Bár nem sok idő telt el azóta, hogy bejelentettem a várandósságomat, az ikrek már meg is születtek. Maradt még több részlet, amit szerettem volna elmesélni, de nem volt rá alkalom.

4 hét után, a Honvéd Kórház PIC osztályának családi szobájában ülve, végre együtt a lányaimmal, alvás helyett inkább kihasználtam azt a néhány szabad órát arra, hogy megírjam azt, ami eddig elmaradt.

Honvéd PIC családi szoba

Avagy hogyan is jutottunk el ahhoz, hogy március elején, amikor egyszercsak elöntött egy adag magzatvíz este negyed 10-kor, azonnal be tudtunk jönni a kórházba és 10-kor már meg is kaptam az első tüdőérlelő injekciót. Amikor minden perc számít.

AZ ELŐZMÉNYEKET OLVASTAD MÁR?

• 1. rész Egyből három? OMG ikreket várok!

A várandósságom eddig el nem mesélt körülményei

VBAC-re készültem, aztán kiderült, hogy ikreket várok

A legutóbbi bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy a pozitív teszt másnapján, az orvosnál tett látogatáson kiderült, hogy 12 hetes várandós vagyok iker babákkal, ami hatalmas meglepetés volt. Egy dolgot tudtam egyből: Magyarországon a ritkábbnál is ritkább az, hogy előzetes császármetszést követően hagynak ikreket természetes úton megszületni. Hiszen még a sima ikerterhességeket is javarészt császárral fejezik be manapság. Ennyit arról, hogy valaha hüvelyi úton szüljek.

Amit viszont nem tudtam és az ultrahangot követően az orvos elmondta: az ikerterhesség elsősorban a koraszülés miatt kockázatosabb dolog. Sajnos a Szent Imre, ahol ő praktizál olyan kórház, ahol nincs PIC, azaz intenzív koraszülött ellátás, ezért azt mondta, hogy a legjobb szívvel, de azt ajánlja, hogy keressek másik kórházat és orvost. Mert ha helyzet van, akkor előfordulhat olyan forgatókönyv is, hogy egy beindult koraszülés esetén olyan másik kórházba küldenek, ahol el tudnak látni vagy akár az is lehet, hogy csak a babákat szállítják át másik kórházba, míg engem nem. Így megállapodtunk abban, hogy mindkettőnk bánatára bár, de elköszönünk egymástól, ne lebegjen ez a fölös stressz a fejem felett.

Az, hogy megtaláltam a VBAC-támogató orvosomat, az én életemben végül arra a szerepre korlátozódott, hogy merjek újból gyereket vállalni és ne féljek egy újabb traumatikus szülésélménytől.

Viszont ezzel, hogy elköszöntünk egymástól, megfejelve azzal, hogy kockázatos a terhességem, újabb munkát tartogatott nem csak számomra, de a férjem számára is. Közös döntést kellett hoznunk a továbbiakról, aminek az alapját az képezte, hogy találok egy olyan orvost és kórházi közeget, amiben őszinte szívvel meg tudok bízni.

Honvéd, SOTE I vagy más?

Az orvosom, tekintettel a veszélyeztetett státuszomra, ajánlotta, hogy keressem fel egy volt kollégáját/tanítványát, aki a SOTE I-en dolgozik. 2 nap múlva sor is került a találkozóra a kórházban. Közben Honvédos orvosok után is elkezdtem nézelődni, ha valamiben, akkor császárban ugyanis a Honvéd profi ugyebár. Meg a PIC-ük is híresen jó és családbarát, szemben a SOTE I-ével, ami számomra az anyatejes táplálás és a babákhoz való kötődésem szempontjából nem mindegy, és nem mellékes az sem, hogy – ha kihúztuk volna jó sokáig – a Honvéd gyerekágyas részlegét már ismertem.

Már amikor orvoskeresésben voltam, és amikor a SOTE I-re mentem akkor is figyeltem arra, hogy mit súgnak az adott hellyel kapcsolatban az ösztöneim, zsigereim. Hát, a SOTE I-től egyébként a hányinger kerülgetett konkrétan. Nem éreztem jól magam, nem éreztem azt, hogy az a közeg lenne az, ahol én szülni szeretnék. De fontos volt az orvosról tett benyomásom is, így kivártam, hogy mire jutunk. Az ajánlott orvos első látásra egyébként nagyon szimpatikus volt.

“Szelektív redukció”

És akkor most ide teszem a két lányom fotóját.

A lányaim

Amikor ugyanis leültünk beszélni, a kezdeti pozitív hozzállásom és optimizmusom gyakorlatilag darabokra hullott. Ez a doktornő ugyanis az alábbiakat közölte velem:

• Az, hogy előzetes császár után ilyen hamar ikerbabákkal lettem várandós annyira ritka, hogy erről publikációt kéne írni. (Örülök, hogy ha már emberszámba nem vesz, legalább tudományos kutatásnak jó vagyok.)
• Előzetes császár után ilyen hamar ikerbabákkal várandósnak lenni annyira kockázatos, hogy a hegszétválás esélye, bár alap esetben 1% alatti, szerinte az én esetemben van vagy 8% is! (ún. ex-has tény)
• Az, hogy előzetes császár után ilyen hamar ikerbabákkal lettem várandós annyira veszélyes, hogy egy esetleges komplikáció miatt vagy a babák vagy én, vagy mindhárman, meg is halhatunk vagy elveszíthetem a méhem és egyéb katasztrófák.

Mindebből kifolyólag első dolga volt felajánlani az ún. “szelektív redukció” lehetőségét, ami egy szép orvosi fogalom a puszta gyilkosságra. (És itt most természetesen egyáltalán nem mondok ítéletet arról, aki ezt a döntést képes meghozni pl. ha egy sikeres lombik sokbabás (3-4-5..) terhességet eredményez, de az én esetemben, egy egészséges spontán ikerterhességnél, ezt borzasztó erős túlzásnak éreztem.) A “szelektív redukció” ugyanis azt jelenti, hogy én mint anya választhatok, hogy valamelyik babámat megöljem (egy kálium injekciót juttatnak a baba szívébe), hogy csak egyet kelljen kihordani. Mert a doktornő szerint még ennek a vetélési és az akár mindkét baba halálát is okozó beavatkozásnak is sokkal kisebb a kockázata, mint annak, hogy én egyáltalán képes leszek végigcsinálni ezt az ikerterhességet és valahogy túlélem a szülést.

Dühöt érzek, ahogy írom ezeket a sorokat. Rettenetesen hatottak ezek a szavak akkor. Patakokban folyt a könnyem, ahogy mentem haza a BKV-n és nem érdekelt ki mit gondol, képtelen voltam visszatartani a sírást. Nem is akartam. Ja, Erik fiam is velem volt ezen a megbeszélésen, mert nem tudtam megoldani, hogy vigyázzon rá valaki otthon. Tehát miközben hallgattam a doktornő szavait, arról, hogy legálisan megölhetem a pocakomban növekvő egyik kis életet, ott volt mellettem a kisfiam is, ami ezt a lehetőséget még sokkal fájóbbá tette.

Hatalmas pofonként ért ez a felajánlás és egyszerűen nem hittem el ezt az egész dolgot, hogy nekem ilyenről kell döntést hoznom. Úgy éreztem nem vagyok elég erős ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben megfelelően döntsek. Egy dolgot biztosan tudtam, hogy nem fogom megölni egyik gyerekemet sem, de rettenetes szcenáriók merültek fel, amiknek az eshetőségét úgy éreztem, komolyan kell vennem. Hiszen annak is nagyon kicsi volt az esélye, hogy várandós legyek ennyire hamar, ráadásul ikrekkel, tehát ha egy komplikációnak van akár 1% kockázata is, akkor azt figyelembe kell vegyem. A légből kapott ijesztgetések viszont már akkor sem tetszettek.

A doktornő a beszélgetés végén azért mondta, hogy ő amúgy bízik a pozitív kimenetelben, de nagyon szoros kontrollal, 32. heti kötelező befektetéssel (egy egyéves kisfiú anyjaként…) és szigorú semmittevéssel lehet végigcsinálni csak a terhességet, ha őt választom. Én pedig mondtam, hogy felkeresek más orvost is és majd jelentkezem. Amire az ő válasza az volt, hogy ne higgyek annak, aki szerint az én terhességem egy nagyon vidám történet lehet majd, mert az szerinte nem igaz.

Többet nem beszéltem ezzel a doktornővel. A férjemnek zokogtam, ahogy próbáltam elmesélni mi is történt. Ő is összeomlott. Tudtuk, hogy nem akarjuk megölni egyik gyerekünket sem, hanem végig akarjuk csinálni ezt a várandósságot, mivel hatalmas ajándéknak és ritka nagy szerencsének, áldásnak tartottuk azt. Utáltam, hogy az orvos a saját félelmeit vetítette rám és nem vette figyelembe egyáltalán azt a tényt, hogy én egyébként mennyire jól voltam, milyen jó egészségi állapotban voltam és hogy ilyen – ezek szerint – nehezített körülmények között is megfogantak ezek a lánykák, akik kétséget kizáróan egy dolgot akartak: ÉLNI. Ha már kockázatokat kommunikálunk, akkor egy hasraütésszerű 8%-ot tekinthetünk úgy is, hogy 92%, hogy nem lesz semmi baj, nemdebár?!

Kapaszkodó kellett. Felhívtam egy barátnőmet 🙂 Aki maga is kétgyerekes anya és nagyon jó szempontokat tudott adni a doktornő szavainak helyre tételéhez és ahhoz, hogy tovább tudjak lépni.

Aztán felhívtam egy dúlát. A dúlát. Minden VBAC-ra készülő anya “tyúkanyóját”. Hármasban a férjemmel leültünk beszélgetni és átvettük a lehetőségeket.

Az egyik legfontosabb dolog, amit mondott és amit sok orvos elfelejt: az, hogy egy nő babát vár, a világ legtermészetesebb dolga. Nem pedig egy orvosi eset, egy publikáció, egy komplikációhalmaz vagy egy műhibaper-félelem együttese. Természetes, emberi dolog, az élet része. A másik legfontosabb, amit szintén elfelejtett közölni pl. a doktornő is, hogy az én ikerterhességem hála az égnek a legkevésbé kockázatos fajtájú volt, mivel a két baba két teljesen külön burokban, külön méhlepényen, külön köldökzsinórral fejlődött (ún. DDD-terhesség).

Átbeszéltük a lehetőségeket, amik között ekkor még ott volt az is, hogy esetleg olyan orvoshoz menjek, aki még a természetes szülés útján is támogatni tudna. A másik pedig ami maradt (miután a SOTE I-et kizártam), a Honvéd. Ahova ugyan a lábamat nem akartam többé betenni az előző szülésem után, de most minden jel arra mutatott, hogy mégiscsak ez lesz az én utam.

A legfontosabb jelszavunkká ugyanis a biztonság vált a lányokkal való várandósságom során.

AZ ELŐZMÉNYEK

• 1. rész Egyből három? OMG ikreket várok!