Ma végre megint voltam mászni! A tegnapi este kicsit jól sikerült, egy jó kis görög vacsorát ettünk, szülinapot ünnepeltünk. Éjfélre már otthon voltam, aludtam 7 órát, aztán felkeltem, takarítottam, és 11-kor elmentünk barátnőmmel a Mászóbirodalomba. Ő nem reggelizett, én meg picit kómás voltam, úgyhogy kicsit szenvedtünk. Az első próbálkozásom a bemelegítő mászás után konkrétan nem is sikerült. Álltam a falon és egyszerűen azt éreztem, hogy fejben nem megy, a testem nem tud úgy mozdulni, ahogy kéne, mert fejben nem vagyok ott és nem akarom eléggé, le is jöttem. Aztán barátnőm mászott, felkúszott hamar majdnem a pálya tetejére, én meg csak a nyakam nyújtogattam 🙂 Aztán megint én próbálkoztam. Az első, sikertelen próbálkozás azért jó volt, mert még jobban bemelegített és aztán már oda is tudtam figyelni és akartam is, hogy feljussak a falon. A 6. méteren már remegtek a lábaim rendesen. Egy-két új lépést és fogást is csináltam, amiket nem nagyon tudok leírni, de számomra az egyik legélvezetesebb részét jelentik a mászásnak. Az agymunka, a kreativitás, ami párosul az erővel, akarattal, elszántsággal. Kb. 3 méterrel magasabbra jutottam már mint februárban, amit én sikernek könyvelek el. Ahhoz képest még mindig hamar elfáradok, úgy érzem, a technikámon nyilván kéne javítani – de ahhoz többször kéne másszak. Nagyon szeretnék. Nem tudom, hogy hogyan tudnám összehozni, majd még gondolkozom 🙂 Még 2-szer másztam ezután, de aztán nagyon fájtak már az ujjaim meg az izmaim is, úgyhogy felmentünk a boulder terembe bohóckodni 🙂 Ott másztunk, húzódzkodtam, spárgáztam, bukfenceztem, ugráltunk a matracokon, stb., jó kis levezetés volt 🙂
Megnézem a naptáramat, átgondolom, hogy hogyan szervezzem a jövő heti mozgásaimat.
Tegnap találtam egy jó fodrászt végre (úgy ajánlották), úgyhogy új ember lett belőlem 😀 + tegnap új projektet is indítottam: hosszú haj növesztése 🙂
0 hozzászólás