Március 20. - A boldogság világnapja

Az ENSZ 2012-ben nyilvánította március 20-át a boldogság világnapjának.

Ezt a hetet ezért ennek a témának szentelem itt, a blogon, illetve a közösségi média csatornáimon.
Bár a covid tájékoztató oldalon azt olvastam a múlt hét végén, hogy “A harmadik hullám erősebb, mint a második, és nehéz megmondani, hogy mikor lehet nyitás.”. Amiből azt érzem, hogy talán nem is lehetne nagyobb kontraszt a szóban forgó téma (helló boldogság, hol vagy?) és a való élet között (korlátozott, szorongást keltő).
Ha ekkora a távolság, vagy ilyen nagynak tűnik a távolság a boldog élet és a jelenben megélt életünk között, akkor az jó lehetőség számunkra, hogy megláthassuk a lényeget.
  • Hogy mi is, amit igazán fontosnak tartunk az életünkben. Milyen értékek mentén szeretnénk élni az életünket.
  • Hogy megértsük, pontosan mi az ami hiányzik és mit tehetünk akkor, ha érezzük a hiányt.
  • Hogy merre tartsunk, milyen életet építsünk, ha egyszer vége lesz ennek…… mert ugye vége lesz egyszer. (?)
Tartsatok velem ezen a héten, és remélem, ebben a kis belső utazásban izgalmas kérdésekkel találkoztok és örömteli válaszokat is fogtok találni. 🙂
Életre edzelek!
Anna