Valahogy úgy tudom kezdeni a mai bejegyzésemet: jól vagyok.
Az edzés második részében aztán egy kis szokásos fekvenyomás technikázás ment, levezetésnek meg bolgár guggolás (…imádom.. :D) és a szokásos dupla 32 kilós farmer’s walkom.
Egyrészt, nem sok ilyen alkalom volt eddig egyébként, mindegyik ilyet kincsként becsülöm. A másik része pedig, hogy nagyon boldoggá tesz, amikor olyan történettel találkozom, amiben egy lány, nő ráébred a saját erejére és ebből fakadóan aztán képes is változtatni az életén. Általában ekkor válik lányból nagybetűs NŐ-vé. Mert van végre egy olyan pillanat az életében, amikor nem a mások felé való megfelelés lesz számára a fontos, hanem kizárólag egy valami: saját maga. Azt gondolom, hogy az életünk akkor kerek, akkor tudunk a legtöbbet adni a világnak, ha közben saját magunkkal szemben sem kötünk kényszerű kompromisszumokat, ha nem korlátozzuk magunkat és olyan módon élünk, ami maximálisan belőlünk fakad. Én azt vallom, hogy ha a döntéseimet hitelesen tudom magammal szemben is képviselni, akkor pont leszarom, hogy mások mit gondolnak, mert én tudom, hogy az egy olyan döntés volt, ami a saját, egyedi emberi lényegemből, azaz belőlem fakadt és engem képviselt.
A minap Kedvesemmel egyébként beszélgettünk néhány szót a döntések természetéről is. Ha nagy döntések előtt áll az ember (milyen pályára menjek? melyik állást fogadjam el? menjek vagy maradjak?), sokszor próbálja mérlegelni, hogy melyik választás éri meg jobban. Ám sokszor elsiklunk azon tény felett, hogy valószínűleg a két dolog összehasonlíthatatlan ilyen alapon, és végeredményben bármelyik úton is megyünk, a lényeg az lesz, hogy őszintén fel tudjuk-e azt vállalni. Nehéz döntések vannak. De van-e vajon rossz döntés az életben? Az én válaszom erre az, hogy szerintem rossz döntés egyébként nincs. (Azt leszámítva, hogy ha valami mondjuk fatális, mert az életet alapjávan véve a legnagyobb értéknek tartom.) Azért gondolom ezt, mert egy meghozott döntésnek az egyik legfőbb jellemzője, hogy múltbéli, tehát megtörtént. Sajnos nem tudok azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha másként döntök, mert nem így történt. Amit biztosan tudok tenni, hogy tanulok belőle és legközelebb ez alapján fogok (talán más) döntést hozni. Építkeznem kell a tapasztalataim alapján, és ezek a tapasztalatok abból fakadnak, hogy miként alakult vagy miként alakítottam az életem. Van befolyásom afelett, hogy 1. döntsek fontos kérdésekről, 2. a saját döntéseim következményeit kezeljem és 3. változtassak, ha kell.
Kicsit elkalandoztam. De tényleg nagyon megindító volt számomra a tegnapi levél. Köszönöm a bizalmat. 🙂 Számomra ezek a dolgok visszajelzések az élettől. Azzal, ahogyan képes voltam átlépni a saját korlátaimat és döntésképtelen, túl szerény, bátortalan emberkéből most már egy sokkal érettebb, határozottabb és magabiztosabb nő lettem, hatalmas dolgot vittem és viszek véghez (hiszen ez még mindig folyamatos munka) és erre őszintén nagyon büszke vagyok. Valószínűleg nekem dolgom van ezzel az egésszel.
0 hozzászólás