Épp egy repülőn ülök Brüsszelbe menet, ez pedig egy jó kis alkalom arra, hogy megírjam mi is történt velem múlt héten edzésfronton. Mostanában nem úgy adta ki az élet, hogy minden edzésemről külön bejegyzést tudjak írni.
Első nap fekvenyomással kezdődött, itt 45 kilóval kellett volna minél több ismétlést csinálnom, de sajnos annyira nem jött össze ez a dolog, komoly bajok voltak a technikámmal. Zsolttal át is vettük ismét, hogy mire is kell sokkal jobban figyelnem: minden feszüljön, aminek kell, csuklóm egyenes legyen, és amúgy meg jó helyre húzzam magamra a rudat. Semmiség. Lesz mit gyakorolni. 
Aztán jött a guggolás. Ja igen, itt a legnagyobb bajom az volt, hogy előző nap is edzettem és a bolgár guggolásoktól nagyon intenzív izomlázam lett, sokkal jobban lefárasztott, mint hittem, ezért hiába volt csak 52,5 kg a súly rajtam, az új, ill. javított technika miatt, amit még tanulok és amiben még nem érzem magam 100% magabiztosnak, nem tudtam minden sorozatot megcsinálni. It was a fail.

Az edzés hátralévő részét nem is nagyon erőltettem aztán tovább.
Kedden próbáltam kiheverni az izomlázat, ami rég volt már ennyire intenzív. Rátett a dologra egy lapáttal, hogy kedd volt az a nap, amikor kipróbáltam a Bubit, és egy nagy szívásba torkollott az egész. Sík terepen nem volt gond, de amint fel akartam hajtani egy hídra, egyből jött a probléma, hogy a Bubi egy használhatatlan kerékpár, mert dög nehéz és kezelhetetlen. Úgy kellett átszenvednem magam a hídon, bedurrantak tőle a combjaim, nagyon lefárasztott. Úgy, hogy ugyanezen az útvonalon 3 nappal korábban semmi problémám nem volt a saját kis babakék csotrogány Puch biciklimmel. Most már még jobban megbecsülöm az öreglányt az fix. Szerda reggel nem is mentem le edzeni, estére halasztottam.
A teremben szerda este kedves fogadtatásban volt részem, jó hangulatban tudtam nekikezdeni az edzésnek, aminek a fő showeleme a deadlift volt. 80 kilibe 5 ismétlést kellett belerakni (fél-1 perces szünetek engedélyezve voltak), és a jól sikerült bemelegítés után (“így kell deadliftelni” bíztatott Zsolt), gyakorlatilag sima ügy volt a dolog. Úgy raktam le az 5. ismétlés után a súlyt, hogy azt éreztem, ment volna belőle még pár 🙂 Naggggyon jó érzés volt, egyértelmű siker számomra.
A fennálló vállproblémám miatt fej fölé nyomás helyett megint landmine nyomásokat végeztem. Némi húzódzkodás és törzserősítés után viszont siettem haza, ahol egy kiadós masszázsban volt részem egy profi masszőrtől. Meglepő helyeken tud kurvára fájni, a lapockáimnak és a hátamnak/vállamnak kifejezetten jót tett.
A pénteki edzés egyáltalán nem ment. Olyan szinten voltam álmos, hogy egy kávé meg egy adag pörgető sem tudott értékelhető állapotba hozni. Pedig próbálkoztam, ugrálgattam, küzdöttem, hogy menjen, de minden hiába volt. Így egy guggolás bemelegítés, pár sorozat egykezes evezés és farmer walk jutott aznapra. Hát, el kell fogadni, hogy megeshet az ilyen, én igyekszem rugalmas lenni az edzéshez való hozzáállásban. Is.
Szombaton Power Builder jógán jártam és mindenekelőtt nagyon érdekes, részletes anatómiai ismereteket szereztem a csípő működéséről, emellett néhány pózt is tanultunk. Kár, hogy nem lesz hetente, annyira rámférne…. a gyakorlati részek is nagyon hasznosak voltak, amit tudok tenni, hogy megpróbálom a napi, heti edzésrutinba illeszteni őket.
Vasárnap pótoltam, ami elmaradt pénteken, mert szeretnék fejlődni, erősödni, és ehhez edzeni kell. Vasárnap jó menni, mert nincs lent senki. Csak én vagyok és a küzdelmeim. Saját magammal kell versenyre kelljek és az ilyen körülmények jó alkalmat teremtenek a befelé fordulásra ia. Ott álltam megint a 65 kilóval szemben a guggoláshoz készülődve, és csak azt éreztem, hogy félek már megint, még mindig, és ez amúgy kezd egyre érdekesebb, meg persze egyre unalmasabb is lenni számomra. Nem teljes ismétléseket csináltam belőle, barátkoztam a súllyal. Tudtam és éreztem is a testemben, hogy ez könnyebb lehet már számomra, mint amilyennek tűnik, de nem akartam a “vesztembe” rohanni. Rájöttem, hogy olyasmi lehet ez most nekem, mint annak idején megcsinálni az első teljes húzódzkodást; olyan erős voltam mire fejben összeállt a dolog, hogy már 2-3 sikerült egyből. 1. Addig lépek vissza, amíg csak kell, ha a fejlődésem ezt kívánja. 2. Meg kell erősítenem a gyenge szakaszomat, a gyenge pontjaimat, pl egy jó kis box squat lehet, hogy jót tenne. Majd konzultálok Zsolttal. 
What the fuck fej 🙂
Az edzés többi feladata jól ment, fekvenyomás, cook hip lift, húzódzkodás, és végül a bolgár guggesz. Na itt megint jött az izomláz, úgyhogy az utolsó sorozatot kihagytam, nehogy feleslegesen megerőltessem magam. Levezetésként dupla 32 kilós bellel farmer walkoltam, amiből, ahogy azt múlt héten mondtam, tényleg több ment már 🙂 saccperkábé 5x annyit tudtam sétálni velük mint 1 hete. Hát mi ez, ha nem fejlődés?!?:) Rendesen elfáradtam a végére.
Levezetésként a délután hátralévő részében egy jó nagyot sétáltunk a csodás őszi időben. Awwwww.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder