Az egyik legfőbb motivációm az életmódváltásban annak idején az volt, hogy egészségesebb legyek. Felismertem, hogy az az életmód, amit évek óta élek nem vezet egy (hosszú és) boldog, egészséges élethez. Sosem a fogyás volt a fő fókuszpont.
Most sincs ez másként, és úgy érzem ez az, ami a leginkább motivál. Egy testtudatos, mozgásban, sportban, egészséges kajákban gazdag élet. Megtanultam, hogy milyen választások milyen eredményekhez vezethetnek. De ami a legfontosabb számomra, hogy az egész nem ér semmit akkor, ha nem érzem, hogy amit csinálok és ahogyan csinálom az egészséges. Egészség alatt pedig alapvetően a kiegyensúlyozottságot és kellő tudatosságot értem, számomra ez a legfontosabb. Számomra nem ér semmit az egész belefektetett energia, ha közben teljesítménykényszeres leszek. Nem ér semmit az egész, ha közben folyamatosan frusztrál mondjuk a bevitt kalória mennyisége vagy hogy épp fehér lisztből készült péksütit eszek. Szerintem egy finom vajjal megkent, igazi francia croissant-t kevés dolog múlik felül a műfaján belül:)) Mindettől nem leszek lustább vagy nem teszek bele kevesebbet, sőt. Én is szeretnék többet teljesíteni, mindenféle új dolgot megtapasztalni vagy kipróbálni magam versenyhelyzetekben például, vagy szeretnék több izmot magamra, mert tetszik, ahogy változik a testem. Azért csinálom, mert hajt a kíváncsiság, mert szeretném szélesíteni a látásmódom, mert szeretném minél többféleképpen megélni “magamat”, jobban megismerni magamat. 13 kilóval kevesebbel még mindig van honnan/hova fogyni, de ez önmagában nem motivál engem. Engem motiválnak az apró örömök: még az is, ha bosszant, hogy nem fejlődök valamiben “elég gyorsan”. Szeretem az útkeresést, az új megoldásokat és a régi jól beváltakat is. Egészségesnek érzem magam akkor, ha én irányítom ezeket a döntéseimet, legyen szó arról, hogy most megeszek-e egy tábla csokit vagy egy tál zabpelyhet, vagy szeretnék-e 5 perces kilométereket futni vagy fontosabb, hogy élvezzem a futást. A külsőség akkor sem minden, ha a mainstream fitness ipar ezt állítja. Én korábban is tudtam örömmel élvezni az életet és most sem más a célom, viszont az életmódváltással több lett rá a lehetőségem és ez nagyon jó. Összességében nekem erről szól ez az egész 🙂
Tegnap eléggé fáradt voltam, de lementem este edzeni és sikerült is átkapcsolni az agyamat. Csináltam megint mindenfélét és nagyon élveztem. Burpee <3 Emeltem a szabad rudas guggolásnál a súlyon, jó lesz ez 🙂
5 hozzászólás
veroca · 2013-05-08 - 14:42
Amen, testvérem. 😀 😀 😀
Manóka :) · 2013-05-09 - 11:51
:DDD
szeretem...csinálom · 2013-05-13 - 11:22
Ez valami csodás volt! KÖSZIIIII!
Krisztina Krizsan · 2015-05-08 - 06:33
Lehet, hogy csak kifogaskent, vagy "mentsegkent" irom: De jo lenne veled lenni, es kernem, hogy dobj a mely kutba, mert meg akarok tanulni uszni 🙂 es ki akarok maszni a godorbol 🙂
Anna · 2015-05-11 - 08:45
Köszönöm a soraidat, Kriszti!!! Minden vágyam ezen az úton elindulni 🙂 te pedig ne gondold kifogásnak, hogy tanulni szeretnél, nincs ennél jobb hozzáállás szerintem!!;) remélem egyszer összehozzuk személyesen is 🙂