Komoly témát hoztam ma: a boldogság titkáról beszélek. Ehhez pedig, amit ma elmesélek nektek, az nem egy szirupos történet, csupán az élet. Az én életem. Hosszú volt az utam idáig és sok, kitartó munkámba tellett, de ma már büszkén mondhatom: boldog ember vagyok! Történetemmel és tanulságaimmal azt szeretném megmutatni, hogy a pozitív gondolkodás a lehető legjobb életstratégia.
Életmódváltástól az Élet-váltásig
Örökké hálás leszek magamnak, hogy 4 éve az életmódváltás útjára léptem. Sokkal jobban szeretem inkább élet-váltásnak hívni, hiszen általa akkora változást vittem véghez az életemben, amiről korábban álmodni se mertem. Az életmódváltásom nem azért volt igazán jelentős, mert a rendszeres sportolás és a diéta három számmal csökkentette a ruhaméretemet és tizenöttel a kilóim számát.
Az életmódváltásomat megelőzően nem csupán a testsúlyom volt a problémám, hanem leginkább az önbizalomhiányom, saját magam folyamatos háttérbe szorítása, a saját véleményem elnyomása és a középszerűséggel való megelégedés.
Évekig azzal áltattam magam, hogy boldog vagyok.
Világ életemben igyekeztem a jó dolgokat meglátni a mindennapokban, pozitívan álltam hozzá az élethez és az apró dolgoknak is képes voltam örülni, de nem vettem tudomást arról, hogy mindezek ellenére az életemet a saját magam által állított korlátok között éltem és megelégedtem egy olyan látszatvalósággal, ami boldognak tűnt, de valójában nem volt az.
A valódi boldogtalanságomat soha nem mertem felvállalni mások előtt.
Féltem nemet mondani, féltem a magánytól, féltem a változásoktól, féltem a külvilág véleményétől. Ám 2 évvel az életmódváltásom után eljött az életemben az a pont, amikor zsigerileg azt éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. Ezzel a felismeréssel megteremtettem a lehetőséget a változásra és úgy álltam hozzá: bármi is lesz, képes vagyok vele szembenézni és bárhogy alakul is az életem, a boldogságom soha többé nem lesz külső körülmények függvénye.
Megtaláltam a saját boldogságom kulcsát
Rájöttem, hogy a boldogságom kizárólag a saját hozzáállásomon múlik. A felismerést követően gyakorlatilag mindent megváltoztattam, ami az addigi életemet alakította. Ezzel együtt megteremtettem magamnak a lehetőséget arra, hogy csak azokat a dolgokat engedjem be az életembe, amik őszintén boldoggá tesznek. Az eredmény pedig nem is maradt el: ma már boldog ember vagyok, hiszen rátaláltam a hivatásomra és egy csodálatos férfi társaként és anyaként élem a mindennapjaimat.
Az életmódváltás útján járva az elmúlt években rátaláltam mindazokra a módszerekre, amik segítettek abban, hogy egyensúlyt teremtsek az életemben, mert felismertem, hogy az egyensúly a boldogságom kulcsa. A lelki egyensúlyt a hitelességem teremti meg számomra, aminek az alapja a saját magammal szembeni kíméletlen őszinteségem, és aminek célja, hogy többé ne hagyjam, hogy a félelmeim korlátozzanak. Megtanultam hatékonyan megelőzni, kezelni és csillapítani az engem érő stresszt, megtanultam felvállalni és kifejezni a saját igényeimet, megtanultam görcsös ragaszkodás helyett elengedni az elvárásaimat, összességében pedig őszinte szívből döntéseket hozni. Testileg az egészségemre való odafigyelés, a pihenés priorizálása, a rendszeres mozgás és a mértékletes étkezés tesznek engem kiegyensúlyozottá.
A hálás ember boldog ember.
Én örökké hálás leszek a sportnak, mert felébresztette a testemben rejlő intelligenciát. A sportom (erőemelés) nem csupán segített lefogyni és egészségesebbé válni, hanem segített az önbizalmam és az önismeretem fejlesztésében. A sport szembesít a határaimmal és segít túllépnem is rajtuk. A sport segít abban, hogy megismerjem a testem és képes legyek hallgatni rá. A sport segített megszeretni a testem, mert megmutatta, hogy mennyi mindenre képes. A sport által erős nő lettem. Egy olyan nő, aki nem fél a problémáktól, amiket az élet állít elé, mert tudja, hogy kizárólag a saját hozzállásán múlik, hogy megoldja-e őket. Hiszek abban, hogy nem problémák vannak az életben, hanem általunk megválasztott attitűd.
Örökké hálás leszek magamnak, amiért elkezdtem odafigyelni az étkezésemre, mert ez valójában azt jelentette, hogy saját magamra kezdtem el sokkal jobban odafigyelni. Minden egyes étkezésről szóló döntéssel mérlegre tettem azt, hogy mi a fontos számomra és ezzel közelebb kerültem ahhoz, hogy csak olyan döntéseket hozzak, amik igazán boldoggá tesznek. A testem pedig folyamatosan meghálálta a törődést, ezt a hozzáállást pedig életem minden más területén is kamatoztatni tudtam.
Örökké hálás leszek magamnak, hogy követtem az apró lépések elvét. Mert minden egyes apró lépés, amit nap mint nap megtettem magamért és a céljaimért, hozzásegítettek ahhoz, hogy ma boldog ember legyek.
Érdekel, hogy Mi a boldog élet titka?
Számomra az, hogy felelősséget vállalok a döntéseimért. Rendíthetetlen a hitem abban, hogy bármi is történjen velem az életben, képes leszek megbirkózni vele. A pozitív gondolkodásom alapja az erőm és a saját magamba vetett hitem. Hiszek abban, hogy nincsenek rossz döntések és bármi is történjen velünk, ha legalább tanulni tudunk belőle, nem rekedünk meg. Mert hiszek abban is, hogy akkor élünk igazán, ha képesek vagyunk továbblépni és fejlődni.
A pozitív gondolkodásom alapja az őszinteségem, a kiegyensúlyozottságom alapja a tudatosságom: odafigyelek magamra és nem félek változtatni. Mindezek együttesen tesznek engem boldoggá, mert egyben szabaddá is tesznek. Így válik a pozitív gondolkodásom életstratégiává.
A boldogságom: őszinteség. A boldogságom: változtatásra való képesség. A boldogságom: hit. A boldogságom: erő. A boldogságom: szabadság.
A boldogságom: egy életmód.
***
Ha coachként segíthetek abban, hogy boldogabb életet élj, keress meg bátran: COACH NEKED. Személyesen vagy Skype-on keresztül is állok rendelkezésedre!
Rendszeresen frissülő tartalmakért, látogass a Facebook oldalamra vagy kövess az Instán!
0 hozzászólás