Na de ennyire?
Az új edzéstervem első napja erőfókuszú, alacsony ismétlésszámokkal. Guggolással kezdtem, 62,5 kg-val csináltam 3×4 sorozatot. Mentálisan volt nehéz, főleg a 2. sorozat, aztán egy nagyobb pihenő után a 3. már szépen ment. Küzdöttem velük, de volt velem segítség és ez sokat számított 🙂
A sorozatok között egylábas csípőemeléseket csináltam.
A második gyakorlat a fekvenyomás volt, ezt tényleg nagyon megszerettem. Küzdenem itt is kellett, teljes testből-lábból nyomtam ki a 40 kg-t minden ismétlésnél, és szép szabályos kivitelezésre törekedtem. Igyekszem megtalálni a saját formámat a fekvenyomásnál is, amit aztán következetesen tudok majd tartani is. Az utolsó sorozat már kifejezetten könnyűnek tűnt. A sorozatok között a vállam edzése érdekében könnyű TRX gyakorlatokat csináltam.
Kezdtem elfáradni, mert nagyon kevés kaja is volt bennem. Mindenképp kell majd egy kevés rendes, lassabban felszívódó CH-t bevinnem edzések előtt, hogy jobban bírjam majd. Deadlift jutott az edzés végére, itt 80 kg-t kellett 6x felemelnem, egyesével. Nehéz volt, na. De ami egy igazán jó edzést jellemez: felfrissültem a végére, ezt az utolsó két emelésnél éreztem igazán.
Levezetésként húzódzkodtam, de ezekre már nem annyira maradt energiám. Majd visszarázódom ebbe is, nincs menekvés 🙂
0 hozzászólás