az ún. egyensúly kialakításának legfőbb pillére számomra). Ebben az időszakban, amikor bizony rengeteget gondolok a saját gyerekkoromra és megpróbálom elképzelni, hogy milyen szülő szeretnék lenni, az egyik meghatározó szerep a nyugalomnak jut. Nekem túl sok jutott az idegeskedésből és én ezt nem bírom. Senki nem bírja egyébként. A stressz rendszeresen és nagy mennyiségben egészségtelen. Én emiatt is lehetek ilyen pozitív személyiség. Mármint egy olyan ember, akinek a pozitív gondolkodás az életstratégiája. A túlélésem záloga a kedvesség és a megoldáskereső attitűd. Nem akarok feleslegesen stresszelni.

De nem mindig tudom tudatosan irányítani, hogy mennyi stresszt veszek fel. Nem gondolom egyébként, hogy létezik 100% tudatosság, hiszen az élet ennél sokkal spontánabb. Bennem is gyűlik néha a stressz tudat alatt és időről-időre nekem is vannak mélypontjaim, amikor bizony kijön a feszkó. De kijön és ez bizony jó! Mert akkor tudok vele dolgozni.

Amikor hetekkel ezelőtt felraktam ezt a képet a netre, akkor sokan mondták, hogy milyen boldognak és nyugodtnak látszom.

Így is volt. Boldog és nyugodt voltam 🙂 Végre.

A fotón nem látszott az, hogy előző este zokogtam egy fél órát csak úgy magamban, mert éreztem, hogy ez az, amire szükségem van ahhoz, hogy végre nyugodt lehessek.

Hasonló megtörtént aztán később is. Nem féltem megélni ezeket a pillanatokat, mert tudtam, hogy utána jobb lesz. Jobb is lett, sokkal. Tudom, ha ezeken képes vagyok keresztüljutni, akkor erősebbé válok. Ez az életem mindenféle területére igaz.

Mernem kell – és én merek is – szembenézni az őszintén belőlem feltörő érzésekkel.

A várandósság bizony hatalmas és félelmetes változás és nem úgy szeretnék a szülőszobára jutni, hogy alaptalan félelmekkel és mindenféle démonokkal kell még mellette megküzdjek, mert akkor nem fog jól menni. A magam tudati-tudatos részéről ez az, amit meg tudok tenni magunkért, magamért. Rendet teszek odabent. A helyükre rakom a kérdéseimet és a válaszaimat is. Aztán hogy a szülés biológiája és folyamata hogy zajlik majd, mire lesz szükség, mi vár ránk, milyen döntéseket kell hozni, egy más faktor lesz. Egy komoly helyzet, amihez majd kellően rugalmasan kell hozzáállnunk.

A harmadik trimeszter elsősorban erről szól számomra, mentális-lelki oldalról. Lenyugvásról, készülésről, befelé fordulásról.

Ezért sem volt kedvem kifelé irányuló tevékenységekbe fordítani az energiáimat, mint a blogposzt írása. Erre a látszólag kis dologra, ami számomra most mégis nagy, meg kellett érnem. Ezt tanultam magamról: a testem mindig tökéletesen tudja, hogy mire van szükségem és így jelez számomra. Az ilyen jelzések megértésének mindig van egy átfutási ideje, most is kellett hozzá kb. 2-3 hét számomra, hogy megértsem mi is zajlik bennem. Ez nem sok vagy kevés, ez ennyi. De most már azt tudom mondani, hogy jól vagyok. Leküzdöttem a bennem dúló feszültségeket, félelmeket és ezáltal szintet léptem, előbbre vagyok a saját magam megértésében ismét. Mélyebb feszültségek helyett pedig marad a hormonok okozta hangulatingadozás és a kisebb sírások-rívások, de ezek csak pillanatnyi, felszínesebb dolgok szerencsére. Hihetetlen dolgokon képes vagyok besírni, nem is részletezem inkább 🙂

Testileg: a fáradtság és az abból fakadó kedvtelenség miatt az edzéseim száma heti 1-re csökkent 2-3 hétre. Mellette a napi 1-2 óra kutyasétáltatás azért megmaradt – és rá kellett jöjjek, hogy bizony az sem kevés, szóval igazán meg kéne becsülnöm magam most már! De nagyon-nagyon tud hiányzi a nagy súlyok emelgetése. Ebből érzem, tudom, hogy az erő még megvan bennem. Az elmúlt napokban, ahogy lement ez a húzósabb/feszültebb időszak, már kétszer is le tudtam menni átmozgatni magam. #suchwow Az edzéseimen annyit módosítottam a korábbiakhoz képest, hogy kiiktattam a kardiót – mert hát napi 1-2 óra séta mellett minek töltsek időt a teremben is a gépen, semmi kedvem nincs most hozzá. Így több energiám marad a súlyzós gyakorlatokra, amiket nagyon élvezek, és kiegészítettem néhány gumiköteles, illetve saját testsúlyos mókával is. Az erőszintemben nincs változás egyelőre. Továbbra is óvatos vagyok, hogy az edzés felfrissítsen, ne pedig fölöslegesen kimerítsen.

A terhesség nem betegség, de…

Már megint nem sikerült túl panaszkodósra az írásom, ugye? Nem vagyok a panaszok embere. Mindig a megoldásokra fókuszálok és a továbblépésre. A panaszkodás számomra egy helyben toporgás. Pedig nekem is kéne néha panaszkodni, biztos segítene. Például megmutatná a környezetemnek, hogy bassza meg, nekem igenis nehéz és legyetek rám ti is büszkék, hogy ennek ellenére ilyen derűs és jókedvű tudok lenni.

De most szembe megyek magammal, csak úgy felsorolássszerűen, hogy lássátok, hogy nekem a várandósságom során milyen dolgokkal kell napi szinten megküzdenem és mellette rendes életvitelt folytatnom. Mert a várandósság nem betegség, de valóban terhes tud lenni. Awareness raising. Figyeljetek a várandós nőkre, kérlek.

• Fáradtság.
• Hasfeszülés itt-ott amott.
• Fájdalmak a pocak növekedése és a test felkészülése miatt.
• Hirtelen nyilallások, ahogy a baba helyezkedik olyan helyeken, ahol nem is gondolnád (jajj!), és ami miatt hirtelen tovább se tudsz menni pl. az utcán vagy a boltban.
• Hirtelen pisilési inger.
• Állandó pisilési inger!
• Légszomj. Főleg fekvéskor, elalvás előtt, hogy még véletlenül se legyen egyszerű.
• Alváshiány (hetek óta 1 olyan nap volt, amikor végigaludtam az éjszakát, egyébként hajnali 2-5 között átlag 1-2 órát képtelen vagyok visszaaludni).
• Amúgy is nehéz kényelmes pózt találni az alváshoz.
• Fáradtság.
• Alacsony vérnyomás.
• Székrekedés, amit a vaspótlás okoz, amit a vérszegénységemre kell szednem. További konzekvencia: aranyér. Mert hát a növekvő pocaktól már eleve nagyobb a nyomás a kismedencén.
• Vagy épp hasmenés a magnéziumtól, amit meg a görcsök/feszülések miatt kell szednem. Nem, az előző ponttal nem egyenlítik ki egymást 🙂 Ezek egy napon belül is képesek létezni. Fuck yeah.
• Egy éjjel-nappal mocorgó emberke a pocakodban. Most épp a bordáim alatt. Nyom és bizony tud fájni. De persze cuki.
• Hogy a növekvő hasamtól nem tudom kényelmesen bekötni a cipőmet. Egyszer az utcán kellett ezzel próbálkozzak, jajj. Cipzáros csizma rulez.
• Lábdagadás
• Hangulatingadozás, érzékenység.
• A növekvő pocakomtól egyre kevésbé férek oda dolgokhoz (pl. konyhapult)
• Kívánósság.
• Ja és fáradtság 🙂

Ezen kívül van még ezer dolog, ami teljesen “normális” tünet, de engem épp nem érint, másokat meg igen. Egyénileg változik.

Azt pedig szeretném hozzátenni, hogy addig, amíg a BKV-n nincs _egy ember se_, aki átadná a helyét a várandós nőknek, ne beszéljünk arról, hogy ki hány gyereket szüljön, mert valójában senki le se szarja a másik embert, csak pofázni tud mögöttes érdemi tartalom nélkül. Most finom voltam és nőies 🙂

Apának, akit most már a férjemnek hívhatok, pedig ezúton is köszönöm a támogatását. Csodálatos vagy és sokat segítesz nap mint nap nekem. Erőt merítek belőled és biztonságban érzem magam melletted. <3 Ez az időszak a a leendő apák számára ugyanilyen nehéz, illetve kihívásokkal teli, hiszen többek között együtt kell élniük egy olyan emberrel, akinek a fent felsorolt dolgokkal kell napi szinten megküzdenie, ami neki, támogató szerepében ugyanolyan megterhelő tud lenni lelkileg. Rendesen próbára teszi az ő türelmüket is, ezért becsüljük meg őket is 🙂

Nagy kaland ez a 9 hónap és nem egyszerű, de azért nagyszerű. Annak, hogy jól érezzük magunkat, bizony ára van. Munkát kell belefektetni, nem adják ingyen a harmóniát és a stresszmentességet.

Az üzenetem pedig megismétlem: becsülj meg minden apró erőfeszítést, amit nap mint nap megteszel. Akár magadért, akár a munkádban, akár a családodért. Én, ha bármit is megfogadok újévkor majd, akkor talán ez lesz az.