Te is úgy állsz hozzá a fogyáshoz, hogy nem tudod elfogadni azt, ahogy kinézel, ezért változtatni szeretnél rajta?
Ha igen, akkor ezzel a gondolattal nem vagy egyedül. Úton-útfélen ebbe a mondatba futok, ha arról olvasok, hogy emberek milyen indokokkal és motivációval kezdenek el abba, hogy életmódot váltsanak, lefogyjanak.
“Nem tudom elfogadni a testem.” “Nem tudom szeretni a testem így.”
Pedig ennek nem kéne így lennie.
Nem kell, hogy az legyen a ‘default’ a testünkről való beszéddel kapcsolatban, hogy “nem szeretem a testem, ezért változtatni akarok rajta”.
Szerintem a tartós és sikeres fogyás, azaz életmódváltás, titka abban is rejlik, hogy már a kezdetektől szeretettel állunk a testünkhöz.
Próbáltad már azt mondani magadnak a tükörben, hogy: “szeretem a testem ÉS változtatni akarok rajta”? Vagy ennek egy változata, hogy “szeretem annyira a testem, hogy dolgozzak rajta és megpróbáljak változtatni”.
Ha még nem, akkor próbáld ki, itt az ideje!
El is árulom, hogy miért is annyira fontos mindez.
Mert ha le is fogysz és kockás hasat növesztesz, bármikor az életedben jöhet olyan időszak, hogy azt az állapotot nem fogod tudni fenntartani, mert egyszerűen túl sok energiába kerülne. Meg amúgy öregszel te is, és a tested már csak emiatt is folyamatosan változik.
Ne járj úgy, hogy lefogysz, aztán véletlenül visszahízol pár kilót és újra ugyanott fogsz tartani, mint előtte: utálod a tested. Mert ez nem jó. Akkor hiába edzettél és diétáztál, mert a magaddal való viszonyban semmit nem fejlődtél általa. Pedig leginkább ez lenne a lényeg.
Tudom én, hogy ez a nehezebb út. Utálni valamit, őszintén szólva, rohadt kényelmes dolog. Annyira egyszerű. Néhány negatív mondat és gondolat a tükörbe nézve és már meg is vagy.
Na de szeretni! Az az igazi kihívás!
Mikor ott állsz a szülés után 3 nappal, hullafáradtan, hazaérsz, a hasad még mindig akkora, mintha 5 hónapos terhes lennél, belenézel a tükörbe és azt mondod: basszus, mennyire csodálatos testem van, hogy ekkora dolgokra képes! Megviselt és állati messze van a mindenféle “ideálistól”, meg a “régi testedtől”, de ez így van jól. Attól még szeretnivaló.
Vagy amikor hetekig túlórázol, edzésre sem jutsz el, de még a sarki parkig sem, hogy legalább sétálj, és a testeden meglátszik a nyoma. Aztán amikor ezt meglátod, azt mondod: szuper testem van, hogy ezt a kemény időszakot így bírja velem. Alkalmazkodik a helyzethez, amiben élek, és számíthatok rá annak ellenére, hogy nagyon keveset törődök vele. Hálás vagyok neki és szeretem!
Na ez az, amihez egyáltalán nem vagyunk szokva, pedig…! Miért is nem? Miért az az alap, hogy úgy növünk fel, hogy utálnunk kell a testünket?
Szeretheted-e a tested miközben változtatni akarsz rajta?
Hát persze!
Az, hogy elfogadom a testem valóságát és egyediségét, nem jelenti azt, hogy támogatandó dolognak tartom, hogy mondjuk valaki kórosan elhízott vagy épp alultáplált. Szerintem a testpozitív mozgalmak itt azért hibáznak egyet. Szerintem az egészségünk érdekében dolgozni kell azon, hogy a testösszetételünket és a súlyunkat egy élhető, elfogadható tartományban tartsuk.
De attól még, hogy van rajtad akár 15 kiló plusz, te még nem leszel kevésbé szerethető, te attól még egy értékes ember vagy.
Próbáld szeretni a tested, tanulj róla, és akkor meglátod, hogy a változtatásnak melyik útját választod majd! Ha megismered a működő módszereket, a fenntartható utakat, akkor egy sokkal tudatosabb döntést tudsz meghozni magaddal és a testeddel kapcsolatban.
Márpedig ez lenne a lényeg: változtass, ha akarsz. Csak ne az utálat legyen az alapbeállítás, hanem a szeretet. Mert megérdemled
Életre edzelek!
