Az elmúlt két hét az aktivitás és az egészséges kajálás jegyében telt, nagyjából. Mondhatom egyébként, hogy időm és ételeim 80%-ában normális, egészséges (diétás) kaját ettem. Meglátjuk, lesz-e hozadéka, a súlyom egyébként a normál tartományban leledzik. Nagyon szeretném, ha tovább csökkenne, persze – de fontos, hogy ne görcsöljek rá nagyon.
Úgy tűnik egyébként, hogy az osztott edzésterv meghozza a hatását, most főleg a karjaimon látok szép változásokat, mintha alakulgatna a dolog. Egyre erősödöm, igyekszem olyan súlyokat választani, amik kicsit megterhelőek, de nem rosszak, és ez úgy tűnik, hogy bejött egyelőre. Úgy érzem, hogy most kicsit hozzá is szokott a szervezetem a rendszeres mozgáshoz, a kezdeti izomláz már nem jelentkezik olyan intenzíven (ha egyáltalán jelentkezik).
Elkezdtem a fegyencedzést, jut is eszembe, fel kell vezessem az eredményeimet a tegnapi húzódzkodásról. Imádok húzódzkodni 🙂 És k… nehezen megy, főleg, hogy most nehezítettem rajta.
Ma pedig officially is pihinap van.
A futást is egyre jobban erőltetem, javult is az eredményem ha jól látom, szóval az irány jó. Gondolataimban felmerült egy hosszabb intervall edzés beiktatása, a hosszabb alatt 15-20 percet értek kb, mindenképpen fontos lenne, hogy hosszabb távon is fejlődjek ne csak 1 km-en.
Mert hogy a célom ugye, hogy elinduljak a 7km-es Vivicittán – be is kéne nevezni majd. Mindig attól félek, hogy ha túlságosan ráparázok az edzésre meg a versenyszellemre, akkor az már nem nekem való lesz és megijedek és abbahagyom – úgyhogy jelenleg ez egy pici kihívás most magam számára, hogy hajtsam magam és fel tudjak készülni a 7km-re. Amúgy ez jó lecke, hiszen hogy fogok tudni így 2 szigetkört futni valaha is, hogy ha nem nyomom magam. Kicsit felpörgetem ezt a folyamatot, ez végülis motivál engem. Majd február végétől ha már jobb idő lesz talán, akkor lehet majd biciklivel járni és sokkal többet futni odakint, az lendíteni fog a helyzetemen. Addig meg marad a kőkemény bodyrock, amit szintén nagyon szeretek és tényleg iszonyú sokat segít. Jut eszembe, ne felejtsek el intervall ötletekért Ágihoz fordulni, nála iszonyú sok variáció van.
Ja, a héten kaptam a kondiban egy dicséretet, mely szerint keményebben edzek, mint a többi lány 🙂 Hihi.. tényleg csapatom rendesen, ez igaz, de hát másként meg nincs értelme az is biztos.
Na, azt hiszem most röviden ennyi, megyek a dolgomra.
Kategória: Uncategorized
0 hozzászólás