Most már több mint 2 hete vagyunk itthon a babával és szépen lassan formálódunk mint család. Kihívás ez az időszak mindannyiunk számára, testileg-lelkileg egyaránt.
Hazatérés a kórházból: a nagy szembesítőshow
Aki habos-babos rózsaszín mesére számít, azt most el kell keserítsem.
Az első hét, főleg az első napok itthon, bizony nagyon kemények voltak. Mint valami földi pokol. Magunkra hagyva, de azért elvárásokkal körülvéve, egy síró babával, kialvatlanul és minden fáradtságon túl.. hát erősen küzdelmes kezdet volt a hazaérkezés után. Voltak órák, amikor mindhárman egyszerre bőgtünk: a baba is, a férjem is, meg én is. Még jó, hogy a kutya nem volt itthon, szerintem ő is kikészült volna 😀 Használati utasítást miért nem mellékelnek a gyerekhez?
Az apáknak bizony nem könnyű ilyenkor: sokkoló hirtelenséggel szembesülnek azzal, hogy anyu cuki bazinagy pocakjából most már visszavonhatatlanul előkerült egy kicsi ember, akivel kezdeni kell valamit. Aki sírással fejezi ki minden igényét, ami nagyjából olyan hatékony az első napokban mintha én próbálnám magam megértetni Kínában magyarul úgy, hogy még én se tudom mi a bajom. Hiszen a baba még azt sem érti, hogy a kis kezei hozzá tartoznak és egyáltalán: milyen bolygóra küldték őt vissza a jövőből?!:-) Az apák ilyenkor szembesülnek azzal, amire nekem már 9 hónapom volt ráparázni: új fejezet kezdődik az életünkben és új egyensúlyt kell kialakítani, amiben a saját, egyéni igényeink mellett már bizony a gyerekünknek is helye van. Bár erre még engem se készített fel senki és semmi.
A kórházi, szülés utáni 72 (nálunk a császár miatt csak 60) órányi együttlét miatt nekem azért volt némi előnyöm. Az első napok (mit napok, órák!) néha nagyon lassan teltek itthon. Minden egyes babasírás egy újabb kísérlet kezdete. Vajon ha ezt vagy azt csinálom, akkor megnyugszik, abbahagyja? Képes vagyok reagálni az igényeire? Ha nem megfelelően reagáltunk, akkor annak bizony alvás- és pihenésmentes órák lettek a következményei, ami egy eleve kimerült állapotban.. hááát a “megterhelő” nem fejezi ki ennek az állapotnak a mélységét.
Kibaszott kemény meló. Soha. Semmi. Nem. Volt. Még. Ennyire. Nehéz.
Amúgy azt sem gondoltam volna, hogy ilyen szinten képes vagyok minden fáradtságon túl még életképes maradni, türelemmel lenni és gondoskodni. Huh.
Aztán 3 nap gyötrelem után elértük a mélypontot, és a gyenge kezdést szerencsére nem erős visszaesés követte, így sikerült nagy levegőt venni és elkezdhettük kicsit kezünkbe venni az irányítást. Tudtunk végre pihenni, ami már mindannyiunk érdeke volt. Majd a 6. nap környékén elkezdett összeállni a napirendünk, amihez már tudtunk viszonyulni. Ezután végre eltelt 4 olyan nap, amikor még csak nem is sírtam. Hurrá! Azóta azért egyszer-kétszer igen. Hiába no, a fáradtság az állandó és az alkalmazkodás folyamatos meló – mindannyiunk részéről. A végtelen türelem bizony rengeteg energia. Még nekem is nehéz, pedig ebben aztán jó vagyok!
De ez a kicsi emberke, minden nehézség ellenére, már most is képes bearanyozni a hétköznapokat. Nagyon, és napról napra egyre jobban, szeretjük a kicsikét, ez nem is kérdés <3 Az első időszak mindannyiunk számára az ismerkedésről és a közös nyelv megtalálásáról szól. Alakulunk szépen.
A szülés utáni testem
A testem? Hát bizony megviselt. A várandósság egy építő folyamat, ez a mostani időszak viszont sokkal nehezebb számomra. Eleve, a szülés utáni gyors “leépülés”, ahogy a testem hirtelen megszabadult egy csomó most már felesleges anyagtól (extra víz, vér, zsír, szövetek stb.) fizikailag megterhelő volt. Aztán ahogy gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez, hogy szoptatni tudjam a babát, szintén rendesen igénybe vett: gyakorlatilag bármennyi kaját meg tudtam volna enni, folyton éhes voltam, és elképesztő mennyiségeket ittam. A szülés utáni 10. napra állt be aztán az egyensúly nálam.
A gyermekágy 6 hetes időszakában a pihenés fontos, sőt a legfontosabb, de a sok ülés és fekvés egy idő után már nem esett jól nekem. Az első bokakörzések, apró átmozgatások, amiket az ágyban fekve csináltam, hatalmas felüdülést jelentettek! Szerencsére most már visszatértem a napi sétákhoz, amik már pocakosan is annyira sokat adtak. Fájt is a csípőm az elején a sok ülés-fekvés miatt, de most már ez el is múlt.
De összességében? Meh. Mindenem puha, a szoptatástól fáj a hátam, a hasizmaimat nem használhatom (sőt, nem is igazán van meg a megfelelő testérzetem velük), egyáltalán: hova lett minden izmom? 🙁 Szép kis meló lesz visszaépülni testileg. Az előrejelzések szerint nagyságrendileg 6-12 hónap.
Persze a legfontosabb: nagyon szeretem és hálás vagyok ennek a megviselt testnek, mivel minden nehézség ellenére úgy érzem, nagyon jól regenerálódik.
Bájdövéj: azt azért elárulhatná nekem valaki, hogy egy ilyen szintű műtét, mint a császármetszés után miért engedik ki az anyákat minden érdemi infó nélkül a kórházból? Azt leszámítva persze, hogy nesze, itt egy doboz vérhigító, ezt szúrd be magadnak naponta, amíg el nem fogy, ja és egy doboz antibiotikum – ezt egyed, amíg tart. De arról, hogy hogyan használd a tested, miként segítsd a regenerációd, milyen óvatosan mozogj, hogyan kelj fel mondjuk az ágyból, semmi. Ne szexelj és ne fürödj kádban! Köszike! Kettőskereszt magyaregészségügy. És ez nem pénzkérdés.
Ebből kiindulva a terveim szerint dokumentálni fogom, hogy miként tudok a császármetszés után regenerálódni és visszatérni többek között a sportoláshoz. Jelenleg keresem a megfelelő információkat magyar nyelven és az itthoni szakembereket (angolul elég sok mindent találtam már) – le is döbbent (vagy tán meg sem lep igazán?), hogy mennyire kevés az érdemi és megbízható információ. Gondolok itt a kismedencei izmok és a gáti terület regenerációjára, a seb megfelelő gyógyulására (ami sokkal több mint a felszíni vágás, hiszen nagyon sok belső réteget érint), a megfelelő testérzeteim, valamint a törzsem és a medencefenék közötti kapcsolat helyreállítására, ésatöbbi.
Az első hat hétben amiket csinálok:
- Minden nap nagyon óvatosan átmozgatom az ízületeimet, tagjaimat, ügyelve arra, hogy a törzsemet, hasizmaimat semmilyen szinten ne terheljem.
- Légzőgyakorlatokat végzek, hogy segítsem a törzsem és a medencefenék közötti kapcsolat helyreállítását.
- Kellemes lassú tempóban sétálok naponta kb. fél-háromnegyed órát. Bocs Kutya, neked is extra türelmet kell most tanúsítanod 🙂
- A babánál nehezebb dolgot nem emelek. (Lassan 4 kg:-) )
Megtalálni a helyem az új rendszerben
Az elmúlt 2 hétben vicces volt megtapasztalni, hogy milyen dolgok képesek örömet okozni: például a “vadiúj” ruhatáram. Végre hordhatom megint a régi ruháimat. Tisztára, mintha vásárolni mentem volna! Helló kedvenc télikabát (kösz időjárás:D)! Szia fűzős cipő, végre meg tudlak kötni! Ja és végre újra ehettem steaket! 🙂
Ám a baba hazajövetele utáni második héten leginkább magamat kellett helyrerázni. Rendbe kellett tegyem a fejemben azt, hogy most olyan napirendben élek, ami gyakorlatilag 3, max 4 órás intervallumokból áll és ezekbe kell belesűrítenem a mindennapos tevékenységeimet.
Aludjak-e ha a baba alszik (érdemes!) vagy “kockáztassam” a pihenőidőmet azzal, hogy csinálok alvás helyett végre valamit, ami nem csak a baba gondozása (hanem mondjuk olyan felüdítő /de tényleg az!/ tevékenység, mint a mosogatás, takarítás vagy a főzés), netán egy-egy séta? Ezek voltak a dilemmáim. Most már szépen letisztultak bennem ezek a kérdések, ennek megfelelően igyekszem aludni is, de tevékenykedni is, mert fizikailag szükségem van rá, hogy használjam a testem meg az elmém is többféleképpen. Kell a lelki egyensúlyomhoz. Ez a korábbi életvezetési gyakorlatom, csak egy más verzióban: most nem csak pihennem, de eleget tevékenykednem is kell ahhoz, hogy jól érezzem magam. Annak, hogy ezt ki tudtam alakítani köszönhető, hogy például ezt a rövid kis beszámolót is meg tudtam végre írni.
“You will do the worst job, this first time. But it will be the purest experience, the one that lives forever in your gut. The one that makes you homesick, always, for the time when (s)he did not know anything but you and it was all so very new and unfiltered.” Forrás
A szülés óta többször sirattam a várandósságomat. Minden sajgás meg fájdalom meg újdonság és folyamatos változás ellenére, illetve mellett is, nagyon jó időszak volt. Magamat ismerve, az első babás hetek “őskáoszára” is hasonlóképp fogok majd valamikor visszanézni. Hiszen a babánk sosem lesz már ilyen kicsi mint most. Sosem lesz ennyire ránk utalva. Napról napra gyarapszik, fejlődik, növekszik, tanul, erősödik, kerekedik.
Újszülött babánkkal az életünk nem rózsaszín habos mese, hanem “csak” a valóság. Épp ezért szeretjük úgy, ahogy van. Vágytunk rá, de erre nem számítottunk. Ismeretlen világba csöppentünk, amit most kezdünk feltérképezni és olyanná alakítani, amiben mindannyian kiegyensúlyozottak és boldogok lehetünk. Minden nehézségével együtt ezek a hetek a legelső, egyszeri és megismételhetetlen tapasztalatok számunkra, amik életünk végéig kísérnek majd minket és remélem később majd mosolyogva gondolunk vissza azokra a napokra, amikor elkezdtünk családdá válni.
1 hozzászólás
A szülés utáni első 6 hét valósága - Don't worry, lift heavy! · 2016-05-02 - 14:19
[…] Ahogyan azt írtam már ezelőtt, az apák ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a párjuk cuki bazinagy pocakjából most már visszavonhatatlanul előkerült egy kicsi ember, akivel kezdeni kell valamit. Számukra még nehezebb megélni azt, hogy nekik sem jön egyből a szerelem, amit a gyerekük iránt érezni “kéne”. Emellett sokkal erősebb bennük a tehetetlenség érzése. Nincs mellük se. ???? Szóval ők sem születnek azonnal apává. Kialakulnak, idővel. Ráadásul hirtelen én sem voltam ott mellette olyan minőségben, mint ahogy korábban, és míg nekem ott volt a gyerek, ő sokszor teljesen egyedül érezhette magát. Nehéz volt, hogy semmi minőségi idő nem jutott egymásra, az egymás iránt érzett szeretetünk kifejezésére is sokkal kevesebb volt az energiánk is. Vagyis leginkább nekem őfelé. […]