Az elmúlt 4 nap rövid összefoglalója.

A mászás után csütörtök-pénteken is pihentem, + eddig számomra ismeretlen módon, fájt a jobb karom, úgyhogy muszáj is volt. Szerencsére azóta elmúlt, de oda kell figyeljek. Pénteken aztán a teendők is megsokasodtak, el is csúsztam időben is, aztán ennek tetejébe még be is aludtam (kijött rajtam a fáradtság..), úgyhogy nem volt edzés.
Szombaton korán keltem, mert esküvőre voltam hivatalos, tanúként, szóval délelőtt fodrász, aztán indult az egész napos menet. Jól kifogtuk az időjárást, a hatalmas esőben buszozta át a násznép a fél várost, amíg  a lánykikéréstől eljutott a házasságkötő teremig, kalandos volt nagyon, néha fél méteres vízben úszott át – szó szerint – egy-egy szakaszt a buszunk. Az esküvő rendben lezajlott, a menyasszony szép volt mint egy hercegnő a mesében :), nagyon megható volt a szertartás, és büszke lehettem, hogy ott ülhettem mellettük, amikor kimondták az igent 🙂 Ha esetleg kérdésként felmerülne valaki fejében: a lagzin ettem-ittam mindent :P. Plusz valóban kijelenthetem, hogy party animal lettem: az első számtól az utolsóig végigtáncoltam az estét :-)) Elmondhatatlanul jól éreztem magam, nagyon felszabadultnak 🙂 Mint egy jutalomjáték az 1 éves munkám után, komolyan 🙂 Szóval nagyjából 5 órát táncoltam :D, hajnali 3-ra ki is józanodtam teljesen, úgyhogy probléma nélkül ért véget az este számomra 🙂 Annyira fel voltam pörögve, hogy már hajnalban is mondtam, hogy el fogok menni ma edzeni és így is lett.
Fél 10 körül keltem, a fejemben-lábamban még mindig az éjjeli dallamok, szóval volt bennem lendület, na 🙂 Délben le is mentem edzeni. Elképesztően sokan voltak. Télen, ugyanebben az időpontban bezzeg szinte senki. Most meg nyomultak a pasik ezerrel, gondolom ők is készülnek a bikini szezonra :))) Picit álmoskás voltam azért, de egy karedzést lenyomtam. Rég nem csinált gyakorlatokat vettem elő a változatosság kedvéért. Fejlődtem is megint, a legnagyobb örömöt és meglepetést viszont az okozta, mikor a nyújtásnál meg tudtam azt csinálni, hogy kinyújtott lábbal állok, majd lehajolok és a homlokommal megérintem a térdem. Hát basszus, teljesen meghatódtam, hogy ez sikerült, nem számítottam rá egyáltalán 🙂
Biztos ami tuti, délután azért aludtam 2 órát 🙂
Kategória: Uncategorized

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder