Ma elég nehezen ment a felkelés, szívem szerint aludtam volna még 8-ig, de negyed 8 körül ki kellett keljek az ágyból, mert van egy pár dolgom még a mai napon. 1 hónap után méredzkedtem ma reggel gyorsan, és IGEN, jó helyekről mentek le centik 🙂 Most már lassabban megy a dolog, mint korábban, de van változás és ez nagyon pozitív. Mindezt úgy, hogy a súlyom nem nagyon változik – így bízom benne, hogy ez valóban izom, amit szedek magamra 🙂 Mondjuk látom is magamon, meg jól is érzem magam, szóval minden oké:) Ettem egy könnyű kis reggelit, aztán fél 10-re elzúztam bikram jógázni. Viszonylag jól vagyok a tegnapi után, csak a nyakam érzem egy picit, a többi testrészem rendben. 
Az oktató stílusával kapcsolatban a véleményem hasonló mint tegnap, kiegészítve azzal, hogy nagyon barátságos és kedves a hölgy, látszik, hogy a szívén viseli az odajárókat, meg a terem működtetését egyaránt. Külön tetszik, hogy mindig megjegyzi az újak nevét, illetve szerintem mindenki nevét, aki épp órára jött, így mindenkit egyénileg szokott motiválni óra közben. Ma már jobban ment a sorozat, mint tegnap, ennek örültem. Fontos, hogy jók az instrukciók is menet közben, ezek sokat segítenek. Amit a “jógalozófia” kapcsán meséltem tegnap, az ma is ugyanúgy megvolt, kicsit katyvasz ez az egész:) A mai órán megtudtam, hogy a testem egy templom, aminek élénkítem a vérkeringését, kitágítom az ereit, edzem a szívét, masszírozom a veséjét, energiát termelek (wtf?), ja és amúgy egy Boeing 747-es vagyok az egyik pózban 🙂 NAMASTE! Ki érti ezt??!:) A jógaórák filozófiai tartalmát amúgy mindig nehezen tudtam befogadni, vagy ezért vagy azért, főleg ezek a következetlenségek meg összevisszaságok nálam nem jönnek be. Pedig jógázni amúgy JÓ, és KELL NEKEM, mert úgy érzem, hogy nagyon jót tesz a testemnek, nagyon jól kiegészíti a többi edzésemet, és így jót tesz a lelkemnek is. Úgyhogy igyekszem jól kihasználni ezt az egy hónapot, amíg a bérletem tart 🙂
A mai óra sokkal jobban kifárasztott, mint a tegnapi, alig bírtam felvánszorogni a 4.-re! Ilyet már nagyon rég éreztem. Aztán egy kis zabkeksz meg víz segített gyorsan. A következő alkalomra a jövő hét 2. felében kerítek sort, azt hiszem. Addig pedig egy kis futás meg kondi a terv 🙂
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder