Hű bazmeg.

Azért ez, hogy ennyire nehezen találjak és csináljak időt magamnak a blogoláshoz, kezd már példa nélküli lenni. Kicsit saját magamat is sikerült “befrusztrálnom” már, hogy ennyire nem jutott idő erre. Persze, mert annyi minden másra meg szántam időt. Mindig így van ez, ezzel tisztában vagyok. 
Időről időre azonban kell az önreflexió és a kizárólagosan saját magamra fordított idő, hogy értékelni tudjam hogy vagyok, hova tartok, jól érzem-e magam.
Múlt héten betöltöttem a 30-at. Bizony ám! 🙂 Kérdezték is már sokan, milyen érzés 30-nak lenni. Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, sose voltam még 30 éves 🙂 Majd utólag kiderül, hogy milyen volt a 30. életévem. 
Mert hogy a 29. elképesztő volt, az már biztos. Gyakorlatilag napra pontosan 1 évvel ezelőtt kezdődött az az elképesztő fordulat, akkor indítottam azt a bizonyos lavinát, aminek eredményeként most ott lehetek, ahol. Hogy ha megkérdezik, milyen érzés 30-nak lenni, akkor azt válaszolhatom: kurva jó! Mert tele vagyok már olyan élményekkel, tettekkel, elhatározásokkal az életemben, amik mind-mind előbbre vittek és amik által fejlődtem. A 20-as éveim tétovázásain, bizonytalankodásain, megfelelni akarásán túljutva azt mondhatom, hogy tudom, ki vagyok én, és hogy itt az idő, hogy sokkal-sokkal komolyabb fába vágjam a fejszémet, mint korábban.

Rettenetesen sűrű volt az elmúlt év. Ha ebből indulok ki, vajon mit tartogathat még az élet, hát megtippelni sem tudom. Tudom, hogy mit szeretnék és azt is tudom, hogy már van a kezemben eszköztár arra, hogy boldogulni tudjak problémákkal, váratlan helyzetekkel. Hogy van egy saját magamra jellemző attitűdöm, mentalitásom, amivel én boldogulni tudok. Amiből nem fogok lejjebb adni soha: a végtelen pozitivitásom és az életbe vetett hitem. Meg a minőség persze: csak a legjobbal elégedek meg. Nagyon jó helyen vagyok most, ebben is biztos vagyok és úgy érzem, hogy tudok építkezni.

Sűrű volt a 29. évem, és ahelyett, hogy lecsengett volna a dolog, a végére még egy újabb fordulatot is hozott számomra. De először nézzük a pozitív dolgokat:

Már pedig volt belőlük bőven! 🙂 Ezt a képet Annamaritól és Andristól kaptam ajándékba és valahányszor ránézek ér egy aprócska meglepetés, ahogy felfedezem, hogy milyen szavakat, mondatokat gyűjtöttek össze benne, amik mind hozzám, az életemhez kapcsolódnak. Ezúton is köszönöm Nektek 🙂

Sosem volt még olyan boldog évem, mint a 29 :-), a 30. szülinapomat pedig egy kis kirándulással és egy óóóóóriási, 60 dekás T-Bone steakkel is megünnepeltük 🙂 <3 és még a barátaimmal is egy nagyon kellemes szombat délutánt is sikerült eltölteni együtt. A családdal pedig egy Trófeázás is jutott a végére 🙂 Kimaxoltam a témát, azt hiszem!
***

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder