Tegnap meg ma kicsit tépelődtem ezen a fogyás dolgon (de minek?!), ilyen kósza gondolatok járnak a fejemben, hogy “mi van ha nem sikerül” (mi lenne?!), változtassak-e valamin vagy csináljam úgy, ahogy az elmúlt közel 3 hétben? Visszanéztem az eddigieket, próbáltam okos lenni. 
Egyelőre annyira jutottam amúgy, hogy a reggeli inzulinreakciót elkerülvén, a reggeli kávémból kiiktatom a tehéntejet. Talán a délutániból is. Igyekszem napi 25 ml körül meghúzni a határt. Egyelőre kókusztej van itthon, ezzel pótolom, ebből – habár sokkal zsírosabb – de sokkal kevesebb is kell, az íze is intenzívebb. 
A kitűzött mennyiséget az esetek többségében nem érem el (ami pihenő napokon nem is baj), bár az átlag energiabevitelem (szerintem SOKKAL szimpatikusabb és pozitívabb “kalóriák” helyett az “energia” szót használni) heti átlagban nagyjából elérte a kitűzöttet, ill. valamivel alatta maradt. 
Amúgy meg nem fogok pörögni nagyon ezen a témán, mert a mai edzés után is végül tök jól éreztem magam, úgy látom, hogy alakulok. Nem a rövidebb és könnyebb úton megyek, ez tény. Ez hosszabb, de tartósabb is lesz. 
Reggelire ittam egy kávét kókusztejjel és két tükörtojást ettem 2 szelet sonkával
Ebédre nyúlpecsenyét ettem kelbimbóval és sárgarépával (isteni volt)
Délután ittam egy kávét egy löttyintésnyi kókusztejjel
Edzés előtt 1 órával ettem egy adag füstölt lazacot uborkával, meg egy marok kesudiót, ja és ittam egy kis kávét (ezúttal tejjel) – (szerk.: napi 3 kávé áááááááááá) – úgy érzem egyébként, hogy a fehérje (túró v. hús/hal) +zöldség + valami magvak kombója edzés előtt 1-1,5 órával eléggé bejött, jól bírom energiával közben
Edzés után banános csodapalacsintákat ettem és ittam egy fehérjét (de lehet, hogy még benyomok egy kis túrót) – mindezeket belekalkulálva, így
összességében ettem ma nagyjából 79 g szénhidrátot, 78 g zsírt és 137 g fehérjét (1586 kalória). Nem ez a kitűzött arány tehát edzésnapra (a zsírok mennyisége picit magasabb lett, mint ahogy szerintem kéne), szóval majd odafigyelek a következő ilyen napon.
Tele vagyok tervekkel, hogy miket főzzek a héten ebédre!
Ma volt ugye nyúlpecsenye zöldségekkel
Kedden marhahúspogácsa zöldségekkel (aka hambi, zsemle nélkül)
Szerda-csütörtök kínai csirke
Péntek-szombat sonkával göngyölt pulyka zöldségekkel
A mai edzésről csak röviden: marha jó volt, élveztem minden percét. Már az elején elkezdett szakadni rólam a víz, elég meleg volt a teremben, így nyomtam le a HFSW blokkot. Nem volt vele problémám. Szerintem a TGU-im szépültek, alakulnak. Most egyértelműen a TGU-t tartom a legnehezebb gyakorlatomnak az edzéstervben, de fejlődök bennük és ez jó. Nem érzem azt az utálatot, mint mondjuk a bolgár guggolásnál, ami a legutóbbi mumusom volt 😀 Hasonló mumusnak tekintettem egyébként a negatív húzódzkodásokat (lassú leengedés) is, de azok egyébként érezhetően annyira sokat erősítettek rajtam, hogy örülök, hogy nem spóroltuk meg a végzésüket!
Fő gyakorlatként szívem csücske a Pendlay evezés volt ma soron, 42,5 kilóra pakoltam fel. Hihetetlen amúgy, hogy mikor legutoljára csináltam a Pendlay-t akkor 30 kilóval szenvedtem, aztán 1 hónap kihagyás után már itt tartok benne. Sokat erősödtem, ebből is látszik 🙂 K.rva jó erősödni, mondtam már? Hupsz ez most így kicsúszott 🙂 De tényleg.
A pörgetők rendesen megpörgettek ma, alig éltem a végére. Kitörések, dobozra ugrálások, pincérséta 18 kilóval és toes-to-bar (utóbbiban még szeretnék fejlődni sokat). 
A rend kedvéért csináltam egy fotót persze, hogy legyen mit ide tenni, ja és hogy megmutathassam a pólóm 🙂 Azt mondták a teremben, hogy illik hozzám, muhaha 😉