Annyira élvezem a konditermi edzéseket, hogy angolul nem is hívhatom már workout-nak, inkább hobby-out :)) Mert az a kemény munka, amit beletettem ma, igazán semmiség. Pedig szenvedtem rendesen, de ez egy alapvetően teljesen örömteli dolog, nem is értem, hogy a rengeteg ember miért nem tudja rávenni magát a sportra. Én minden egyes pillanatát élvezem, mert tudom, hogy magamért teszem, jól esik testemnek-lelkemnek. 🙂
Mai nap újdonsága, hogy feltettem jobboldalra egy edzésnaptárat, ahol zölddel jeleztem azokat a napokat, amikor érdemi mozgást végeztem, értsd: legalább 20-30 perc érdemi edzésmunka. Ezt korábban is vezettem már, 2012-ben is, de most csak a 13-ast tettem fel. Ez nekem is jó visszajelzés 🙂
Szóval ma is jól ment nagyon a gym, guggoltam, egy lábas felhúztam, húzódzkodtam, megaszokásos. Nagyon sokan voltak, így kicsit kombinálni kellett, hogy mit is tudok csinálni éppen, egy ilyen holtidőben még épp nálam volt a kisebb rúd, aztán 3 sorozat mellkashoz+fej fölé emelést toltam. Ez valami eszméletlen jól esett a csuklyás izmomnak meg a vállaimnak, máskor is fogom csinálni. Azt hiszem Sasa az 1. videóján csinált ilyet, onnan jött az ihlet. Edzés végén szoktam csipőnyitást csinálni, távlati célom ismét tudni spárgába lemenni, ma kipróbáltam hol tartok, mert eddig még nem próbáltam konkrétan a spárgát és basszus, már alig hiányzik pár centi!! Bal lábnál persze több kell, de majd dolgozom rajta. 🙂 Örömteli dolgok ezek 🙂
Hét végén megint megyek mászni!!! Addig meg még pár jógát is terveztem, meglátjuk sikerül-e felkelnem, vagy engedi-e a munkám 🙂
További rövidtávú célom: több szakaszban, de végig szenvedni 2 szigetkört, hogy lássam mennyi is az. Futás+séta kombóval fog csak sikerülni elsőre, de nagyon szeretném, úgyhogy 1-2 héten belül meg is csinálom, amikor lesz rá időm 🙂
Nézegettem ma magam a tükörben és megállapítottam, hogy már jó kockás lehet a hasam 😛 csak az egészből nem látszik semmi XD idővel, egyszer, talán…….. 😀 de ha nem, az se baj 🙂
0 hozzászólás