LOL, azt mondta a falmester a mászóteremben mikor ránk nézett a barátnőmmel, hogy “ti úgyis pillesúlyúak vagytok”… 😀 Még hogy ÉN pillesúlyú hehehehe, milyen édi <3 Ebbe a terembe visszamegyek 😀
Nem semmi volt a mai alkalom, gépelni is alig tudok úgy fájnak az alkarjaim. Ez a terem sokkal jobban felszerelt mint a másik, utóbbi eléggé fapados, amit amúgy én szeretek benne 🙂 De itt volt TRX bemelegítésnek, meg fogásokat lehet gyakorolni meg húzódzkodó meg több bordásfal is, meg tisztaság, zárható öltözőajtó (nem csak egy függöny:D), meg ilyen apróságok. Megtanultam lapkával biztosítani, nagggyon durva. A másik helyen grigrit használtunk, az automatán megfogja a leeső embert, itt viszont folyamatosan fogni kell a kötelet, nem játék a dolog. Viszonylag jól is ment a mászás, bár azt hiszem fejben még ezt a sokkot próbáltam leküzdeni, hogy mekkora felelősség van a nyakamban így a biztosításra való koncentrálás sok energiámat lekötötte. Azért 3x feljutottam 2 pályán a lehető legmagasabbra, aktuális tudásomnak megfelelően, élvezetes volt. Itt tudtam arra figyelni, hogy ne lépjek ki utakból, igyekeztem mindig bent maradni. Az elején úgy bedurrantak az alkarjaim, hogy teljesen kész voltam, mozgatni se bírtam őket. Aztán ez kicsit oldódott, de jól rádolgoztam többször is, szóval biztos erősödtem megint 🙂
Most viszont rohanok aludni, mert hajnalban kell keljek.
Mászni jóóóóóóóóóóóóóóó!
0 hozzászólás