Én? Itt az idő! Az énidőről új szemmel.

Úgy tűnik, még mindig nem beszéltünk eleget az énidőről. Akár új vagy az anyaságban, akár régi motoros, a téma bármikor aktuális lehet. Tarts velem, ránézünk új szemmel. 

És ez a blogposzt még csak a kezdet! 😉 Ha szeretnél tudatosabban dolgozni azon, hogy több és minőségi énidőd legyen, gyere és végezd el az ingyenes #énidőteremtő szemléletváltó online kurzusomat.

énidő nemesnagyanna

A teljes anyagot videós formában megtalálod a YouTube csatornámon, amihez teljes körű hozzáférést a kiegészítő anyagokkal együtt a Facebook csoportban kaphatod meg, de fent van minden az Instagram profilom alatt is! 

Minél nagyobb a nyomás, annál inkább képviselni kell a saját érdekeinket és határainkat a pihenésünk, illetve töltődésünk érdekében – ez az egyik legfontosabb tanulság, amit a 3 gyerekem mellett megtanultam. Semmi más nem tudja olyan hatékonyan az embert “ready” üzemmódba tenni a gondoskodáshoz, mint az, ha ő maga fel van töltve.

Ne csak a telefonodat töltsd minden nap: magadat is. Ez nagyon fontos.

énidő, anyaság

Amikor a témába elkezdtem beleásni magam, körülnéztem, hogy mások mit írnak arról, hogy mi is az énidő.

Találkoztam például Szél Dávidnál (Apapara blog) egy röpke definícióval: 

“É – Énidő. Na, arra aztán nagy szüksége van az embernek ahhoz, hogy ne csavarodjon be a másiktól, többiektől. Az pedig, hogy kinek mit jelent az énidő, elég egyedi, lehet ebben kreatívnak lenni. Olvasás, zenehallgatás, wc-n üldögélés, futás, bármi lehet, csak szabadjon csinálni anélkül, hogy az bárki más rovására menne. És hát ami még van, hogy érdemes azt is elfogadni, hogy nem csak nekem, hanem a másiknak is van szüksége erre az énidőre, tehát ahogy a türelemnél, úgy itt is érvényes az, hogy egyaránt kell tudni kapni és adni.” 

Másutt így fogalmaznak:

Az énidő voltaképpen az az idő, amelyet önmagadnak szentelsz, és a lelki békét, a feltöltődést, a fejlődést, az önismeretet, vagy a pihenést szolgálja. 

Sőt, egy cikkből azt is megtudtam kutakodás közben, hogy még az énidőt is tudom rosszul csinálni. Ugh. Még ezt is?!?! 

Ami közös ezekben az írásokban, hogy azt mondják: az, hogy kinek mi az énidő, az egyéni. De semmiképp sem társas tevékenységként definiálódik. Tehát, ha te az intro-extrovertált skálán inkább az utóbbi felé mozogsz, akkor is “kötelező” számodra az egyedül töltött időben megtalálni a töltődésed egy szeletét. Egyébként ez valószínűleg nem haszontalan, de én magam nem vagyok ilyen szigorú ezzel kapcsolatban. 

A Dívány júliusi cikke egy nagyon jó írás a témában, és hasonló álláspontot képvisel, mint amit én is:

Egyénenként változó, hogy épp az egyedüllét vagy a társaság tölt fel minket, valamilyen aktív (sport, alkotóművészet) vagy inkább passzív tevékenység (olvasás, filmnézés). A saját időnk azonban a mi döntésünk kell, hogy legyen, és rólunk kell, hogy szóljon. Ne érjük be azzal, hogy néha gyerekek nélkül mehetünk bevásárolni! 

Találkoztam olyan meghatározással is, ami szerint az énidőnek egyenlőnek kell lennie a személyes fejlődéssel is. Na, ha van valami, amivel nem értek egyet, akkor az ez. De lehet, hogy ez csak azért van, mert anyaként sokszor gyakorlatiasabban tekintek a saját énidőmre.

Azt gondolom, eléggé le vagyunk terhelve ahhoz, hogy még a töltődésünkből is mindenáron kihozzunk valami többet annál, hogy képesnek érezzük magunkat arra, hogy folytassuk az előttünk álló napot, azaz hogy legalább nullára kihozzuk a lelkiállapotunkat. Szülőként a puszta túlélés maga a győzelem sokszor – erről még Joanna Faber, a “Beszélj úgy…” c. könyv (a kék!) egyik szerzője is így vélekedik. Ezt elég hamar megtanuljuk szerintem. Az első 6 hét máris kitűnő leckét ad ebből, nem igaz?

Amikor ezt a cikket elkezdtem írni nyáron, még az #énidőteremtő kurzus elkészítése előtt, megkérdeztem az olvasóimat a zárt Facebook csoportunkban, hogy ők (akik javarészt édesanyák) miként vélekednek erről a kérdésről.

Ami kirajzolódott a válaszokból, hogy amíg kicsik a gyerekek, alapvetően az alvásidőhöz tudják kötni az anyák az énidejüket, de még így is van olyan, aki számára a gyermek alvásideje nem biztosít olyan szintű kikapcsolódást, mint más időszakok/alkalmak. Ahogy aztán a szükségleteink az alvástól elmozdulnak, már nem mindenki számára elegendő a passzív pihenés a feltöltődéshez, akár egy jó kis fizikai munka is szóba jöhet. Aztán ahogy bonyolódik a helyzet, például az édesanya munkába állásával, ismét újra kell definiálnunk, hogy mikor és miként tudunk feltöltődni és megteremteni a szükséges énidőt a hétköznapok forgatagában. Általánosítás helyett egyéni megoldásokban, a saját életünkre szabott megoldásokban tudunk tehát gondolkodni. 

Egyes vélemények szerint a sportnak is muszáj, hogy az énidőnk része legyen.

A sport, illetve tágabban véve a mozgás felé mozdítani az embereket szerintem szükséges és jó irány, de ez sem megy egyik napról a másikra, és akár a személyes fejlődéssel is összekapcsolható: nem várhatom el magamtól egyik napról a másikra, hogy a sport által töltődni tudjak, ha előtte nem is próbáltam vagy tele vagyok rossz élményekkel. Főleg, ha ezt az elvárást kívülről kapom. Előbb túl kell lendülni a rémálom tesiórák emlékein és a női öltözőkben érzett szégyenkezésünkön is, és persze a megfelelő infrastruktúra hiánya is hátráltató tényező tud lenni.

Azt gondolom, hogy az, hogy kit milyen tevékenység tölt fel ahhoz, hogy aztán tudjon adni és adni (és adni), teljesen egyedi. Emellett pedig azt is gondolom, hogy mindenki megérdemli a saját teret és a saját időt, amikor nem kell sem más emberekre rekflektálni, sem tekintettel lenni, sem pedig egyáltalán gondolni. Ezért az énidőd megteremtésén dolgozni, ha anya vagy, ugyanolyan gondoskodási feladatod, mintahogy azt a gyerekeddel teszed. Sőt: az egész család felelőssége! Anya, annyira megérdemled! És igen: Apa is! Legyetek egymás partnerei ebben és mutassatok jó példát a gyerekeiteknek.

énidő

Anya, gondoskodj magadról is!

Hogyan teremtsek énidőt magam számára?

Az énidőt megteremteni: lehet egy pillanat műve, egy elhatározásé. Na de aztán a hétköznapok nyomása alatt újra és újra igent mondani saját magadra – az egy hosszabb folyamat a “szokásos” buktatókkal és talpraállásokkal.

Könnyű dobálózni azzal, hogy “legyél tudatosabb” meg hogy “hidd el, csak csinálni kell”, meg, hogy “nem baj, ha nem megy, változtatni bármikor lehet!” mert azért ez csak nem megy ilyen egyszerűen.

Hiába írjuk le ezernyi cikkben, hogy az énidő szükséges. A tapasztalás útján keresztül tudjuk csak felismerni a jelentőségét a saját életünkben és azt a módot, ahogy meg tudjuk tartósan teremteni és az életmódunk, sőt világlátásunk részévé tenni. Mert az énidő megteremtése annak a felismerése, hogy saját magunk is fontosak és értékesek vagyunk. Annak az elismerése, hogy a mi helyünk is ott van a prioritási lista tetején. Elismerjük, hogy vannak szükségleteink és elköteleződünk amellett, hogy ezekről gondoskodjunk, mert akkor fogunk tudni jól működni. Akkor lesz lelkierőnk a mindennapokhoz.

Ez pedig sokszor nehéznek tűnhet. Főleg, ha az anyaság és a ráakódott ezernyi réteg hiedelem/elvárás/saját elképzelés közepette kell döntéseket hoznunk azzal kapcsolatban, hogy “oké, anya vagyok és imádom a gyerekem, de lehetne, hogy most egy pár órát nélküle töltök lelkiismeret-furdalás nélkül?”

Hogy ez miért van így? Van egy elméletem…

Miért olyan nehéz rávenni magunkat arra, hogy időt szakítsunk magunk számára?

Ahogy az anyai önfeláldozásról szóló írásomban is fogalmaztam: az anyaságunk nem önfeláldozásként indul, hanem egyszerűen csak fejest ugrunk a feladatok tömkelegébe és elkezdjük csinálni szívvel-lélekkel. Aztán sokszor hónapok, sőt évek telnek el, mire észbe kapunk: hova lettem én? Miért vagyok én mindig az utolsó, akiről gondoskodom? 

Vagy ha már rajta vagyunk az úton, és tudjuk, hogy énidőre szükségünk van és az eszünkkel már tudjuk, hogy meg kell teremteni magunknak, akkor az ezentúl mindig menni is fog. Nem-nem, időről időre elbucskázol te is, én is, aztán újra talpraállunk és talán egyre kevésbé lesz nehéz ugyanazokat a döntéseket meghoznunk, hogy tudjunk töltődni. 

Amit pedig felfedeztem ennek kapcsán, annak a “bűntudat-kapcsoló” nevet adtam. Ebben a folyamatban ugyanis sokat segít, ha ahelyett, hogy azt kérdezzük meg, hogy tényleg “megérdemeljük-e” a pihenést, inkább azt a kérdést ismételjük: “mire van szükségem?”. És ezzel a cserével a szükségleteinkhez való kapcsolódás lesz az, ami hozzásegít, hogy elköteleződjünk a döntéseink mellett.

Ezt jelenti az is, hogy az énidő kötelező. Nem azt, hogy vegyél magadra egy külső elvárást, hanem hogy köteleződj el saját magad mellett és hozd meg azokat a döntéseket, amik téged szolgálnak. Vállald a felelősséget a saját idődért. Mert a felelősség lehetőség, és ha ezt megérted, azzal eszközt veszel a kezedbe, amivel alakíthatod, nem pedig csak passzívan átélheted az életed.

énidő

Az énidő legyen elköteleződés saját magad mellett.

Ahhoz, hogy az énidő az életmódod állandó része legyen, azt kell megértened, hogy az idő és te nem két külön dolog vagytok. Az, hogy miként töltöd az időd, megegyezik a prioritásaiddal. És persze, gyerekek mellett a prioritások rugalmasak, hiszen bármikor adódhat olyan helyzet, hogy ha megfeszülök se tudom magam a gyerekeim elé helyezni. Ezt a szülővé válással el is fogadjuk. Viszont: nem szabad, hogy mindig így maradjon. Ne maradj mindig az utolsó helyen. Ahogy az sem lenne egészséges, ha mindig a gyerek lenne a második-sokadik helyen. De ki kell mondani: neked is ér elöl lenni! Muszáj magadat is fontosnak tartani és priorizálni. Ha kell, akkor írd be magad a saját naptáradba. Tedd félre a lelkiismeret-furdalást és a bűntudat-kapcsolód helyett használd a szükséglet-kapcsolódat. Ha azt diktálják a szükségleteid, hogy elvonulj egy kicsit vagy bármilyen általad választott módon töltődj, akkor tedd meg!

Nem vagy kiszolgáltatva az időnek: Te magad vagy az időd.

Az énidő egy szó, ami annyit jelent:

ÉN vagyok az idő. 

Teremtsük meg!

Anna

Az #énidőteremtő kurzus minden videóját megtalálod itt:

Az első #énidőteremtő ingyenes online kurzus célja, hogy segítsen neked rendszeresen időt teremteni saját magad számára a hétköznapok forgatagában. Az énidőd megteremthető, ez nem csupán vágyálom! Gondolatébresztő, szemléletformáló, saját magadat fókuszba emelő útra jöhetsz, ha velem tartasz. Az online videókurzus során apró, könnyen elvégezhető gyakorlatokkal segítelek abban, hogy fókuszban tudd tartani saját magadat a saját életedben, mert a te helyed is ott van a to-do listád élén. 

Ha egyéni coachingra szeretnél jönni hozzám, azt is megteheted, várlak szeretettel, bővebb infókat itt találsz.

A weboldal további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Bővebb információért ugrás az adatvédelmi tájékoztatóhoz

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close