We’ll be counting stars

Csodálatos dolog a deadlift. Zsolti, köszönöm, hogy hiszel bennem.

De baszki kellett vagy 24 óra, hogy kiheverjem 😀 Egész nap olyan voltam, mint akit összevertek. Fatigue. Lassan de biztosan majd megtanulom a kis izmocskáim pontos neveit, de az biztos, hogy mindegyiket érzem a hátamban!

Egy-egy ilyen edzés nem csak addig tart nekem, amíg ott vagyok a teremben. Utána jön a fáradtság kiheverése, a kavargó gondolatok hada (ezt tényleg meg tudtam csinálni?!?!?!, mennyire szeretem csinálni!!!, mit kéne még csinálni?!, ki vagyok én, mit akarok az élettől stbstb szóval egész mélyre vezető gondolatok, ja meg persze kajaaaa!!!!!!!:D), aztán fizikailag kezdek belőle felocsúdni (1-2 nap), érzem, ahogy fokozatosan egyre pihentebb leszek és hogy egyre gyűlik bennem az erő, az energia és várom már a következő alkalmat, hogy újabb kihívások elé állíthassam magam.

Ma este a semmittevés helyett viszont egy dologra vágytam csak: táncolni, táncolni és táncolni. Fölös érzelmi energiák levezetésére, meg azért is, mert imádok táncolni. Az egyre jobb testtudatom birtokában pedig a tánc is egészen új élményt nyújt nekem. Úgyhogy ezt is tettem csendes (vagy hát lehet, hogy a szomszédok nem ítélték annyira csendesnek..) magányomban. Dancing with myself. Dancing on my own. Felszabadító érzés volt, kicsit a vérkeringésem is felpezsdítette, és el is álmosított. Végre nem felpörögve kell aludni mennem, hanem jóleső fáradtsággal, amit remélhetőleg egy kicsit ki is tudok aludni holnapig 🙂

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most  talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem 🙂