Annyira hihetetlen, hogy már a 10. napon tartok! Lassan a hó fele eltelt úgy, hogy sportoltam! :)))) Zseniális és máris érzem a pozitív hatásait!
Tegnap későn értem haza, de mivel ma munka után nem igazán lesz időm – bár a tervek szerint egy intervallumot azért beiktatok, nagyon bejött a dolog – ezért reggeli futást terveztem. Nyűglődtem is rendesen basszus, a felkeléssel!!! Nagyon nem akaródzott a dolog. Aztán 6:20-kor csak sikerült 🙂 Igyekeztem bemelegíteni, aztán sétával kezdtem, hogy ez is rásegítsen, ezt követően pedig lefutottam MÁSODSZORRA is a 2 iskolakört (1200 m!). Ezt holnap reggel is meg kell ismételjem. Nem tudom, hogy növelni mikor fogom tudni, de igyekszem majd feszegetni a határokat, hogy fejlődjek. De jobban is ment már mint másodszor – nyilván mentálisan is már jobban tudom, hogy mivel jár a két kör. Ez továbbra is 8-9 perc folyamatos futást jelent. Cél: 12 perc – meg kell csináltatni az órámat!! Most már muszáj úúú basszus, hisz nekem volt lépésszámlálóm is! Na előveszem azt is, hátha van rajta időmérő, azt hiszem van. A kajálásom ma szégyenletes lesz 🙂 Képtelen vagyok eljutni egy zöldségesig, hogy gyümölcsöt vegyek, úgyhogy ma uzsira maradt a zöldséges-sajtos szendó (azaz kenyér…)
Most olvastam a zabpehely jótékony hatásáról, úgyhogy keresni fogok receptet, illetve megsütöm azt a kekszet, amit korábban is már sütöttem. Aszalt gyümivel nyamnyam.
Ja igen! Megcsináltam a 100 fekvőtámasz 1. hetének 2. napját: a maxom 9db lett (könnyítettben persze) a súlyomat rendes fekvőtámasszal még nem bírom el 🙁 de idővel biztos ez is menni fog! 🙂
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder