Mostanában, úgy kb 2 hete elkezdtem nagyon szenvedni a nadrágjaimmal. Éreztem, hogy nem kényelmesek már, túl bő volt mind, az övvel már csak nagyon bénán tudtam a derekamra szorítani őket. Tegnap jutottam odáig, hogy akkor valóban itt az idő új nadrágot venni, és mivel ma reggel fél órát szenvedtem azzal, hogy mit vegyek fel, tudtam, hogy nem tűr halasztást a dolog, délután boltba kell menjek! Így is lett. Kicsit félve bár, de levettem 3 különféle nadrágot az új, kisebb méretben és egyet a jelenlegi mértemben, “hátha mégse”. Na, hát ez utóbbit persze fel sem próbáltam, mert mind a 3 kisebb nadrág jó lett rám 🙂 Ennek örültem, szokás szerint még a próbafülkéből felhívtam egy kedves barátnőmet, hogy elújságoljam neki a hírt 🙂
Ja, mindezt úgy, hogy az elmúlt 6 hétben súlyban kb 1 kilót fogytam! Ez a durva! 🙂
Ennek ellenére vagy épp ezért fura egyébként most, mert az elmúlt napokban nem a jó dolgokra koncentráltam sajnos a kinézetemben, hanem inkább az én szememben még átalakulásra szoruló dolgokra… nem szeretem állapot ez, de remélem hamarosan elmúlik és látok majd (vagy legalábbis észre veszek, felismerek) a tükörben is pozitív változásokat 🙂

Ma egy kÓkemény hasizom edzés jutott “csak”, pihennem kell a holnapi mászásra 🙂
1 hozzászólás
szeretem...csinálom · 2013-06-05 - 08:59
szupperr vagy!!!:)