Tele vagyok félelmekkel

Főleg olyankor, amikor elkezdem magamat másokhoz hasonlítani. Nem szabad. Hiába tudom, hogy nem szabad, néha a vállamra ül az önbizalomhiányom és kisördögként gonosz dolgokat súg a fülembe. Nem szabad, mert nincs értelme. De példákat is hozok, avagy externalizáljuk félelmeinket, hogy szembe tudjunk velük nézni.

– xy miért nem kedves

– xy miért olyan mázlista, hogy össze-vissza eszik mégis vékony, ergo a társadalom szerint jobban néz ki mint mondjuk én, aki kezd egyre izmosabb lenni, de van rajtam “felesleg”

– xy-nak hogy lehet ekkora önbizalma (a nagy semmire) és nekem mi a fa..ért nincs egyáltalán?

– mások miért merik megmutatni magukat a világnak, engem mi tart ebben vissza?

– xy olyan irigylésre méltó, mert már tudja mi lesz “ha nagy lesz”, én miért küzdök ezzel?

– xy hogy néz már ki és miért nem foglalkozik magával?

– soha nem lesz olyan testem, hiába dolgozok bármennyit

– nekem miért nincs szerencsém a genetikámmal?

– miért kell nekem ÁLLANDÓAN azon dolgoznom, hogy elfogadjam a “hibáimat”? hogy mi nem elég feszes, hogy mi csíkos, hogy mi túl erős, hogy mi nem elég jó…….. hogy hiába fejlődtem akármennyit, nem lesz elég önbizalmam a strandon egy bikiniben, mert a hibáimra koncentrálok

– ha nem lesz olyan testem, akkor nem lehetek boldog?

– ne is akarjak jobb lenni? 

– mennyi időnek kell még eltelnie, hogy jobb legyen?

– miért nem tudok több embert inspirálni? miért érzem kevésnek magam?

Hát azt gondolom erről, hogy ez mind mind kurvára nem jó. Fenti kis gondolatfoszlányaimat pedig el fogja oszlatni az az edzés, amit holnap fogok lenyomni. Mert amikor ott vagyok, felveszem a kis edzőcuccom, benyomom az AGYAMIG a lüktető zenét, hogy ne halljak mást, és pakolom a tárcsákat A rúdra, akkor úgy érzem, hogy nincs előttem akadály és PONT LESZAROM a külsőségeket, a kibaszott társadalmi KAMU elvárásokat, az embereket (nőket) frusztrációba hajszoló kommunikációt, a negatív body talkot és self-talkot, MINDENT. 

Mert a fenti kérdések egy részének nyilván van relevanciája, de a jó részének nincs. Vannak ilyen gondolataim viszont, időről időre. Ez nem is baj. Az a lényeg, hogy mit tudok ezekkel kezdeni. Egy valamit tudok: márpedig én győztesként akarok kijönni ebből, az én életem nem arról fog szólni, hogy negatív legyek saját magammal bármilyen módon is és bántsam magam. On the long run, kurvára nem fog számítani,  hogy feltételezett elvárásoknak megfelelek-e, ellenben a belső harmóniára törekvés nélkül nem éri meg csinálni ezt az egészet. Na ezt például biztosan tudom.