Ma végre ismét eljutottam a kondiba! Délelőtt mentünk, basszus jókora telt ház volt! Bezzeg télen sose volt senki! 😛 Nyomultak a pasik ezerrel. Volt egy lány, a szokásos kardió-minimál gépezgetés-kardió szentháromságot tolta, de végre volt egy olyan lány is, aki súlyzókat használt – jól is nézett ki, szép izmos volt. Én is adtam rendesen, tomboltam 🙂 Egész héten nem tudtam sportolni, úgyhogy kezdtem már hisztis lenni ettől 🙂 Bemelegítés után húzódzkodtam így-úgy-amúgy, aztán volt guggolás 40kg-mal, merevlábas felhúzás 20 kilóval, tricepszezés, lábtolás 70kg-val, alkarállás gyakorlás (imádom!), stb. A végén nyújtás. Jól kihajtottam magam, emlékeztettem az izmaimat, hogy nincs megállás, munka lesz megint!:)) 
Tegnap amúgy szülinapot ünnepeltünk a Dallas étteremben, betoltam egy jókora hambit + sültkrumpli is járt mellé, desszertnek meg egy háromcsokis browniet 🙂 A hambi egész jó volt, de a brownie óriási csalódás – a nagymama piskótáját ne hívják már brownie-nak, könyörgöm! És még agyon is volt porcukrozva. Attól mert melegen tálalják még nem lesz brownie egy teljesen átsült kakaós piskóta.. 
Szóval a héten több volt a hagyományos kaja, de nem baj, mert meló és kimerültség is volt ezerrel. 
A lényeg, hogy ma már viszont visszatértem az utamra. Edzés után olyan fincsi shake-et csináltam! Csokis fehérje 30g+ 1 banán + 2,5dl tej + fél tk. méz + fél tk. azték zsálya (chia mag). Ebédre meg csirke (póréhagymával + mogyoróval, “kínaisan”) + barna rizs játszott 🙂
Estére tervezek egy jó kis édesburgonyás brownie-t VAGY kölesből kókuszgolyót összedobni 🙂
A következő, amit még ma megpróbálok átgondolni, hogy melyik nap kezdjem el a bikram jóga bérletemet beváltani, az 1 hónapnyi korlátlan bikram jógát jelent majd. Kérdés, hogy már holnap menjek-e vagy csak a hét 2. felétől. Szóval tervek és lelkesedés továbbra is van ezerrel 🙂
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder