Testi változások a várandósság alatt – téged (is) zavarnak?

Idén még nem is volt új poszt, pedig már február van. Legutóbb a stresszmentes várandósságról írtam, ekkor jártam a várandósságom második trimeszterének végén. Most pedig már a harmadik trimesztert taposom és már alig 3 hét van hátra a szülés kiírt időpontjáig.

harmadik trimeszterem tapasztalatai, a szüléshez közeledve

A decemberi ünnepi forgatag (esküvő, majd karácsony) után a január – mondhatni – nagyon jól sikerült számomra, már ami az általános fizikai-lelki állapotomat illeti így a szülés felé közeledve.

Edzés a várandósság alatt is

Januárban például 2 olyan hét is volt egymás után, amikor heti 4x le tudtam jutni sportolni (prioritásként kezeltem a dolgot), mellette persze még a napi szintű séták is ott voltak. Kipihent voltam, friss, már-már energikus, jól indult az év. Az alvással eközben is voltak nehézségeim, de legalább a kutya már nem ébreszt fel az éjszaka közepén. Helyette felébresztenek és ébren tartanak a hormonok, volt pár éjszakám egymás után, amikor még rémálmaim is voltak (ilyet nem is emlékszem mikor tapasztaltam utoljára), szóval összességében azért kipihentebb voltam, de egy egybefüggő 7-8 órás alvást azért el bírtam volna viselni.

A hó második felében valamelyest javult az alvási helyzet, több olyan éjszaka is volt, amikor gyakorlatilag zavartalanul tudtam aludni, egy-egy köztes ébredést leszámítva (és valószínűleg ezzel is a szerencsésebb kismamák közé tartozom, akik nem 3-4-5..x kelnek éjszaka). Edzeni viszont sokkal kevesebbet tudtam már, mert a 34-35. hét után igen éles, nyilalló fájdalmakat kezdtem érezni, ahogy tágult a medencém és a baba is egyre nagyobb lett, gyakran fájdalmasan nyom itt-ott. Néha már a séta is nagyon nehezemre esik/esett, ez főleg a 36. héten volt elég fájdalmas. Összességében éreztem, hogy fordulóponthoz érkezett a várandósságom folyamata és újfajta kihívások kezdtek jönni sorra.

Ettől függetlenül az edzéseim a korábbiakhoz hasonlóan alakultak, tehát alapvetően kondiztam, bár nagyobb teret kaptak a saját testsúlyos gyakorlatok és kiesett pl. a farmer walk, amit nem igazán kívánt a testem egyszer se. Még értékelhető az erőszintem, hálistennek, és még mindig sokszor érzem, hogy mennyire hiányoznak a nagy súlyok. Rendesen ki vagyok éhezve és ez még pár hétig így is lesz 🙂 Bízom benne nagyon, hogy tavasszal majd fokozatosan vissza tudok majd térni az alapgyakorlatokhoz (deadlift, guggolás, fekvenyomás), emellett pedig fura módon nagyon vágyom jó kis kardió edzésekre, futásra, bellezésre, erre-arra. Valószínűleg leginkább bármiféle aktív MOZGÁSRA 🙂

Januárban végre tudtam kismama jógára is járni, ami elsősorban a vajúdás közbeni légzés, medencelazítás – csípőnyitás miatt volt hasznos, remélem lesz alkalmam hasznosítani is a tanultakat.

Úgy érzem, fizikálisan teljesen rendben vagyok. “Milyen kis mozgékony vagy!” – ezt is mondták 🙂 Ebben pedig a legnagyobb szerepe annak van, amellett, hogy a várandósság előtt és alatt is rendszeresen sportoltam, hogy edzéstől függetlenül minden egyes nap lementem minimum fél-egy óra sétára, de nagy átlagban inkább napi 1,5 órát voltam kint a kutyussal. Ez egyrészt azért volt jó, mert nem itthon, bezárva töltöttem a mindennapjaimat, másrészt pedig a rendszeres séta észrevétlenül bár, de adott egy, a hétköznapokon remekül átsegítő kondíciót. Néha persze tehernek és fárasztónak éreztem (főleg ha mellette épp mindenféle ágyék- és gáttáji fájdalmaim is voltak), de igyekeztem a jó oldalát nézni. Annak határozottan örülök, hogy már nem nyakig sárban és latyakban kell róni az utcákat cukikámmal. 🙂

Napsütés

Várandósság és testkép változásai – tapasztalataim

Sok témát nem érintettem az elmúlt hónapokban, pedig a gyermekvárás bizony hatalmas változásokat és ezzel együtt kérdéseket is generál sok nőben, bennem is. Az egyik “legnépszerűbb” ilyen téma  a testünk átmeneti, illetve végleges megváltozása a várandósság következtében.

1. A várandósság központi kérdése a ki, mennyit hízik a 9 hónap alatt.

Vannak orvosi, védőnői ajánlások, amik egyrészt iránymutatásként szolgálnak a nők számára, másfelől pedig stresszforrásként.

Saját tapasztalatom, hogy a súlyommal egyedül a védőnő foglalkozott az elmúlt 8 hónap alatt (az orvosom egyszer mért meg), de az a védőnői súlymérés is úgy nézett ki, hogy én délelőtt, reggeli meg minden után, felöltözve, cipőben-csizmában állhattam a mérlegre, amire amúgy rá van írva, hogy nem hitelesített. Tehát oké, rögzítettünk pár hetente egy-egy értéket, de ez mondjuk a saját reggeli, éhgyomros értékeimet mindig legalább 2-3 kilóval felülmúlta. Tendenciát talán ki lehet belőle olvasni és ez talán elég is volt, ettől függetlenül furán vette ki magát, amikor dicséretet kaptam a súlyom alakulása (azaz konkrét számok) miatt. Na mindegy.

Mert szerintem ami fontos az az, hogy mi miként éljük meg a változást, amit a várandósság alatti hízás okoz és ami a nők nagy részénél bekövetkezik.

Én azt tudom mondani, hogy elégedett vagyok a saját “eredményemmel” – a 38. hétben + 12 kg-nál tartok (57-ről mentem fel 69-re) -, mert ennyi plusz súllyal is meg tudtam őrizni a saját integritásomat, tehát: jól érzem magam, sportolok, amennyi jól esik, összességében egészségesnek érzem magam és a szokásos nehézségektől eltekintve nincsenek problémáim a várandósságom során. Még minden ruhám jó rám, amit tavaly nyár végén vettem (nadrágok, pólók, kabát), ami szintén nagy könnyebbség.

De írhattam volna ide +20-at is vagy +5-öt, tök mindegy lenne. Annyira egyedi, hogy kire mennyi jön fel és azt meg végképp nehéz megbecsülni, hogy a szülés-gyermekágy-szoptatás után miként alakul újra a testünk és maradnak még vagy mennek hamar a plusz kilóink.

Várom azért, hogy majd visszaálljon a súlyom, mert azért csak könnyebb lesz a testemnek, ha kevesebb terhet kell cipelnie.

Azt éreztem meg, hogy milyen jól is tettem annak idején, hogy bizony lefogytam.

Hiszen régen ugyanennyit, 70 kilót, kellett cipelnie a testemnek, csak erre se az izmaim, se az ízületeim, se a csontjaim és semmi egyebem nem volt felkészítve. Most azért nem véletlen, hogy jobban viselem a súlynövekedést is, mert egy megerősített vázrendszer és keringési rendszer van benne a segítségemre. Elkerült a várandósság alatt végig a derék- és hátfájás, viszont szerencsére észrevettem, hogy bizony a tartásomra nagyon is oda kell figyeljek, így napjában többször is igazítottam rajta, hogy a gerincem nagyjából neutrális helyzetét meg tudjam őrizni.

Ha már a súly témánál tartunk, fontosnak tartom kiemelni, hogy egy dolgot nem tettem soha: más kismamákkal beszélgetve, soha nem dicsértem meg őket azért, hogy a testük alakulása alapján milyen csinosak. Hogy milyen jó eredmény, ha keveset híztak, vagy hogy mennyire vékonynak néznek még ki így pocakosan is. Hogy milyen csinosak annak ellenére, hogy sokat híztak.

Annyira abszurd ugyanazokat a szépség sztenderdeket erősíteni a várandósság alatt is, amivel a társadalom, a környezetünk és a média naponta frusztrálja a nőket és a nők saját magukat. Miközben olyan mérvű testi folyamatok és változások zajlanak le ilyenkor az emberben, amik nem teszik lehetővé a vélt sztenderdeknek való megfelelést (de amiknek amúgy sem kell megfelelni) és csak szorongást meg stresszt szülnek a nőkben.

Jó látni a kismamák pozitív kisugárzását, azt a szépséget, ami árad belőlük ilyenkor és ez teljesen független attól, hogy épp milyen és mekkora test párosul hozzájuk. A terhesség olyan szintű változásokat generál a női testben, ami után a legutolsó dolog, amivel őket és magunkat frusztrálni kell, hogy mennyire vagyunk vonzóak (pláne szexuálisan) mások szemében.

Inkább áldásnak kéne lennie ennek a 9 hónapnak minden nő számára, amikor arra kéne csak koncentrálnunk, hogy kiegyensúlyozottak tudjunk maradni, amennyire lehet kipihentnek és végre az utolsó dolog kéne, hogy legyen az agyalásaink listáján, hogy más nőkhöz képest hogyan is nézünk ki. Mert hát leginkább ezzel frusztrálják magukat a nők kortól függetlenül.

Ebben bizony még van hova fejlődnie a nagy többségnek, és mondom mindezt azért, mert ha ezeken túl tud lépni a várandós kismama, akkor azzal saját maga, a babája és persze a párja jólétét is szolgálja. Miért szorongsz amiatt, hogy narancsbőr van rajtad, amikor épp azon munkálkodik a tested, hogy egy kisembert állítson elő? Egész egyszerűen helyre kell rakni a prioritásokat, mert a várandósság időszaka nem az az élethelyzet, amikor ezzel foglalkoznunk kell.

2. Egyéb visszafordíthatatlan testi változások

Hosszú a lista, az alakunk kiszélesedésétől (derék-csípő), a melleink átformálódásán (a hormonok okozta méretváltozások, majd a szoptatás általi igénybevétel) át, a gáti területeink szülést követő megváltozásán keresztül a hajunk, a körmeink vagy épp a bőrünk állapotáig. Mindet nem veszem végig.

Muszáj viszont beszélnem a terhességi csíkokról. Azért beszélek róluk, mert számomra a striák voltak már tini koromtól kezdve azok a testi jegyek, amelyek a leginkább frusztráltak és amíg szépen fokozatosan elhíztam, gyakorlatilag minden testrészemre ki is terjedtek. Dühítettek, igazságtalannak tartottam és persze csúnyának.

Ma már nem így gondolom, megbékéltem velük. A csíkjaim a bőrömön az én élettörténetem nyomai is. Most már leginkább az zavar, hogy olyan környezetben élünk, amikor a természetes testi folyamatokat esztétikai szempontok alapján értékeljük, aminek aztán a saját értékességünk (önbecsülésünk, önbizalmunk) látja kárát. Azaz, azt gondoljuk: nem vagyok elég szép, mert csíkos vagyok. Nincs önbizalmam, mert csíkok vannak a testemen. Vagy mert szeplők. Meg narancsbőr. Satöbbi.

De bevallom: amikor a hasamon lévő egyik striám tovább kezdett szakadni, csalódott voltam és szomorú. Ugyanazt éreztem hirtelen, amit korábban évekig gyakran. Nem leszek így elég szép, nem lesz hibátlan a bőröm már a hasamon se, nem leszek elég jó és szerethető.

Micsoda baromság. De tényleg.

Kismamákkal beszélgetve, nagyon sokszor felmerült a kérdés: “ti mit használtok terhességi csíkok ellen?” Én pedig kitartóan ugyanazt válaszoltam: bármit is használsz, igazából csak a saját komfortérzetedet növelheted vele, mert a kötőszöveteid minőségére nem lesz befolyással. Az pusztán a genetikádon múlik, hogy mennyit bírnak. Én tudtam, hogy az én genetikám ilyen szempontól milyen: a bőröm úgy tud alkalmazkodni a méretváltozáshoz, ha a kötőszöveteim ilyen szakadásokat produkálnak. A hirtelen csalódottság persze így sem került el, de ezzel a lendülettel el is múlt, már nem okoz bennem semmilyen negatív érzést.

Hiszen, ha belegondolunk, ez bizony hatalmas dolog a testünktől: alkalmazkodik. Ez az alkalmazkodás pedig sokkal inkább csodálatra méltó mint megvetésre és főként takargatásra. Ha nem ilyen esztétikai látványhoz van szokva az ember fia meg a lánya, akkor pedig ideje becsukni a facebook-ot meg a női magazinokat és kimenni a való életbe és megnézni a valódi embereket.

Amikor a 3. trimeszterbe lépve, hirtelen növekedésnek indult a pocakom, ami korábban igen csak lassan nőtt, a testemnek alkalmazkodnia kellett hozzá. Újabb csíkok jelentek meg a rajta. Ezúttal viszont már nem voltam szomorú. Ismét úgy éreztem, ahogy azt már kb. 3 éve egy régebbi blogbejegyzésben is írtam, hogy a testem csodálatos és gyönyörű, így ahogy van. Hogy hálás vagyok mindazért, amire képes. Hogy hány olyan nő van, aki évekig küzd azért, hogy gyereke legyen: mit nem adnának azért a csíkos hasért, ami nekem van!

Komoly értékrendi válságot jelez számomra, hogy ilyen szinten vagyunk sztenderdizált esztétikai értékek alá gyűrve össztársadalmi szinten. Hogy a nők inkább megveszik a különböző kozmetikai cikkeket azért, mert félnek attól, hogy csíkok formájában nyomot hagy a testükön a várandósság. Aztán meg terjednek a tökéletesen tudománytalan tévhitek nyakra-főre (és a csíkok kérdése még a legártatlanabb ezek közül).

Félnek, ahelyett, hogy megtanulnák elfogadni a változásokat és azt, hogy sokfélék vagyunk és nem nézünk ki úgy, mint a címlaplányok. Mert még ők sem néznek ki úgy élőben, mint a saját fotóikon.

Igen, a várandósság bizony nyomot hagy a testünkön és ezzel semmi baj nincsen. Van akin többet, van akin kevesebbet. Ennek az értékeink, a nőiességünk, a személyiségünk, a szerethetőségünk, pláne az anyaságunk szempontjából semmi jelentősége nincsen.

Íme itt vagyok én pocakkal, csíkokkal és boldogabban mint valaha:

Pocakfotó (köszönöm! <3)

2. A terhesség ELŐTTI test visszaszerzése

Ez lesz a legrövidebb bekezdés: ebbe a buliba ugyanis én nem szállok be 🙂

Nem vagyok ugyanis időutazó. Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét.

Nem, a testem már soha nem lesz olyan, mint a várandósság előtt.

És ezzel nincs semmi baj.

Bízom benne, hogy a szülés rendben lezajlik majd és az azt követő regeneráción is túljutok és a kis családunk apránként alkalmazkodni tud majd ahhoz az élethelyzethez, ami most hatalmasabb változásnak tűnik mint valaha bármi is.

Na majd utána kezdődik az, hogy lassan elkezdhetek építkezni.

Az időtáv? Majd meglátjuk. Mivel 9 hónapig alkalmazkodott a testem, hogy növekedjen benne egy baba, akit aztán ki is tudok hordani, akár rövidebb vagy ugyanennyi vagy még több időbe is telhet, amíg visszaáll egy újabb egyensúlyba. A szoptatást pedig még meg sem említettem, mint olyan testi igény és folyamat, ami mindenemre hatással lesz.

Mit szeretnék? Hogy ismét erősödjek, hogy ismét megélhessem, hogy van energiám, hogy élvezhetem a sport adta örömöket és a fejlődést. Erre vágyom és ezek a céljaim.

Nem azért fogok diétázni (“egészségesen étkezni”), mert kötelező, hanem mert jól esik. Mert annyi csokit meg péksütit megettem az elmúlt hónapokban, mint korábban sose 🙂 és pontosan tudom, hogy ez átmenetileg nem is baj, sőt!, de én hosszabb távon egy kiegyensúlyozottabb (és finomított cukorban kevésbé gazdag) étrendet szeretnék követni. Mert szerettem azt, ahogy ezt az elmúlt években menedzselni tudtam, és mert szeretem azt érezni, hogy magunkért meg tudom/tudjuk tenni, hogy odafigyelünk a testünk igényeire is. Mert könnyebben mozgok és hosszú távon jobb, ha kevesebb súlyt cipelek magamon.

Nem azért fogok sportolni, hogy újra a régi lehessek, hanem azért, mert a sport az egyik legjobb és leghasznosabb dolog, amit magamért meg tudok tenni.

Nem tudom a régi testem visszaállítani, mert változtak az arányaim, szélesebb lettem itt-ott, plusz még a belső szerveim is átrendeződtek. A hormonjaim alakulásáról meg ne is beszéljek.

Nem tudom a régi testem visszaállítani, mert a testem azon dolgozik 9 hónapja, hogy egy új élet fejlődhessen ki belőle.

Más lesz minden, és az egyetlen, amin dolgozni tudok, hogy kihozzam a legjobbat abból, amim van és amim lesz. 

Mert a gyermekvárás egy csoda, ami mellé ilyen valóság párosul.

Ez pedig így van rendben.

Ha úgy érzed, hogy a fenti gondolatok kapcsán coach-ként a segítségedre lehetek, ne habozz jelentkezni!