Negyedik héten tartok az edzésprogramban, itt most már nem szarral gurítok 🙂 Ma volt a deadlift napom, amit nagyon vártam. 77,5 kg-t kellett 25-ször! felemelnem, ami már tényleg nem egy kis volumen ahhoz képest, ahol én tartok. Nehéz sorozatok voltak, de összességében nagyon jól mentek.
Amin nagyon röhögtem viszont, hogy az egyik ismétlést annyira rossznak éreztem, hogy elröhögtem magam a gyakorlat közben. Ez vagyok én 😀 Nagyon viccesnek találtam a helyzetet, ahogy küzdöttem, próbáltam a jó formát összehozni (bár mint tudjuk minden deadlift szép …a maga módján..) de valahogy azt éreztem, mintha nem lett volna túl szép és ezért röhögtem magamon.
Nem kell mindent annyira komolyan venni. Tudni kell nevetni magunkon is 🙂
A sorozatok között 4-5 perces szüneteket tartottam. Érdekes volt megfigyelnem, hogy az elmúlt hetekben ezekre a nagy volumenű gyakorlatokra, amiket erőnövelés céljából csinálunk, hogy reagál a testem, hogy tudom őket megcsinálni. Általános tapasztalatom az volt, hogy:
1. az első sorozat volt a legnehezebb, aztán a következő jobban ment,
2. általában a harmadik sorozatban szenvedtem a legtöbbet,
3. a negyedik sorozatban mentek a legszebben a gyakorlatok és végül
4. az utolsó sorozatban mindig felülmúltam saját magam várakozásait és úgy éreztem, hogy maradt benne még ismétlés. A deadlifteket például mindig így fejeztem be. Ez klassz. Negyedik hete szenvedéllyel, szeretettel és legfőképp jókedvvel tudok edzeni.
Lefárasztott ez a mai 5 nehéz sorozat, ilyenkor kétségeim szoktak támadni, hogy a maradék gyakorlataimat hogyan tudom befejezni. Ma sem volt ez másként, a 3 sorozat 8 ismétléses guggolás előtti melegítéskor azt éreztem, hogy nincs energiám rájuk. A sima 40 kilót is nehéznek találtam. De meg akartam csinálni. Nem lovaltam magam bele ebbe az érzésbe, persze mondtam (picsogtam egy sort) Kedvesemnek, hogy azért több kajával jobb lenne… aztán szépen lassan, ahogy egy-két perc eltelt, a testem elkezdett megnyugodni. Nagyon sok sikerélményt adtak mostanában ezek a guggolós szériák és most is össze akartam szedni minden erőmet hozzá. Össze is szedtem. A 3 sorozatot a köztes 2-3 perces szünetekkel hiba nélkül csináltam végig! Jól mentek, örültem nagyon 🙂
A másik dolog pedig a kaja. A Zsolt féle étkezési program és az, hogy tudom tartani is, nagyon (egyre jobban) meghálálja magát… Az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt velem. Állítólag alakulok is 🙂 Apróságokat én is észrevettem, de ez nyilván hetek alatt fog jobban látszódni. Egyelőre az erőmmel is rendben vagyok.
A héten még egy utolsó edzésem lesz ebből a programból, aztán pár nap szünet következik majd. Végül pedig valamiféle felkészülés a decemberi 1. Power Builder Kupára 🙂 Poén lesz, várom!
0 hozzászólás