Mezítlábas edzésnek indult a hétfői alkalom, mivel olyan nagy és kikerülhetetlen pocsolya volt az edzőterem felé menet, hogy beázott a cipőm és elázott a zoknim is. Aztán nem az lett belőle végül, mert ki akartam próbálni az új edzőcipőmben a guggolást.
A zenét betoltam a fülembe, a bemelegítést dinamikus nyújtásokkal lezavartam, aztán nekiálltam a guggoláshoz készülődni. 65 kg volt ismét a cél, múlt héten nem próbálkoztam vele, de most nem volt más út, le akartam gyűrni végre, főleg miután ekkora súllyal már régen (év elején) se volt gondom. Össze is szedtem magam és VÉGRE sikerült az a nyamvadt 3 ismétlés probléma nélkül. Úgy hagytam ott az állványt, hogy arra gondoltam, baszki ez nem is volt annyira nehéz.

A fekvenyomás nagyon jól ment, 5 sorozatot csináltam 40 kg-val, jó erőben voltam, szerettem csinálni.

Legyűrtem a húzódzkodásokat is, most már egész pontosan tizenkettőt. Ez kezd egyre nehezebb lenni, bár most már lassan véget ér az edzésciklus, “csak” 13 lesz a végső cél. Annyi meg menni fog. Muszáj neki. A guggolós edzéseimen mindig dobozra fellépés volt a húzódzkodással párban lévő gyakorlatom, ezúttal 25 kg-val lépegettem 4 sorozatban. Ez elég kemény, rettenetesen leizzadtam és el is fáradtam benne. Az biztos, hogy fejleszt.

Sajnos pörgetőre már nem maradt időm, bár a szánhúzás amúgy se ment volna az eső miatt, szóval csak rohantam a dolgomra, elkezdődött az ősz, amit imádok 🙂

Ha ez így megy tovább, az azt jelenti, hogy 1 hónap alatt vissza tudtam hozni az év eleji formámat. Azért ez így elég jól hangzik szerintem 🙂


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder