Falra mászom

Ma végre megint voltam mászni! A tegnapi este kicsit jól sikerült, egy jó kis görög vacsorát ettünk, szülinapot ünnepeltünk. Éjfélre már otthon voltam, aludtam 7 órát, aztán felkeltem, takarítottam, és 11-kor elmentünk barátnőmmel a Mászóbirodalomba. Ő nem reggelizett, én meg picit kómás voltam, úgyhogy kicsit szenvedtünk. Az első próbálkozásom a Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Gym csütörtök

Tegnap este lezúztam a kondiba csinálni ezt-azt. Most bemelegítésként 10 perc emelkedőn sétát nyomtam, jól esett nagyon. Aztán egy kis varjútartás, próbáltam tolódzkodni (ezt még megnézem, hogy hogyan lehet ebben fejlődni), eveztem is. Aztán jött egy kis padról fekvőtámasz (lábam magasabban mint a fejem) 5-6-5 db, sétálós kitörés, oldalemelés, lábtoló, Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hobby-out

Annyira élvezem a konditermi edzéseket, hogy angolul nem is hívhatom már workout-nak, inkább hobby-out :)) Mert az a kemény munka, amit beletettem ma, igazán semmiség. Pedig szenvedtem rendesen, de ez egy  alapvetően teljesen örömteli dolog, nem is értem, hogy a rengeteg ember miért nem tudja rávenni magát a sportra. Én Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta
kitartás, fejlődés, edzés

Aktív pihenés

Jóóó volt a mai nap! Reggelire sütöttem zablisztből goffrit – diétás pudinggal, friss eperrel toltuk!  Még dél körül, ebéd előtt, voltam kint egy barátommal a szigeten és futottunk egy kört, futótárssal futni jóóóó, főleg, ha nem unatkozik mellettem mert lassan futok 😀 Így is megvolt a 7 perc alatti kilométer, Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mai program

– Mosás – Netezés – Eperlekvár főzés – Ebéd főzés, ebéd – 4 órás délután alvás 😀 priceless, nagyon kellett – adóbevallás beküldése – rendrakás Eltelt a nap. Holnap tervbe van véve egy szigetkör 🙂 Najó, lehet, hogy legalább egy pár fekvőt meg hasizmot (köszi a linket Verocám:) ) lenyomok Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Coca Cola testébresztő 6 km :))

Még friss az élmény, úgyhogy gyorsan leírom! Nagyon-nagyon jó volt!!!! 🙂 Honnan is kezdjem… Talán a felkészülésemnél. Vagyis inkább a felkészülésem hiányánál 😀 Legutoljára szerdán futottam és nagyon rosszul ment. Amúgy a kondijaimat szoktam pörgősebb hiitekkel kezdeni, de nagyjából ennyi. Ja, a tegnapi estém az nagyon stresszesre sikeredett ráadásul, sztk-s Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Oké…

…ígérem pénteken elmegyek bikramra..!!! Ma sem jött össze, fene enné meg. Azt, hogy a tegnapit kihagytam, ma egy reggeli futással pótoltam. Szégyenletesen rosszul ment, alig éltem közben, a kedvem a nullához konvergált erősen. Pedig nagyon szép idő volt. Mindegy, letudtam. Egy rossz futás is jobb mint egy nem-futás, nem igaz? Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Sportsdirect haul

Kész vagyok mint a házi feladat. Piroska néni aktuális látogatása elvette minden erőmet a mai napra, reggel is totál behisztiztem. Kellett egy-két óra mire használható állapotba kerültem 😀 Estére bikram volt betervezve (hidratáltam is magam egész nap), de különböző testi tüneteim miatt inkább az itthon maradás mellett döntöttem. Mindenesetre egy Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Sikerült a húzódzkodás!!!!! :))

Hatalmas előrelépést tettem ma: sikerült életem első húzódzkodása (chin-up)!!!! Odaálltam az állványhoz, ahol gyakorolni szoktam, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, felhúztam magam 😀 Eddig mindig kis ugrásokkal segítettem a dolgot, éreztem, hogy egyre jobban ment, de erre azért nem számítottam. Szóval simán talajról, elrugaszkodás nélkül felhúztam magam! 🙂 Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta

„Tojinoki”

A mai reggel nagy tesztje, és a válasz rá, hogy IGEN, zablisztből is lehet tojásos nokedlit csinálni (ráadásul kókuszzsírral), és a végeredmény i-s-t-e-n-i. Az egyik kedvenc kajám a tojásos nokedli , úgyhogy ez nagy boldogság nekem :)))  Más újdonság most nincs. Ja, tegnap megmásztam 2×8 emeletet, meg se éreztem. Régen Bővebben……

Szerző: Anna | Közzétéve: telt el a közzététel óta