I. THOR POWER erőemelő verseny

Lezajlott az I. Thor Power kupa erőemelő verseny szombaton és hatalmas élmény volt ismét!

Ezüstérmes lettem az I. Thor Power kupa női mezőnyében!

Ezüstérmes lettem egy olyan erőemelő verseny női mezőnyében, ahol csak ketten indultunk 🙂

A verseny előtt két nappal döntöttem el, hogy indulok. Azt mondták, szinte minden lány visszamondta, még azok közül is, akik amúgy hetek óta készültek, és csak Évi maradt egyedül induló. Én meg felbátorodtam. Így nincs igazából versenyhelyzet, csak az élvezetért lehet csinálni, semmi para!

Az előzmények

4 hónapja nem powerbuilderkedtem Zsoltnál, helyette UST-re (erő-állóképesség fejlesztő óra) jártam Fruzsihoz. Mostanában nem mentek a deadliftek. Guggolni (low-bar back squat) pedig csak a mostani ciklusban kezdtünk UST-n. Fekvenyomás helyett hónapok óta floor press-t csinálunk. Szóval nem volt fókuszált felkészülésem. Edzettem az örömért, az állóképességem növeléséért, a változatosságért, de soha nem a versenyért.

Szerdán voltam edzeni Fruzsinál, deadlifteltünk, 5-4-3-2-1 ismétléses szériákat kellett lenyomni. 90 kg volt az egy ismétléses cél, ami azért aggasztott, mert pár nappal korábban még a 75 kg-ba se ment bele a 3 ismétlés. Valami nagyon nem akaródzott mostanában sikerülni a deadliftben. A 85 kg-t kétszer kellett volna felhúzni. Az istennek se sikerült a második ismétlés!! Fruzsi azt mondta: nem baj, pihenjek legalább 3 percet, aztán próbáljam meg a 90-et. Kételkedve néztem rá, de azt mondtam oké, mit veszíthetek, megpróbálom, persze! 4 perc pihenő után oda is álltam a 90-hez, és csodák csodájára, nagyon lassan bár, de feljött!! Alig hittem el, pacsiztam is egy hatalmasat örömömben Fruzsival és meg is köszöntem neki, hogy hitt bennem és bátorított, hogy megpróbáljam. Én magam nem hittem volna benne. Másnap mondjuk olyan voltam, mint a mosott szar, úgy lefárasztott idegrendszeri szinten a dolog. 🙂

Nagyjából ilyen előzményekkel vágtam bele a versenybe. Péntek reggel, a nagy kihagyás miatt, hogy a testem legalább emlékezzen egy kicsit jobban, mit is kell csinálni, de ne fáradjak el, lementem a terembe reggel egy adag gyors, könnyű 3×3-akra: guggolás 50 kg, fekvenyomás 30 kg és deadlift 60 kg. Jól esett. Zsolttal összefutva pedig megleptem őt a jó hírrel, hogy indulok a versenyen!

Kedvessel este bevásároltunk csokit, kekszet és pufirizst. Már az Oreos Milkáért is megérte csinálni, olyan rég ettem!

Az I. Thor Power kupa

Nem volt sok induló sajnos, de a hangulat azért így is jó volt. A mérlegelés vicces volt, mert háromlábú mérleget sikerült hozni a szervezőknek, de két-három mérésből azért mindenkinek összehoztak egy értékelhető eredményt (nekem 59 kg).

Te nem hazudtolod meg magad! – fogadott Angéla az öltözőben, és igaza volt. Belevágtam a versenyzésbe, mert egyszerűen eredménytől függetlenül azt éreztem, hogy bántam volna, ha kihagyom.

 A Guggolás

Büszke vagyok rá, hogy én nyithattam meg a versenyt. 60 kg-t választottam kezdősúlynak és érvényes kísérletet produkáltam (bár belülről nem éreztem annak).

Az erőemelő versenyek legeleje mindig a legfurább, pláne elsőnek kezdeni. Egész évben tükör előtt edz az ember, bár UST-n azért a terem közepére állított állványon is gyakran edzünk, mindenesetre fura érzés volt a hatalmas tér előttem és a sok néző. Aztán a második-harmadik ismétlésnél ez már nem zavart persze, meg lehet szokni.

A második próbám 65 kg volt, könnyű volt ez is. 60 kg fölé egyébként se elölguggolásban, se hagyományos guggolásban nem mentem hónapok óta. Harmadik kísérletre, a könnyű 65 kg után, valami nehezebbet kellett választani, így 75 kg-t mondtam be.

Odaálltam, fogtam a rudat, mindenemet megfeszítettem – jól meg is szédültem benne – aztán leguggoltam éééééééés sikeresen fel is álltam, bár kellett küzdeni érte, drukkolt is a közönség, hallottam 🙂 Jóóó volt nagyon, kimaxoltam a dolgot, ennyi volt most bennem!

Kedvesem se hezitált sokat, amikor odaállt a 3. kísérletre a 170 kg-hoz, gyönyörű szépen hozta a mezőny testsúlyarányosan legjobb guggolását:

170 kg @ 77 kg BW

Hihetetlen büszke vagyok rá, mindig hatalmasat dobban a kis szívem, mikor látom ezt a fotót, meg persze csodálatos volt élőben nézni is! Guggolásra született.

A hangulat már a guggolások alatt kezdett megjönni, megélhettük azt, amit már a decemberi Power Builder kupán is: egy emberként tudtunk drukkolni egymásnak, attól függetlenül, hogy amúgy egymással szemben versenyeztek az indulók. Már a guggolásoknál biztattuk egymást ezerrel, voltak hatalmas kísérletek, furcsán cikázó térdek:) és persze egyéni rekordok.

A Fekvenyomás

Az erőemelő versenyek mumusa, a legtechnikásabb gyakorlat a három közül. Én például itt veszítettem arányaiban a legtöbbet az erőmből, csak 42,5 kg-t tudtam kinyomni a decemberi 50 helyett. Háromból csak 1 sikeres kísérletem volt.

A Kedves ebben a számban is egyéni csúcsot ért el, ami azért csoda, mert nagyjából 3 hete tud rendesen fekvenyomni, mivel hónapokig vállproblémákkal küszködött és pihentetnie kellett, mostanra jött csak rendbe. Ezzel a lendülettel viszont meg is döntötte a korábbi csúcsát és 105 kg-t sikerült egy kis egészséges küzdelem árán kinyomnia!

Évivel a fekvenyomás alatt/után éreztük a legfáradtabbnak magunkat. Ilyenkor kell viszont összeszedni a maradék erőt is, mert a 3. szám a felhúzás, amihez oda kell tennie magát mindenkinek!

A Deadlift

Felhúzás, elemelés, deadlift. Sokunk kedvence, az enyém is. Bár kételkedtem, erősen kételkedem az elmúlt időszak deadliftjei után, hogy képes lehetek teljesíteni egy nagyobbat.

A deadliftre fókuszáltan készültem. Előkerült az mp3 lejátszóm és a kedvenc zenéim. A külvilágot kizártam, befelé fordítottam a figyelmemet. A bemelegítéskor sajnos ugyanaz a rossz érzés fogott el, gyengének éreztem a fogásom, a csuklómat, alig akartak feljönni a nagyobb súlyok.

Szabálymagyarázat – Papp Zsolt & Wittmann Zsolt

Elmélyülés

90 kg volt a második kísérletem. Ez volt az, ami szerdán épphogy csak feljött. De nem volt más választása most sem! Odaálltam, ide még jobban beletettem magam és felhúztam! Mert mint tudjuk, magától úgysem jön fel 🙂

Természetesen 95 kg-t vállaltam be a harmadik sorozatban! Bár a 90 is kurva nehéz volt, azért 2,5 kg-t rápakolni mégis csak kevés lett volna, szóval csak bátran nekimentem a 95 kg-nak.

Azt éreztem, hogy energiát, erőt kell nyerjek magamból. Valahonnan nagyon mélyről, ami segít, hogy felemeljek annyit, amire mostanában nem is gondoltam volna. Aztán ahogy kerestem az energiám belső forrását magamban, rá is akadtam: dühöt éreztem. Meg valami nagyon mély szomorúságot. Elmondhatatlanul szomorú voltam, hogy ott állok és azért kell küzdjek, hogy 95 kg-t felemeljek, mikor decemberben ment már a 100 is! Dühös voltam és szomorú, hogy hónapokig nem tudtam csinálni az erőedzéseket, mert közbejött a kibaszott betegség, a legyengülés, saját magam újraépítése. Nehéz időszakon vagyok túl, tudom. De szomorú voltam, mert azt éreztem, hogy mennyire kurvára, mélyről jövően és őszintén szeretem ezt a sportot, de hónapok óta nem tudom úgy átadni magam neki, ahogy korábban. Dühös voltam, hogy már az előző versenyre se tudtam rendesen készülni, csak amolyan utolsó pillanatosan lett meg az a 100 kg is. Most meg itt álltam felkészülés nélkül, az erőemelés iránt érzett szenvedélyből, mélyről fakadó szerelemből, bizonyítani akarásból…… meg fogalmam sincs miből.. vagyis hát de, leginkább saját magam miatt és saját magamért mentem.

95 kg @ 59 kg BW

Most is elszorul a torkom, ahogy eszembe jut ez a pillanat, meg az egész verseny. Annyira elementáris és szó szerint szívbe markoló, húsba vágó élmény volt számomra. Nagyon-nagyon szeretem: az erőemelés segített át a legnagyobb változásokon az életemben. Úgy indultam neki az évnek, hogy végre tudok majd ennek szentelni több időt és energiát és növelhetek a teljesítményemen… de nem lett belőle semmi, mert más lapot osztott az élet, más feladatot adott. El kellett engedjem azt a sportot, amit szenvedélyesen szeretek. “Kiégtem”, elfáradtam benne és pihentetnem kellett. A szombati erőemelő verseny viszont, látjátok, megmutatta nekem, hogy milyen nagyon is szeretem. Talán az elengedésnek, az eltávolodásnak volt így haszna is, jól látom, hogy mennyire fontos is nekem valójában, mert annyi mindent köszönhetek neki, annyi mindent adott már.

Bár érik már a visszatérés gondolata bennem, azért nem fogok most rohanni, főleg, mert az UST-t is imádom, nagyon sok örömöt ad a hétköznapokban és örült a testem is a változatosságnak:) Terveim szerint heti 1x le fogok járni az alapgyakorlatokra edzeni azért.

 A versenyhez visszatérve, a deadlifteknél hatalmas teljesítményeknek lehettünk szemtanúi. Éviről muszáj említést tennem, mert látványos változáson ment keresztül az elmúlt hónapokban és elképesztő sokat erősödött, remélem nagyon büszke magára!:) Nagyon inspiráló a példája számomra.

160 kg

Bár Kedves a versenyen talán kicsit eltaktikázta magát és így a harmadik kísérlete (172,5 kg) már nem jött fel, versenyen kívül azért a 165 kg-t még felpattintotta a földről 🙂 Tankönyvbe illő a technikája, bárcsak én is tudnék így deadliftelni!

165 kg

Valahogy így történt az, hogy ezüstérmes lettem egy erőemelő versenyen. Kettőből második. De ezt sem adták ingyen! Büszke vagyok magamra, mert azért az ezüstért is keményem meg kellett dolgozni! Fel kellett érte emelni 95 kg-t, felállni a nyakamban 75 kg-val és kinyomni 42,5 kg-t. Oda kellett menni és semmitől sem félni, csak bízni saját magamban, megtalálni a saját magamban szunnyadó erő forrását és meríteni belőle egy kurva nagyot!

Ez az egyik legszebb része ennek a sportnak szerintem: annyi különböző ember, különböző motivációval és módszerrel, amivel egy dologért küzd: felemelni a lehető legtöbbet, amire képes. Szóval mindenki, aki ott volt szombaton és végigcsinálta, csúcsteljesítményt nyújtott aznap. Ez pedig abszolút átlagon felüli dolog, mindenki legyen büszke magára! A nézőknek és a CSAJOKNAK külön, ezúton is köszönöm a drukkolást!

 Végezetül néhány kép még az eredményhirdetésről:

Power couple <3