Az életet előre éljük, de utólag értékeljük.

Gyakran és egyre jobban foglalkoztat, hogy miként érik be az emberekben a változás. A saját történetem kapcsán is: sokszor próbálok visszaemlékezni, hogy miként következett be az a pillanat, amikor végre azt tudtam mondani, hogy eddig és nem tovább, 1. végre elkezdek dolgozni magamért 2. végre felvállalom az igényeimet és nem élek tovább olyan életet, amilyet nem akarok.

A blogom indításának, egyben életmódváltásomnak 3. születésnapja alkalmából született ez az írás.

Amit az életről gondolsz, az életeddé válik.


2012

Május 1. Egy új élet kezdete….. vagy valami olyasmi! 2012.05.01.

Így kezdődött minden. Azt mondtam: számon kérhetővé akarom tenni az egész életmódváltás folyamatát – elsősorban saját magam számára – ezúttal nem akarom feladni, abbahagyni, csalódni.Elkezdtem figyelni magamra, ami alapvetően megkülönböztette minden korábbi próbálkozásomat az életmódváltásra. Elkezdtem őszintének lenni magamhoz. Elkezdtem tanulni magamat.

Így már a kezdet kezdetén jöttek is a tanulságok.

A lényeg, hogy nem kell olyat meg(t)egyek, amitől rosszul érzem magam. 2012.05.02

Amikor azt mondom, hogy miként vált önismereti utazássá az életmód-váltásom, akkor épp az ilyen apróságokról beszélek. Egy halk Jézusom!-ot is felkiáltottam az előbb, ahogy ezt a 2012. májusi bejegyzésemet olvastam és a fenti mondatba futottam. Ez egy olyan dolog volt, ami aztán ki is teljesedett, mikor felvállaltam a belőlem feltörő igényeket és kitörtem az elnyomás(om)ból. De ugyanezt – leginkább a túlzott, “magamat feláldozó” alkalmazkodás elkerülését – tanulom még most is.

Rá kell szánni az időt magamra! 2012.05.06

Amellett, hogy vannak kötelezettségeim, gondoskodom a szeretteimről, a kutyuskánkról, fontos, hogy magamra is legyen elég időm.
A teljesen hétköznapi dolgokat is apránként átgondoltam, próbáltam tervezni, illetve már hamar elkezdtem érezni, hogy miről is szól ez az egész folyamat majd.

Reggel elmegyek a zöldségeshez almáért – muszáj a diétát is csinálni, ha fogyni szeretnék, ehhez pedig az kell, hogy meg legyen tervezve a mindennapi betevőm:) mind az 5 étkezésre. 2012.05.08

Kell a mentális erő, amit ez az egész ad nekem – hogy érezzem, mennyi mindenre vagyok képes és mennyire tudok koncentrálni – nagyon jó érzés megtapasztalni 🙂 2012.05.09

Ez egy vicces nap volt:

viszont tudom, hogy ahhoz, hogy ez intenzívebb legyen, izmot kéne fejlesszek, amihez kondiba kéne járni. A kondibérlet viszont pénzbe kerül, és az olcsó kondi ami meg szóba jöhet az nem jó helyen van vagy kocsival kell menni oda, ami szintén pénzbe kerül. Márpedig nincs ennyi felesleges pénzünk erre..

ugyanitt:

Ja, mivel lelkiismeret furdalásom támad, ha arra gondolok, hogy kihagyok egy napot, ezért ma egy fél órát itthon edzettem, súlyzóztam, kitöréseket, felüléseket, guggolásokat csináltam, ilyesmi. 2012.05.13

Mivel nagyon akartam az egészet, ezért kifogások helyett ösztönösen a megoldások után mentem és cselekedtem: hallgattam a testem jelzéseire, és mivel mozgást igényeltem, mozogtam.

 

Az odafigyelésnek köszönhetően az első 2 hét alatt már kialakult bennem, hogy ha 1-1 nap ki is maradt, mert elkezdtem mondjuk érezni, hogy fáradok, a testem annyira jól reagált a mozgásra, a törődésre, hogy automatikusan mentem tovább. Érdekes látni, hogy ilyen apró sikerek hada vezetett a nagy változásokhoz, bizony.

 

Nagyjából 6 hét után jött el az első mélypont: 2012. május 1. után a korábbi 0 aktivitásból napi szintű, rendszeres mozgás és odafigyelés kerekedett. Igen ám, de amilyen jól reagált rá a testem, azért egy idő után mégis elfáradt és minden lehetséges módon elkezdett tiltakozni az ellen, hogy tovább erőltessem. Küzdelmes napok voltak ezek, megtorpantam. De már tanultam annyit ekkora, hogy felismerjem: ez csupán egy mélypont, nem pedig a folyamat vége, mint korábban. Megijedtem, szembesültem a félelmeimmel, aztán megnyugodtam. Majd folytattam.Elkezdődött az, amit most már sokkal tudatosabban élek meg: ciklikusság. Eljött a mélypont, de aztán onnan már ismét felfelé vezetett az út. Ismét sikerélmények és a mozgás örömteli megélése jött ezután. 🙂 Mélyen tanulságos ez magam számára még most is.

Kb. 2 hónap után kezdtek el a blogban megjelenni számomra motiváló képek, feliratok, idézetek. Az életmódváltás után a motiváció a társammá vált a hétköznapjaimban. Tudatosan kerestem a motivációt, ami által tényleg újra erőt tudtam venni magamon, mellette pedig egyre nyitottabbá is váltam: a külvilág és saját magam irányában is. A tudatos motivációkereséshez később is többször fordultam, még mostanában is. Nekem sokat segít.
2012. július 26. A nap, amikor a blogban először írtam le, hogy erősnek éreztem magam és ez mennyire jó érzés volt 🙂
Bizony, így kezdődnek nagy dolgok: először csírájukban megjelennek, mert végre megtörténnek, mert megcsináljuk! Aztán észre is vesszük a változást, mert figyelünk magunkra! Végül rájövünk, hogy ez egyszerűen JÓ. Aztán ezt ismételjük.

Így, 3 hónap elteltével a gondolataim többsége ezzel a visszatekintéssel foglalkozik. Eltelt 3 hónap és mennyi pozitív változást tapasztaltam magamon. Annyira jó érzés megélni magam és nyomni és nyomni. Soha nem éreztem ilyet korábban, a saját testem sok tekintetben a gátam volt. Afelé törekszem, hogy felszabadultabb legyek, hogy jobban szeressem magam. 2012.07.30

Ez egy olyan pont, amikor azt tudom mondani: célokat fogalmaztam meg. Időről időre törekedtem dolgok felé, és ezt gyakran le is írtam, de amikor konkrétabb célokat tudtam megfogni, azért segített igazán, mert már nem csupán sejtettem, hanem tudtam is, hogy mit akarok.
Ez az akkori motivációs kép pedig most ide kívánkozik:
2012.08.06: valami elkezdődött.

A lényeg, hogy úgy tűnik, ma kompenzálni akartam valamit… nem pontosan tudom mit, talán a félelmet a munkától, vagy az egyéb dolgaimmal való szembenézéstől… nem tudom azonosítani, de legalább felfigyelek rá.

További fontos gondolatokat is leírtam:

a saját kezemben van a döntés, akkor mindent aszerint kell tegyek, hogy épüljek általa. 2012.11.01. 

És mikor ezeket a sorokat olvasom, hálát adok magamnak, hogy az első pillanattól kezdve elkezdtem írni ezt a blogot.
Kislányként, emlékszem, mindig is szerettem naplót írni. Azaz: szerettem VOLNA, mert sosem voltam elég kitartó. Ezt meg már 3 éve csinálom, mert szeretem csinálni. Mert a saját magammal való törődés egyik felülete. Mert olyan dimenziókat megnyitok általa a kis életemben, amik építenek engem. Őszinteség magammal szemben. A sebezhetőségem felvállalása. Ami erősebbé tett, mint valaha. Példa lehetek mások számára. Megmutathatom, hogy ilyen is van. Én ilyen vagyok. Senki más nincs a bőrömben, így minden, ami velem történik, az én sajátom. Nem rossz vagy jó, csak olyan, amilyen.
2012 év végét ezzel a kis képecskével összegeztem:
Életmódváltás

Életmódváltás

 Más úton járunk, különbözőek vagyunk és ez így van jól. Mindenkinek a saját útját kell járnia.
Én is ezt tettem, és 2013-ban folytattam tovább, amit elkezdtem.
Az életmódváltás legfontosabb állomása, valami nagynak a kezdete volt, amikor 2012 októberében elkezdtem a kondis-súlyzós edzéseket. Ekkoriban elég keveset írtam blogot: csak csináltam, amit szerettem. Eszem ágában sem volt abbahagyni, nagyon sokat fejlődtem minden szinten. Mert egy dolgot tettem: keményebben dolgoztam, mint a többiek. Meg mint saját magam előző nap.
2013.05.01.: ez volt az első szülinapom:)

Amit kaptam az elmúlt évben: rengeteg sikerélményt, fejlődést, örömöt, boldogságot, önbizalmat, erőt bátorságot, kitartást, izmokat :))), új barátokat, rengeteget tanultam magam és mások elfogadásáról, sok motivációt, törődést, önmagam megbecsülését, újabb és újabb célokat, állóképességet, önmagam jobb megismerését, energiát, egészséget

Gondolom mindenki számára világos, hogy a “hány kg-t fogytam” c. szempont nem szerepelt ebben a listában. KIT ÉRDEKELT. Sokszor zavarban is voltam, amikor megkérdezték ezt tőlem, mert úgy éreztem, egyáltalán nem ez az, amit szeretnék elmondani, mert egyáltalán nem számít. Tényleg az alapján mérjük a sikert, hogy hány kg-val lettünk kevesebbek? Én biztosan nem.
Ahogy a hirtelen kezdett életmódváltás után telt az idő, egyre fontosabbá váltak számomra olyan dolgok, mint az őszinteség (első sorban saját magammal szemben), önazonosság, hitelesség.
2013 nyara: ekkortájt már elég sokat olvasgattam a teljes testes gyakorlatok hasznosságáról, és a kedvencemmé egyértelműen a guggolás is volt. Igazi kis szertartás volt minden edzésen belül a guggolós széria.

2013.07.08. Ekkor fogalmaztam meg először, hogy miért is:

Mikor végzek a guggolással, ami a szívem csücske, egyrészt – lehet, hogy baromság, de – mindig meghajolok 😀 nem látványos, mert olyan mintha nyújtanám a hátam vagy ilyesmi, de így kb mindig megköszönöm a lehetőséget 😀 meg magamnak az erőt és a kitartást, egyszerűen büszke vagyok magamra és teszek egy ilyen gesztust. Nehéz ezt elmagyarázni, elég személyes dolog, de számomra épp az ilyenek jelzik, hogy tényleg olyasmit csinálok, amit szeretek és csupa jót okozok ezzel magamnak 🙂

A másik meg ami mindig eszembe jut: “empowerment” – amit megad az a helyzet (guggolás), amiben maximálisan odateszem magam és én uralom a szituációt és ez hihetetlen energiákkal tölt fel nem csak akkor, hanem a hétköznapjaim során is 🙂 Azért nagyon jó gyakorlat, mert teljes testet igényel és én lelkileg is maximálisan töltődök általa 🙂 

Ekkor kezdtem el megtapasztalni, hogy milyen is az, amikor az edzés és a testünkkel való törődés felébreszti a testünkben rejlő intelligenciát és egy mélyebb kapcsolatot teremt saját magunkkal. Nagyon sokat adott ahhoz, hogy szeressem és becsüljem meg magam, törekedjek mindig többre és jobbra, akarjak fejlődni és legyek ERŐS.
Az elmúlt 3 év gyakran telt útkereséssel.. amíg rá nem találtam a sajátomra 🙂 De hát így van ez jól, nem igaz? Amikor elindulsz valamelyik irányba, nem tudhatod, hogy az lesz-e a jó irány. Utólag fog kiderülni; lehet, hogy azonnal, de az is lehet, hogy csak később. Kipróbáltam egy csomó dolgot a sportban, a kajában. Szépen lassan kezdtem felfedezni, hogy mi is jó nekem. Ennek köszönhetően egyre gyakrabban jelent meg nálam az egyensúly mint szempont – míg végül központi fogalommá érett az életemben. Korábban ezt sosem kezeltem ennyire tudatosan, ebben a 3 évben kristályosodott ki számomra és vált vezérlő elvvé és egyben segítőmmé is az életemben.
Don’t worry, lift heavy! Ez lett a mottóm. A súly sosem hazudik, tükröt tart eléd: megmutatja, hogy milyen napod volt, milyen az általános testi-lelki állapotod. Megmutatja, hogy mit szeretnél az élettől. Akarod-e igazán? Bele teszed-e magad a következő ismétlésbe? Akarsz-e erősebb lenni?

Azt akarom, hogy kibaszott erős legyél! 2013.10.05

Az egyik legmeghatározóbb mondatom volt az elmúlt 3 év során, nem felejtem el soha. Az erőedzések egész egyszerűen boldoggá tettek minden egyes alkalommal. Volt, hogy bőgtem a boldogságtól hazafele a kocsiban! Aztán a szomorúságtól otthon, amikor hazaértem. Persze csak magamban. Elképesztő volt a kettő közti különbség. Bizony, az edzések szépen ráébresztettek testben és lélekben, hogy a hétköznapokban boldogtalan voltam.

De ezen kívül, így visszanézve, azt is látom, hogy már milyen rég elkezdődött az a folyamat, hogy elkezdtem a testem jelzéseire hallgatni. Persze, legelőször én sem voltam okos és csak utólag értettem meg a jeleket és belefutottam például ilyen “pihenni kellett volna/ezt az edzést inkább ki kellett volna hagyni, máskor okosabb leszek” szituációkba. Aztán miután ez párszor ugyebár megtörtént, megpróbáltam megelőzni és jobban figyelni. Picikét óvatosabbnak lenni.

Idő kell ahhoz, hogy a testünk adta jelzéseket felismerjük és engedjünk is teret adni az igényeinknek, de az én tapasztalatom az, hogy mindenképpen jobban járunk, ha nem próbáljuk meg elnyomni ezeket a jeleket, és ahelyett, hogy hátat fordítanánk, szembe nézünk velük és megértjük őket. Megértjük, hogy miből táplálkoznak. Mitől is vagyok fáradt? Miért is nincs kedvem edzeni menni? Miért akarok megenni egy tábla csokit, pedig amúgy nem is kívánom? Aha, lehet, hogy túlhajtottam magam mostanában. Lehet, hogy keveset aludtam vagy keveset ettem. De miért? Miért gondolom, hogy muszáj edzeni mennem? Miért gondolom, hogy amúgy nem engedhetek meg magamnak egy tábla csokit? A tudatosítás folyamata nagyjából ilyen egyszerű kérdésfeltevésekből áll össze, és az egyetlen titka, hogy adj magadnak időt ezeknek az átgondolására. Érdemes nem túlkomplikálni – én mondjuk hajlamos vagyok rá, annak ellenére, hogy az egyszerű megoldások és a gyakorlatiasság híve vagyok 🙂

Nagyon sokat ad ez az egész. Végre úgy érzem, hogy valamiben igazán a saját utamat járom, és most talán emiatt is, nagyon intenzíven élek meg minden pillanatot. Kicsit fájdalmas felismerés, hogy mennyire nem adtam magamnak korábban ennyit, semmit……….. Jó ötlet volt, hogy hallgattam egy belső ösztönömre, megérzésemre, amihez aztán párosult szerencse is, így most csupa jó dolog történik velem 🙂 2013.11.20 

2013. novembere egész jó hónap volt, főleg a vége: napról napra jöttek a felismerések, hogy szeretem azt, amit csinálok, és hogy igazán akarom is csinálni. Igazán akarok ÉLNI, nem csak létezni.

Mindezzel együtt jött az érme másik oldala is: szembesülni a félelmeimmel.

Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani, hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.

Amikor pedig azt mondom, hogy az edzésen keresztül tanulok olyanokat, amik az életben felmerülő nehézségeken is átsegítenek, például erre gondolok:

Az az érzés, amikor egyfelől bizonytalan vagy, mert olyat próbálsz, amit még sose és kicsit félsz, de ezzel együtt pedig bízol magadban, mert érzed, legbelül pedig talán már tudod is, hogy lehetsz hozzá elég erős vagy akár elég okos (hogy megérted miről szól az a gyakorlat és ez segít át a nehézségen), és ebből a félelemből és önbizalomból táplálkozva azt mondod IGEN, megpróbálom, hátha megy! Ráadásul még van, aki segítsen is… Annyira jó élmény! 2013.12.05 

Már 1 hete írom ezt a bejegyzést, közben edzéseim is voltak.

A legutóbbi után például az a mondat fogalmazódott meg bennem, hogy “amíg élek deadliftelek!” – és ezt meg is ígértem magamnak. Akár kevés a súly, akár sok, a deadlift egy olyan gyakorlat, ami megteremti a test és az elme közötti aktív kapcsolatot. Ha nem koncentrálsz, nem fog menni. Ha nem teszed oda magad 100%-on, küszködni fogsz, nem fog menni.
Az edzés ebben segített a legtöbbet: önmagam megértésében. Én egyedül edzettem sokáig. Átgondoltam és megértettem, hogy miért nem ment egy-egy alkalom vagy éppen miért ment. Amikor később, 2014-ben, hónapokig szenvedtem a guggolással, tele voltam szorongással, félelmekkel, egyik napról a másikra elmúlt, mikor az életem többi területén rendeződtek bizonyos nyomasztó dolgok (válással kapcsolatos procedúra). Amikor kiegyensúlyozott vagyok, boldog, harmonikusak a hétköznapjaim, akkor az edzések is könnyen mennek, jönnek az egyéni csúcsteljesítmények és akár rekordok is dőlnek.
2013 a fejlődés és az inspiráció éve volt számomra, amikor olyan dolgokat tanultam meg, amik megalapozták azt a fordulatot, amit 2014-ben megtettem.
Kiléptem a komfortzónámból, amiben aztán olyan teljesítményt nyújtottam (saját magam szempontjából), ami páratlan volt az előző 29 évhez képest. Megtörtént a csoda 🙂
Valahogy így:

Egyik nap felkeltem és rájöttem, hogy nem akarok úgy érzeni, ahogy korábban. Szóval változtattam. Ennyi.

 Pont eddig az időszakig voltak viszonylag sűrűek a bejegyzések a blogon is. Mert szárnyaltam és ezért adni akartam és adtam is. Magamat. Aztán kiforgattam a sarkaiból a világomat.
Elkezdtem végre ÉLNI a SAJÁT életemet.
Aztán a bejegyzések száma szépen csökkenni kezdett, lecsillapodni. Már sokkal átgondoltabban próbáltam megfogalmazni mindazt, ami bennem van.
De ezt a beszámolót itt most befejezem. Pedig 2014-ben is rengeteget tanultam. Hajjaj. Itt foglaltam össze. Elkezdtem élni és ez most csak az igazi tanulás! Az életmódváltás óta eltelt 3 év inkább piskóta volt ehhez képest, pedig addigi életem legnagyobb küzdelmeit éltem át. De biztosan lesz még pár. Az autoimmun betegséggel meg is kezdődött a sor:-) Szóval nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem, hogy tudok-e majd mit kezdeni a helyzettel. Ezt az önbizalmat az elmúlt 3 év munkájával bizony felépítettem magamban és ez határtalan erőt ad nekem!
Egyre inkább látom, hogy mik azok a dolgok, amelyektől diszkomfortosan érzem magam, amiktől hajlamos vagyok én is szorongani. Hajlamos vagyok végletekre, és bár örömöt és szomorúságot egyformán intenzíven meg tudok élni és mindkettőt az élet részének tartom, azért azt is érzem, hogy egyikből sem jó a túl sok. Legalábbis az elmúlt hónapok alapján ezek a tapasztalataim, illetve most ezeket emelem ki tanulságként.
Mert hát: az életet csak utólag értékeljük, de előre kell élnünk. De a tanulságok levonása és az értékelés ettől függetlenül kell. Fontos. Fontos, mert segít döntéseket hozni, előre jutni. Illetve segít abban, hogy bármi is történik, mindenből legalább tanulni tudjunk.
Elkezdtem élni és érnek meglepetések. Próbálok okos lenni, de ennél fontosabb, hogy figyeljek.

Elsősorban magamra.